Magyarország teljesen szétszakad, ezért aligha folytatódhat a nagy sikersztori
Gazdaság

Magyarország teljesen szétszakad, ezért aligha folytatódhat a nagy sikersztori

Portfolio
Tavaly közel 50 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2017-hez képest, ami már jóval lassabb ütem, mint a korábbi időszakban. A gazdaság dinamikus bővülése miatt egyre több dolgozóra lenne szükségük a vállalatoknak, azonban már nagyon nehezen találnak újabb munkavállalókat. Külföldről is egyre többen jönnek hazánkba, de ezzel együtt is növekszik a betöltetlen álláshelyek száma. Ha azonban megnézzük a területi különbségeket, akkor azt láthatjuk, hogy az ország teljesen kettészakadt, és az évek óta gyakran hallott munkaerőpiaci trendek csak a gazdaságilag fejlettebb országrészekre igazak: a keleti régióban továbbra is magas munkanélküliség és jelentős munkaerő-tartalék jellemző.
Tavaly is folytatódott a foglalkoztatottak létszámnövekedése, éves átlagban már 4 millió 470 ezren dolgoztak, 1,1%-kal többen, mint az előző évben - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából. A foglalkoztatás bővülési üteme azonban elmaradt az elmúlt évekre jellemzőtől, mivel részben demográfiai okból, részben az előző évek kedvező konjunkturális folyamataiból adódó munkaerő-felszívás következtében a mobilizálható munkaerő-tartalék jelentősen csökkent.

Magyarország teljesen szétszakad, ezért aligha folytatódhat a nagy sikersztori
A demográfiai folyamatok a munkaerő-kínálat szűkülését eredményezték: a munkavállalási korúnak tekintett 15-64 évesek száma 2010-ben még 6 millió 736 ezernek felelt meg, 2017-ben már csak 6 millió 415 ezren tartoztak ebbe a népességkategóriába, 2018-ban pedig még ehhez képest is további, közel 46 ezres csökkenés következett.A nyugdíjkorhatár emelése a kínálatszűkítő hatást 2018-ban részben még képes volt ellensúlyozni, emellett az előző évinél több munkavállalási kérelmet nyújtottak be a környező, nem uniós országokból, pl. Ukrajnából és Szerbiából is. A (hivatalosan bejelentett) foglalkoztatottak közül 40 ezer külföldi állampolgár volt, 17%-kal több mint egy évvel korábban. A külföldi munkavállalók negyedét a feldolgozóipar foglalkoztatta, de viszonylag sokan voltak a létszámhiánnyal küzdő építőiparban és a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágban is. (A megoszlási adatot torzítja, hogy a külföldi munkavállalók egy része a munkaerő-közvetítő illetve -kölcsönző cégek létszámában szerepel.) Tavaly 45 ezren kölcsönző cégeken keresztül dolgoztak, a kölcsönzött munkaerő négyötödét a feldolgozóipari, ezen belül is kiemelkedően sokat a járműgyártással foglalkozó vállalkozások alkalmazták, ahol 100-ból 9 fő ilyen módon állt alkalmazásban.

A tavalyi létszámbővülés a hazai elsődleges munkaerőpiacra korlátozódott. A munkaerő iránti kereslet növekedése korábban közfoglalkoztatottként dolgozók egy részét is ebbe a piaci szegmensbe terelte át, az utóbbi években végbement jelentős ütemű béremelés pedig a KSH szerint hozzájárult ahhoz, hogy a munkavállalás céljából külföldre távozottak száma ne növekedjen tovább.

Magyarország teljesen szétszakad, ezért aligha folytatódhat a nagy sikersztori

Budapest kivételével valamennyi régióban nőtt a foglalkoztatottak száma, létszámarányosan a legnagyobb növekedés Pest régióban és Nyugat-Dunántúlon volt. Ez utóbbinál a belső munkaerő-tartalék lényegében már elfogyott.A munkaerő-tartalék az ország fejlett régióiban kifejezetten alacsony szintre csökkent, így már nem nagyon tudnak létszámot bővíteni a vállalatok belső forrásból. Az elmúlt időszakban kifejezetten jellemzővé vált, hogy a vállalatok szálláshelyet biztosítanak azon dolgozók számára, akik távolról (más megyéből vagy országrészből) érreznek.

Magyarország teljesen szétszakad, ezért aligha folytatódhat a nagy sikersztori

Összességében azt mondhatjuk, hogy 2016 óta jelentős a munkaerőhiány Magyarországon. Tavaly év végén már több mint 80 ezer betöltetlen álláshely volt hivatalosan, ami csaknem duplája a három évvel korábbinak. Szakmai szervezetek azonban legalább 200 ezer főre teszik a képzett munkaerő hiányát, a Portfolio becslése szerint pedig elérheti a 300 ezret is.

A munkaerő-tartalék kategóriába az év utolsó negyedévében - alulfoglalkoztatottak nélkül számolva - 281 ezren tartoztak. Emellett az elsődleges munkaerőpiac szempontjából potenciális bázisnak minősült a közel 123 ezer közfoglalkoztatott is.

Magyarország teljesen szétszakad, ezért aligha folytatódhat a nagy sikersztori

A kereslet és a kínálat képzettség szerinti összetétele, de főleg annak területi különbsége azonban változatlanul jelentős. Az utóbbi egyenlőtlenség kiküszöbölését segítő belső mobilizáció legfőbb akadályozó tényezője, hogy a lakhatási feltételek megteremtésének költsége emelkedik és területileg egyre jobban differenciálódik

- írja a KSH elemzése.

A munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső, vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívak együtt alkotják az uniós definíció szerinti "potenciális munkaerőtartalékot". 2018. negyedik negyedévben már csak 310 ezren feleltek meg ennek a definíciónak, ebből 29 ezren - mint alulfoglalkoztatottak - a foglalkoztatottak között is szerepeltek. Az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva az inaktív kategóriába tartozó csoport létszáma valamivel kisebb ütemben csökkent, mint a munkaerőpiachoz elvileg közelebb álló munkanélkülieké.

A munkaerő-tartalék jelentős része - ideértve az elsődleges munkaerőpiac szempontjából tartaléknak minősülő közfoglalkoztatottakat is - az ország észak-északkeleti területein koncentrálódik, míg a többlet munkaerőt zömében az ország gazdaságilag fejlettebb régiói igénylik.



Magyarország teljesen szétszakad, ezért aligha folytatódhat a nagy sikersztori

Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg a két véglet A munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta 2018-ban történelmi mélypontra süllyedt. Éves átlagban 172 ezren minősültek munkanélkülinek, ami 3,7%-os, az unió egyik legalacsonyabb munkanélküliségi rátáját jelentette. Az év utolsó negyedévében Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében a munkanélküliségi ráta már a 2%-ot sem érte el, ami gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottságot jelenti. A másik pólust 8,7%-os munkanélküliségi rátájával Szabolcs-Szatmár-Bereg megye képviselte, annak ellenére, hogy a közfoglalkoztatási programok jelentős és növekvő hányada ide koncentrálódott.

Az országos szinten alacsony szintre süllyedt munkanélküliség alapján a munkanélküliségi ráta már nehezen csökkenhet tovább. Azonban láthattuk, hogy a területi különbségek jelentősek, így az ország északi és keleti részében még viszonylag sokan vannak munka nélkül. Ők azonban már egyrészt minden bizonnyal nagyon nehezen foglalkoztathatóak, valamint a munkaerő-kereslet az ország más területeire koncentrálódik. Miután a mobilitás nagyon alacsony, így nem számíthatunk arra, hogy a jelenlegi munkanélküliek tömegesen találják meg a helyüket a versenyszférában. Mindezek tükrében habár a GDP-növekedés még gyors maradhat, a foglalkoztatás növekedése kifejezetten lassú lehet az előttünk álló időszakban.

(Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi)
brexit0923
Fed: nincs szó új kamatcsökkentési ciklusról
huaweimatex
zuckerberg
Malajzia
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Fed: nincs szó új kamatcsökkentési ciklusról