Hatalmas a bérszakadék a fizikai dolgozóknál
Gazdaság

Hatalmas a bérszakadék a fizikai dolgozóknál

Portfolio
Jelentősen nőtt a fizikai dolgozók bére Magyarországon, azonban régiónként nagyon komoly eltéréseket láthatunk. A Trenkwalder szerint akár 40 százalékkal is eltérhetnek az órabérek az ország különböző részein.
A negyedik negyedévben 993 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 11 százalékos növekedést jelent 2017 hasonló időszakában tapasztalt 892 forinthoz képest. A növekedés azonos mértékű volt a szakmunkások, illetve a betanított munkások körében.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 1030 forintos, míg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 955 forintos átlagos órabérre számíthattak. Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár 40 százalékkal is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön 800 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Közép-Dunántúlon már átlépte az 1100 forintos szintet is. A szakmunkások Nyugat- és Közép-Magyarország kiemeltebb régióiban pedig már 1200 forintnál magasabb átlagos órabérrel számolhatnak.

Idén újabb nyolc százalékkal emelkedett a minimálbér, ami a fizikai órabérek alakulására is komoly hatást gyakorol

- magyarázza G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója.

Ez a tény, valamint a vállalatok jelentős részét érintő munkaerőhiány és a felgyorsult fluktuáció azt valószínűsíti, hogy a hagyományos januári béremelések nyomán az első negyedévben újabb ugrás következik be az órabérek szintjében

- mondta G.Nagy Balázs.
máv0921
Autóbaleset
online bolt_shutter
orvosi kamara0921
palkovicslászló0921
shutterstock_1100688464_rugalmas
brexit0115
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
trump1205