Gazdaság

Tovább puhul az olasz kormány, szakadnak a kötvényhozamok

Portfolio
Ma is számos olyan apró jel érkezett, ami szintén afelé mutat, hogy tovább puhul az olasz kormány a Brüsszellel vívott költségvetési háborúban és igyekszik elkerülni a túlzott deficit eljárás folytatódását. Például úgy tűnik, hogy a már bejelentett nyugdíjreformból és alapjövedelemből is hajlandóak kicsit engedni, hogy ezzel költségvetési spórolást érhessenek el. A hírekre az olasz kötvényhozamok többhavi mélypontra szakadtak.
Az elmúlt napokban már érkeztek arról hírek, hogy hajlandó kicsit lefelé faragni a 2,4%-os jövő évi GDP-arányos államháztartási hiánycélból az olasz kormány, ebben ma sincs változás, illetve csak annyi, hogy most azt ígérik: jövő hétre áll majd össze az átdolgozott büdzsé (noha már tegnap és nagyon várta azt az Európai Bizottság). Sőt, ma arról beszélt az olasz kormány egyik helyettes államtitkára, a Ligához tartozó Giancarlo Giorgetti a Reuters szerint, hogy akár 4 milliárd eurót is spórolhat a kormány a nyugdíjreform átdolgozásával és egy új alapjövedelmi program meghirdetésével.

A 2019-es költségvetési hiánytervre konkrét szám most nem hangzott el, igaz Günter Öttinger, a Bizottság költségvetési biztosa szerint az nem segít se az olasz kormánynak, se Európának, ha csak csekély hiánylefaragással áll elő az olasz kormány, érdemi átalakítás kell, hogy elkerülhessék a túlzott deficit eljárás tovább haladását. Márpedig ezt a célt maga Luigi Di Maio, az Öt Csillag mozgalom vezetője is kimondta mai üzenetében, sőt reggel arról is érkezett lapjelentés, hogy a költségvetési élénkítés egyik fő szellemi atyja, a gazdasági miniszteri posztot betöltő Giovanni Tria a lemondását fontolgatja (mivel Brüsszeli nyomás miatt elszigetelődni látszik a lazító álláspontjával a kormányon belül). Ezt később Matteo Salvini, a Liga vezére és miniszterelnök-helyettese határozottan cáfolta.

A fenti jelek már elegendőek voltak a kötvénybefektetőknek ahhoz, hogy zárják a hozamemelkedésre játszó pozíciók egy részét, illetve elkezdjék venni az olasz papírokat, hiszen a 2 éves kötvényhozam július óta nem látott mélységbe, 0,55% körülig bukott (csak ma 10 bázispont körüli az esés), míg a 10 éves hozam felülről közelíti a 3%-os kerek szintet, ami szintén többhavi mélypont.

Az olasz költségvetési lazítás tehát a jelek szerint nem lesz olyan nagy, mint amivel eddig kampányolt a kormány, de egyelőre még távol vagyunk attól, hogy olyan mértékű (a strukturális egyenleg szintjén a GDP 0,8%-át kitevő) költségvetési hiánycsökkentésről beszélhessünk, mint amire az előző olasz kormány ígéretet tett és ezt elfogadta nyáron a pénzügyminiszterek tanácsa is. Ez tehát azt is jelenti, hogy tényleg nagy fordulatot kellene bemutatnia most az olasz kormánynak, hogy a már elindított túlzott deficit eljárás folytatódását el tudja kerülni, de egyelőre az olasz nép felé kommunikációs szinten megy a kárenyhítés, hogy csak apró változások lesznek a beígért tervekben.
Frankfurti tőzsde
cimlap_Hernadi
Volkswagen
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
sme kkv csomag laptop
kinaielnök
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
orbánviktordonaldtusk