Váratlan atomkatasztrófával riogat egy NATO-bennfentes
Gazdaság

Váratlan atomkatasztrófával riogat egy NATO-bennfentes

MTI
A közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződés megszűnésével ugrásszerűen megnőne egy véletlenszerű nukleáris konfliktus kockázata - vélekedett kedden a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva az egyik európai ország NATO-missziójának meg nem nevezett diplomatája.
Az INF-szerződés felbomlásának fő veszélye nem egy új fegyverkezési verseny, hanem a véletlenszerű nukleáris konfliktus kockázatának ugrásszerű megnövekedése - fogalmazott a diplomata.

Példaként hozta fel a manőverező robotrepülőgépet, amely rendkívül rövid repülési idejű, kis magasságban repülő, nem feltűnő csapásmérő eszköz. Ezt a fegyvert kisméretű mobil kilövőállásokon, vasúti vagy gépkocsiplatformokon helyezik el. Gyakorlatilag a potenciális ellenfél területének bármely pontjáról ki lehet lőni, és az ellenfélnek ráadásul még jó időben észre kell vennie őket - tette hozzá.

"Minthogy a nukleáris robbanófejekkel felszerelt rakéták repülési ideje mindössze néhány perc, Oroszország és az Egyesült Államok is kénytelen lesz maximálisan automatizálni a nukleáris válaszcsapásról való döntéshozatal algoritmusait" - mutatott rá a diplomata. "Arra, hogy ezt emberek tegyék meg, kevés az esély - a döntéshozatali láncolat ugyanis egyszerűen nem válhat az ellenséges robotrepülőgép felfedezése után ilyen rövid idő alatt működőképessé. A fegyver még azelőtt megsemmisítheti a parancsnoki állásokat, hogy azok el tudnák rendelni a válaszcsapást."

"Ezért elkerülhetetlenül ki kell bővíteni a számítógépes rendszerek kilövésre vonatkozó parancskiadását, beleértve az automatikus válaszcsapás elrendelését, ha megszakadna a kapcsolat a parancsnoksággal" - vélte a diplomata. "De bármilyen technika meghibásodhat, és ez egy döntéshozatali rendszerben egy jövőbeli nukleáris konfliktus oka lehet" - tette hozzá.

A diplomata szerint az INF-szerződés felbomlásával az Egyesült Államok kerülne lépéselőnybe, mivel míg ő elhelyezhetne ilyen rakétákat az orosz határhoz közeli új NATO-tagországokban, addig Oroszország nem rendelkezik olyan "hídfővel", ahová az Egyesült Államokat elérni képes közepes hatótávolságú rakétákat tudna telepíteni. Válaszul legfeljebb azoknak az európai országoknak a területét tudná célba venni, ahová ilyen amerikai rakétákat telepítenének, ez azonban tovább bonyolítaná a kapcsolatokat az európai országokkal, amelyek így kénytelenek lennének az Egyesült Államokhoz fordulni segítségért.

Mint azt a NATO-központ egyik forrása a TASZSZ-nak korábban elmondta, az észak-atlanti szövetség tagállamainak védelmi miniszterei már a február 13-14-ei tervezett brüsszeli miniszteri szintű tanácskozáson megvitatják az INF-szerződés befagyasztása és valószínű felbontása esetén teendő válaszlépések terveit.

Donald Trump amerikai elnök és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy Washington február 2-i hatállyal felmondja az INF-szerződést, és fel év múlva kilép belőle, ha Oroszország nem intézkedik a szerződés rendelkezéseinek teljesítése érdekében. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton válaszul bejelentette, hogy Moszkva felfüggeszti részvételét az INF-szerződésben.

Címlapkép: Vitaly Kuzmin / Wikimedia Commons
Frankfurt Stock Exchange
Thomas Cook
Thomas Cook
shutterstock_564998512
HUNGARY - NOVEMBER 17:  Hungarian Forint notes of differing denominations (Photo by Balint Porneczi/Bloomberg via Getty Images)
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Frankfurt Stock Exchange