Fogynak a házi gyermekorvosi praxisok - Elöregedés és utánpótláshiány a fő problémák
Gazdaság

Fogynak a házi gyermekorvosi praxisok - Elöregedés és utánpótláshiány a fő problémák

MTI
A házi gyermekorvosi praxisok megszűnésétől tart a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke, aki szerint az egész alapellátás legnagyobb problémája az elöregedés és az utánpótlás hiánya. Ma 1400 házi gyermekorvosi praxis működik Magyarországon, az elmúlt négy-öt évben 120 ilyen praxis szűnt meg - mondta.
Póta György egy csütörtöki háttérbeszélgetésen elmondta, a házi gyermekorvosok fele hatvanévesnél idősebb, húsz százaléka pedig már a hetvenes éveiben jár, így várhatóan sok orvos fog kiesni a rendszerből, és őket lehetetlenség lesz pótolni rövid időn belül. Hozzátette, tavaly mind a negyven hely betelt a házi gyermekorvosi rezidensképzésre, de semmi garancia nincs arra, hogy ők valóban ezen a szakterületen fognak elhelyezkedni.

Ma 1400 házi gyermekorvosi praxis működik Magyarországon, az elmúlt négy-öt évben 120 ilyen praxis szűnt meg - mondta Póta György, aki szerint nagyban segítené a praxisok működését a finanszírozás növelése. Ha működőképes praxisokat látnak maguk előtt a fiatalok, akkor ez a szolgáltatás fennmarad, ellenkező esetben még több praxis szűnhet meg.

Póta György szerint a finanszírozás pozitívan változott az elmúlt öt évben, de a házi gyermekorvosoknál minimum havi félmillió forintos emelésre volna szükség. Ma egy átlagos praxis finanszírozása havi 1,5 millió forint, ebből azonban az orvos fizeti az adókat, a rendelő rezsiköltségét és az asszisztencia bérét is, így nettó 300-400 ezer forintnál magasabb fizetést nem tud kigazdálkodni magának - hívta fel a figyelmet. A HGYE elnöke szerint a jövő a praxisközösségeké, de ennek alapfeltétele a finanszírozási és jogi háttér megléte. Példaként elmondta, még mindig nem tisztázott, hogy egy házi gyermekorvos miként használhatja egyéb szakvizsgáját, és azért a munkáért mennyi plusz forrást kaphat. Szembe kell nézni azzal, hogy bár a kormányzati kommunikációban kiemelt szerepet kapott az alapellátás megerősítése, ennek nincs érdemi jele a házi gyermekorvosi rendszerben - jelentette ki.

Az iskolai hiányzások igazolása indokolatlan terhet ró a gyermekorvosokra, ezért az egyesületnek továbbra is az a véleménye, hogy változtatni kell ezen a rendszeren. Azt szorgalmazzák, hogy a szülő több napot igazolhasson a jelenleg megszokott háromnál - mondta. Megjegyezte, nincs jogszabályba foglalva, hogy hány napot igazolhat a szülő, azt az iskolák (és óvodák) a házirendjükben szabályozzák. Póta György úgy véli, a szülők a legtöbb esetben meg tudják ítélni, hogy mikor kell otthon maradnia a gyereknek. A szülő önrendelkezését szeretnék "kiterjeszteni" azzal, hogy egy enyhébb, orvosi vizsgálatot, gyógyszerfelírást nem igénylő betegség vagy egyéb hiányzás esetén ne kelljen orvosi igazolást vinni az oktatási intézménybe - tette hozzá. Vannak olyan oktatási intézmények, amelyek már változtattak ezen - emelte ki -, egy pomázi és egy tiszaújvárosi iskolában félévente öt nap hiányzást igazolhat a szülő.

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor
Frankfurti tőzsde
kórház
mcdonald's logo
Boeing
cimlap_Hernadi
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
kórház