Megelőztük a görögöket a fejlettségi listán
Gazdaság

Megelőztük a görögöket a fejlettségi listán

Portfolio
A magyar gazdaság fejlettsége az Európai Unió átlagának 68%-án állt tavaly - derül ki az Eurostat héten közzétett felülvizsgált adataiból. A friss számok szerint immár öt országot előzünk meg az egy főre jutó GDP alapján képzett rangsorban. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy az előrelépést hamar követi majd visszaesés. Eközben a másik életszínvonal-mutató, a háztartások végső fogyasztása tekintetében holtversenyben az utolsó előtti helyre csúsztunk vissza.
A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP alapján 2017-ben megelőztük Görögországot. A mély válság után csak lassan áll talpra az EU déli tagországa, így már csak az EU-átlag 67%-át éri el a fejlettségi szintje. A görögökön kívül megelőzzük a letteket, románokat, horvátokat és bolgárokat is.

Megelőztük a görögöket a fejlettségi listán
Az előrelépés azonban nem biztos, hogy sokáig tart, két ország is gyorsan zárkózik fel Magyarországra. Látótávolságon belül vannak a gyors felzárkózást produkáló románok, de náluk is közelebbre ért Lettország, amelyik mára az egyetlen balti ország, amelynek a fejlettsége elmarad a magyartól. Vagyis van honnan előre lendülni, és ennek fontosságát különösen akkor érezhetjük, ha a lista tetejére pillantunk. A kormányzati célkeresztben lévő Ausztria ugyanis gyakorlatilag az unió legfejlettebb gazdaságai közé tartozik, különösen akkor, ha figyelembe veszük, hogy az ír és a luxemburgi adatot módszertani sajátosságok emelik ilyen magasra.

Ha a fejlettségi hőtérképe pillantunk, továbbra is szembeötlő - az amúgy felzárkózó pályán lévő - kelet-közép-európai régió "halványsága". A két leginkább konvergált gazdaság továbbra is a cseh, illetve a bankválságából kikecmergő szlovén.

Megelőztük a görögöket a fejlettségi listán
Nagyon hasonló, de bizonyos pontokban mégis karakteresen eltérő mintát látunk, ha a háztartások végső fogyasztását (actual individual consumption) nézzük. Mivel az emberek jólétérzete leginkább a fogyasztási lehetőségeikhez kötődik, ezért ez a mutató talán jobban mutatja, milyen relatív életszínvonalon élnek egy ország polgárai. A magyar mutató az EU-átlag 62%-án áll, ami azt jelenti, hogy Horvátországgal együtt az utolsó előtti helyen állunk, csak Bulgária került mögénk. Az alacsony fogyasztási szint a GDP-GNI rés, a pozitív külső finanszírozási képességre vezethető vissza.

Megelőztük a görögöket a fejlettségi listán
Enyhe vigasz lehet, hogy a magyar gazdaság növekedési pályája fenntartható, vagyis a magyar fogyasztási mutató várhatóan további lassú növekedést mutathat, miközben más régiós országok esetében nem kizárt egy erőteljesebb korrekció.
allampapir
BÉT
GettyImages-1132938888
Varhelyi Oliver hetfon mar atment a vizsgan
GettyImages-1171927220
trump
GettyImages-1185431673
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
GettyImages-1132938888