Megbénult a világ legnagyobb gazdasága, de az igazi katasztrófa még csak ezután jöhet
Gazdaság

Megbénult a világ legnagyobb gazdasága, de az igazi katasztrófa még csak ezután jöhet

Portfolio
Már 30. napja tart az Egyesült Államokban a kormányzati leállás, ennek negatív hatásai pedig kezdenek begyűrűzni a gazdaságba. A Commerzbank szakértői szerint a károk egyelőre mérsékeltek, azonban, ha nem sikerül a következő hetekben megegyezniük a politikusoknak, gyorsan nagyon rosszra fordulhat a helyzet.
2018. december 21-e éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése, a kongresszusnak ugyanis nem sikerült megállapodnia a kormányzat működését biztosító költségvetésről.A megállapodás meghiúsulását az okozta, hogy Trump 5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a mexikói határra tervezett fal megépítésére, a demokrata képviselők viszont nem voltak hajlandók erre pénzt megszavazni, ugyanis pénzkidobásnak tartják. Az álláspontok azóta sem igazán közeledtek egymáshoz, ezzel pedig immár 30. napja tart a leállás, ami a történelem messze leghosszabb ilyen eseménye.

Megbénult a világ legnagyobb gazdasága, de az igazi katasztrófa még csak ezután jöhet
A kormányzati leállások hossza napokban kifejezve, a 2018-as jelenleg is tart. Forrás Commerzbank.
Jelenleg mindkét oldal úgy érzi, hogy számára a saját állásponthoz való ragaszkodás nagyobb politikai hasznot hoz annál, mintha engedne a másik akaratának. Azonban minél tovább tart a leállás, a negatív gazdasági következmények annál súlyosabbak lesznek, ami kompromisszumkötésre kényszerítheti a feleket - írják a Commerzbank szakértői elemzésükben. Addig is viszont, míg ez bekövetkezik, az amerikai gazdaság egyre jobban megszenvedheti a politikusok harcát.

A bank szakértői felhívják a figyelmet, hogy a történelem leghosszabb kormányzati leállásának káros hatásai már most elkezdtek látszódni. A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexét hozzák fel példaként: a széleskörben figyelt fogyasztói bizalmi indikátor értéke januári zuhanásával több mint kétéves mélypontra esett.

Megbénult a világ legnagyobb gazdasága, de az igazi katasztrófa még csak ezután jöhet
A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének hangulat- (sárga vonal) és várakozás-komponense (fekete vonal). Forrás: Commerzbank.
A hangulatindikátorok romlása persze önmagában nem garancia a fogyasztás csökkenésére, illetve a beruházási aktivitás gyengülésére - teszik hozzá. A tényleges kiskereskedelemi, termelési és egyéb adatokra, amelyekből valóban kiderül majd, hogy milyen hatással jár(t) a leállás, még várni kell. Érdemi negatív hatást ugyanis legkorábban a januári statisztikák jelezhetnek majd, a hónapnak pedig még vége sincs. További problémát jelent, hogy számos kormányzati intézmény nem fog addig adatokat közölni, amíg nem indul újra a működés, ráadásul ezt követően hónapokig is eltarthat, mire helyreáll az eredeti adatközlési menetrend. A jelenlegi helyzetben ez tovább növeli a bizonytalanságot, hogy pontosan milyen hatásai vannak a leállásnak az amerikai gazdaságra nézve.

A Commerzbank szakértői szerint a kormányzati leállás negatív gazdasági hatásai egyelőre mérsékeltek, azonban a jövőben exponenciálisan növekedhetnek.

Három példát hoznak fel, miért:

  • Egyrészt az amerikai reptereken a biztonsági intézkedéseket ellátó kormányügynökség, a Transportation Security Administration (TSA) is az érintett kormányzati szervek között van, azonban mivel kulcsfontosságú feladatot ellátó szervről van szó, az alkalmazottaknak kötelességük fizetés hiányában is dolgozni. A munkavállalók előre be nem jelentett távolmaradása aránya azonban gyorsan emelkedik, elérve a 8%-ot (szemben az előző év azonos időszakára jellemző 3%-kal). Ha a jövőben folytatódik ez a folyamat, akkor súlyos fennakadások jöhetnek a légi közlekedésben, ami érzékenyen érintené az USA gazdaságát.
  • Másrészt veszélybe kerülhet a szegény amerikai polgárok számára étkezési támogatást biztosító program, az úgynevezett Supplemental Nutrition Assistance Program (SNAP) is. A programot, ami 40 millió szegény amerikainak segít a megélhetésben, ugyanis a leállás által szint érintett mezőgazdasági minisztérium finanszírozza. Januárra és februárra még elegendő forrás áll rendelkezésre, márciustól kezdve viszont nagyon komoly bajba kerülhetnek a legszegényebb amerikaiak.
  • Végezetül nem szabad elfelejteni, hogy mintegy 800 ezer közalkalmazott nem kap jelenleg fizetést. Rendszerint kéthetente kapják a fizetésüket, ez pedig azt jelenti, hogy az idei első fizetés már ki is maradt. Bár erre a pénzre utólagosan jogosultak, vagyis megkapják, ha újraindul a kormányzati szervek működése, addig kérdéses, miből tudják megoldani a hiteleik fizetését, illetve finanszírozni mindennapi megélhetésüket. Mindezek alapján szinte biztos, hogy a lakossági fogyasztást negatívan érinti a leállás, hiszen minden közalkalmazott inkább visszafogja költekezését, pláne, mivel nem látszik egyelőre kiút ebből a patthelyzetből.


A fentiekből látható, hogy hogy az állam által szervezett szolgáltatások ellátásának felfüggesztése számos területen egyre komolyabb problémát okoz. A közszolgák fizetés nélkül maradása már önmagában is aggasztó fejlemény, az viszont, hogy több tízmillió rászoruló maradhat hamarosan étkeztetési segély nélkül, katasztrofális következményekkel járhat. Ez persze politikailag mindkét oldal számára megengedhetetlen következmény volna, egyelőre azonban ebbe az irányba haladnak a dolgok.

A Commerzbank becslése szerint a leállás már így is 0,5-1%pont közötti lassulást idézhet elő az idei első negyedévben az évesített negyedéves GDP-bővülési ütemben, amelynek egy része, még ha időközben rendeződik is a konfliktus, nem fog utólag megjelenni pozitív hatásként a második negyedéves számban. Nagyon súlyos következményekkel akkor kéne számolni a bank szerint, ha márciusig sem sikerülne megoldani ezt a patthelyzetet.

Óriási bizonytalanság jellemzi tehát az amerikai gazdaság rövid távú kilátásait, ez pedig a jegybankot is aggaszthatja. Mivel az adatközlés is hiányos lesz a kormányzati leállás ideje alatt, ráadásul nem lehet tudni, mikor tér minden vissza a régi kerékvágásba, a Federal Reserve döntéshozói újabb indokot kaptak arra, hogy óvatosabbak legyenek a kamatemelésekkel, vagyis, hogy szüneteltessék a kamatemelési ciklust. A január 30-i Fed ülést követő sajtótájékoztatón - már ha addig nem indul újra a kormányzati működés - valószínűleg behatóbban foglalkozik majd Jerome Powell Fed-elnök a leállással összefüggésbe hozható negatív gazdasági kockázatokkal - vélik a Commerzbank elemzői. Ez újabb alkalmat adhatna neki, hogy január eleji nyilatkozatához hasonlóan óvatos hangnemet üssön meg, hűtve ezzel a kamatemelési várakozásokat.




(Címlapkép: JOHANNES EISELE / AFP)
mol olajipar
huawei mobiltelefon
bika wall street index tőzsde
víz water
vonat train máv
e-cigi vape
LONDON, UNITED KINGDOM - 2019/09/04: British Prime Minister Boris Johnson is seen leaving No 10 Downing Street to attend his first Prime Minister's Questions at the House of Commons. Later today the MPs will debate bill that could block no-deal Brexit. ()
airbnb app
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
shutterstock_1470496652