Olyan dolog történik a költségvetésben, amit el sem hiszel
Gazdaság

Olyan dolog történik a költségvetésben, amit el sem hiszel

Portfolio
A kormányzati szektor 2018 első három negyedéves hiánya az előzetes adatok szerint 110 milliárd forint, a GDP 0,4%-a volt - közölte csütörtökön a KSH. A költségvetés az első három negyedévben annyira jól állt, hogy az utolsó három hónapban a GDP arányában akár 8,4%-os mínuszt is produkálhatott volna a büdzsé. De feltehetően nem így volt, ezért vár a Pénzügyminisztérium a tervezettnél sokkal jobb deficitet.

Ez történt a harmadik negyedévben

A kormányzati szektor hiánya az idei harmadik negyedévben 75,8 milliárd forint, a GDP 0,7%-a volt. Az egyenleg 298 milliárd forinttal, 3,2 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz képest.

A bevételek 538,6 milliárd forinttal, 13,1%-kal növekedtek. A kiadások 240,6 milliárd forinttal, 5,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.

Olyan dolog történik a költségvetésben, amit el sem hiszel

Ez történt eddig idén

Az első három negyedévben a kormányzati szektor bevétele 13 602,9 milliárd, kiadása 13 712,9 milliárd forint volt.

A bevételek 1309,5 milliárd forinttal, 10,7%-kal növekedtek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 187,8 milliárd forinttal (5,3%-kal) bővültek. A jövedelemadó-bevételek 117,8 milliárd forinttal, 6,0%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A legnagyobb mértékben, 561,1 milliárd forinttal, 11,2%-kal a termelési adók nőttek, amelyeken belül 371,2 milliárd (14,3%) volt az áfabevétel növekedése. Az egyéb bevételek 443,2 milliárd forinttal, illetve 25,7%-kal bővültek, ezek főként uniós támogatásokból állnak.

A kiadások 1255,1 milliárd forinttal, 10,1%-kal nőttek. A bővülés a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 179,2 milliárd forint (5,9%), a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 193,8 milliárd forint (5,7%) volt. A főként működési és felhalmozási transzfereket tartalmazó egyéb kiadások 471,6 milliárd forintos (22,7%-os), a beruházási kiadások pedig 428,2 milliárd forintos (39,3%-os) növekedéssel zártak. A folyó termelőfelhasználás 13 milliárd forinttal, 0,6%-kal nőtt. Ezzel szemben a kormányzati szektor kamatkiadásai 30,7 milliárd forinttal, 3,8%-kal mérséklődtek.

Jól áll a költségvetés

A korábbi hónapokban rendszeresen beszámoltunk arról, hogy a költségvetési alapfolyamatok rendkívül kedvezőek az idei évben, igaz azok pénzforgalmi számok voltak. Most ezt igazolták az eredményszemléletű adatok is, amelyek azért is fontosak, mert az unió felé is ezt kell teljesíteni.

Sokat elmond a költségvetés aktuális helyzetéről az is, hogy az elmúlt négy negyedéves átlagos költségvetési hiány a GDP 1,9%-a.

Számításaink szerint az egész éves 2,4%-os GDP-arányos hiánycél eléréséhez a kormány az utolsó negyedévben GDP-arányosan gigantikus, 8,4%-os deficitet is megengedhetett volna magának. Hasonló méretű kiköltekezésre 2016-ban volt példa, akkor az utolsó három hónapban a GDP 8,6%-a volt a mínusz.

A Pénzügyminisztérium hivatalos várakozása 1,9-2,1% körüli GDP-arányos deficitről szól, vagyis ha elfogadjuk például azt, hogy a tavalyi egész éves ESA-hiány 1,9% lehetett, akkor a költségvetés az utolsó negyedévben 6,6%-os hiány produkált.

Olyan dolog történik a költségvetésben, amit el sem hiszel


A 2018-as költségvetés helyzetéről újabb képet kaphatunk jövő héten szerdán, amikor a Pénzügyminisztérium közli az egész éves pénzforgalmi számokat. Ekkor a tárca sajtótájékoztató keretében szokta közölni legújabb becslését az ESA-számra is.

Címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
zöld park shutter
orbán viktor évértékelő
koronavirus
BullvsBear
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
zöld környezet levél