Több mint 20 milliárdos pert bukott el Magyarország
Gazdaság

Több mint 20 milliárdos pert bukott el Magyarország

Portfolio
A magyar államnak 73 millió eurót és a kamatait kell kifizetnie a Sodexo számára miután 2012-ben kiszorította a piacról az utalványokat forgalmazó céget - jelentették be hétfőn a Reuters tudósítása szerint. A döntés egyelőre nem jogerős.
A magyar kormány 2012-ben szorította ki a piacról az utalványokat forgalmazó cégeket, melyek a Világbank mellett működő választott bírósághoz fordultak. A Reuters most úgy értesült, hogy a testület már január végén meghozta a döntését, mely szerint 73 millió eurót (mintegy 23 milliárd forint) plusz kamatokat kell fizetni a cégnek. A hírügynökség jelentése szerint a döntés nem jogerős, az államnak 120 napja van fellebbezni.

Korábban ugyanez a bíróság a Ticket Express utalványokat forgalmazó Edenrednek kedvezett, ott 10,1 milliárd forintot kellett kifizetnie az államnak a per lezárásaként.

2012-ben döntött a kormány arról, hogy az Erzsébet-utalványok és a SZÉP-kártyák kedvezőbben adózhatnak a jövőben, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenültek a magyar piacon a nemzetközi utalványforgalmazó cégek.
brexit0115
bitcoin automata shutter
gáztározo0921
klima0921
shutterstock_1424418242
szaudarábia0921
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
brexit0115