Itt a várt inflációs adat!
Gazdaság

Itt a várt inflációs adat!

Portfolio
Tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest 2,7%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon - derült ki a KSH mai adataiból. Ez 0,4 százalékpontos lassulást jelentett novemberhez képest, októberrel összevetve viszont már nagyon jelentős, 1,1 százalékpontos lassulásról beszélhetünk, ami nagyrészt az üzemanyagárak drasztikus csökkenésének a következménye. A 2,7%-os szám megfelelt az elemzői várakozásoknak. Az éves maginflációs index értéke viszont váratlanul 2,6%-ról 2,8%-ra emelkedett, ami a mögöttes árnyomás erősödésére utal.
Miután októberben közel hatéves csúcsra, 3,8%-ra emelkedett az éves infláció Magyarországon, a november jelentős fordulatot hozott, hiszen 3,1%-ra esett vissza az éves árindex értéke, decemberben pedig a legfrissebb adatok szerint 2,7%-ra tovább lassult az áremelkedési ütem. A Portfolio által megkérdezett elemzők szintén 2,7%-os adatot vártak, így nem beszélhetünk meglepetésről.

Itt a várt inflációs adat!
2018-ban az éves átlagos infláció ezzel a 2017-es 2,4%-ról 2,8%-ra emelkedett, ami hatéves csúcs.

Itt a várt inflációs adat!
Az éves maginflációs index értéke viszont emelkedett, 2,6%-ról 2,8%-ra, ami több mint egyéves csúcs. Ezzel együtt a rövid bázisú maginflációs mutató értéke szintén felfelé mozdult el, 3,4%-ról 3,5%-ra. Mindkét mutató azt jelzi, hogy a fő árindex esése ellenére az árnyomás nem enyhül a magyar gazdaságban, épp ellenkezőleg.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a fő index egyértelműen az üzemanyagárak esése miatt csökkent a maginflációs mutató értéke alá, utóbbiban ugyanis nem szerepel ez a tétel.

A decemberi (éves) inflációs adat főbb számai:

  • Az élelmiszerek ára 4,7%-kal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 22,4, a liszté 10,5, a kenyéré 6,4%-kal magasabb, a tojásé 26,0, a cukoré 12,9%-kal alacsonyabb lett.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 5,2%-kal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7,4%-kal.
  • A szolgáltatásokért 2,3%-kal kellett többet fizetni.
  • A háztartási energia 1,2%-kal drágult, ezen belül a palackos gáz 11,9, a tűzifa 8,1%-kal.
  • Az egyéb cikkek, üzemanyagok termékcsoport árszínvonala (az olajár zuhanása miatt) 2,9%-kal csökkent.


Itt a várt inflációs adat!
A mai adatokban a meglepetést az éves maginflációs mutató 2,6%-ról 2,8%-ra való emelkedése jelentette, ami arra utal, hogy az árnyomás lassan de biztosan erősödik a hazai gazdaságban, emiatt pedig szűkül a Magyar Nemzeti Bank mozgástere extrém laza monetáris politikájának fenntartásában. 11 órakor közli a jegybank saját, az alapfolyamatokat jobban megragadó inflációs mutatóit, amelyekre érdemes lesz figyelni.



(Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor )
koronvavirus
sme kkv csomag laptop
kínai jüan
A lány, aki végrehajtotta a világ egyik legnagyobb hackertámadását, majd ezzel hencegett
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
koronvavirus