Gazdaság

Az infláció nem száll el, hiába száguldanak a bérek

Portfolio
A hazai és a külső gazdasági folyamatok még erőteljesebb szétválása rajzolódik ki a Magyar Nemzeti Bank ma megjelent előrejelzéséből. A bérek a korábban vártnál gyorsabb növekedése a lakossági fogyasztás magasabb dinamikáját eredményezi, és emellett a beruházások bővülése is jelentősebb lehet 2019-2020-ban, mint amit decemberben vártak a jegybanki szakértők. Ez elvileg ugyan az infláció gyorsulásához vezetne, de eközben a külső környezet romlása 2019 második felétől folyamatosan hűtő hatást gyakorol majd a hazai árfolyamatokra.
A GDP idén 3,8%-kal, jövőre 3,2%-kal növekedhet Magyarországon, mindkét évben magasabb ütemben, mint amit a jegybank előrejelzésében, decemberben jósolt. A növekedési prognózis annak ellenére lett nagyobb, hogy eközben a külső konjunktúra gyengüléséről érkeztek hírek, illetve egy statisztikai revízió a külkereskedelmi folyamatainkban is nagyobb romlást mutatott a korábbinál. Az MNB szakértői szerint a fenti hatásokat ellensúlyozza, hogy a növekedési alapfolyamat a legutóbbi adatok szerint is jóval erősebb volt, mint azt várták. A 4. negyedéves GDP nagy meglepetést okozott, és januárban több lehúzó tényező ellenére is erősen kezdett az ipar. Ez utóbbi a hazai export külpiaci részesedésének növekedésre utal, ami akár felfogható úgy is, hogy a nemzetközi lassulással szemben ellenálló a magyar gazdaság.

Az infláció nem száll el, hiába száguldanak a bérek
A korábban vártnál gyorsabb növekedés irányába mutat az is, hogy a hazai bérkiáramlás nagyon magas marad. A minimálbér-megállapodás, illetve a bérajánlás erőteljesen növeli a nemzetgazdasági bruttó átlagkeresetet. 2019-2021 között átlagosan 8%-os lehet a bérnövekedés.

Mindezzel együtt az nem változott, hogy az MNB előrejelzése szerint a gazdaságra lassuló pálya vár. Elsősorban a beruházások extrém magas dinamikájának visszaesése miatt: a tavalyi 16,5%-os bővülés 2021-re 2%-ra szelídül, elsősorban az uniós források elfogyása miatt.

Miért nem száll el az erős belső keresleti faktorok miatt az infláció? Elsősorban a külső környezet lassulása miatt, ami hűtő hatást gyakorol a hazai árfolyamatokra. Érdemes azonban egy pillantás vetni a lakosság jövedelmek alakulására is, mert ott különleges a helyzet. A lakossági jövedelmeknek csak mintegy felét teszik ki a keresetek, a másik fele az állami transzfer (főleg nyugdíj) és a vállalkozói jövedelem. Idéntől az MNB előrejelzése szerint a keresetek és a teljes jövedelem növekedése élesen szétválik (lásd a fenti táblázatot). Ennek oka, hogy az MNB nem számol például a nyugdíjak esetében azzal a gyakorlattal, ami az elmúlt éveket jellemezte, nevezetesen, a nyugdíjak egyszeri kiegészítésével. (Amennyiben ez mégis tovább folytatódik, akkor a lakossági reáljövedelem nagyobbat emelkedhet.) A másik ok, hogy a gyors bérnövekedés miatt vállalakozói jövedelmek dinamikája jelentősen csökkenhet. Vagyis az MNB célra tartó inflációs pályája az előző évekhez képest érdemben alacsonyabb lakossági reáljövedelem-bővüléssel állt elő.
Mystery_Hotel_Budapest - 8
IMG_20190910_155319
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Digitalizációs szakértő

Digitalizációs szakértő

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
hkprot5