Gazdaság

Merkel és Macron: többet segítünk ezentúl a Nyugat-Balkánnak

MTI
Németország és Franciaország együtt dolgozik a nyugat-balkáni régió egész Európa érdekében álló stabilitásáért és fejlődéséért - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a térségbeli országok vezetőinek részvételével rendezett német-francia szervezésű csúcstalálkozó előtt.
A kancellár Emmanuel Macron francia államfő társaságában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a találkozón informális megbeszélést folytatnak, amely nem helyettesíti az EU-csatlakozási tárgyalásokat és nem irányul konkrét döntések meghozatalára.

A cél egy "őszinte, nyílt vita" arról, hogy mely ügyek előmozdításához lehetne új lendületet adni. A fő témák között lesz Szerbia és Koszovó viszonya, amelyben törekedni kell arra, hogy "a problémák ne tűnjenek még kevésbé megoldhatónak" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy a szerb-koszovói kapcsolatokban vannak fejlemények, például az adózás területén, amelyek "nem éppen a jó irányba mutatnak". Hangsúlyozta, hogy nem szabad olyan megállapodásokat kötni, amelynek kárt okozhatnak más szereplőknek.

Emmanuel Macron bejelentette, hogy Franciaország Németországgal együttműködve az eddiginél nagyobb szerepet vállal a Nyugat-Balkán stabilitásának erősítését és fejlődését célzó erőfeszítésekből.

Kiemelte, hogy a Nyugat-Balkán helyzete egész Európa stabilitását befolyásolja, ezért Franciaországnak ismét fokoznia kell aktivitását. A kilencvenes években jelentős szerepet vállalt, csaknem száz francia katona vesztette életét a régióban folytatott műveletekben, az ezredforduló után pedig "visszahúzódott".

Most Németországgal együttműködve négy területre összpontosít. Az első a gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdítása, a második az illegális fegyverkereskedelem, a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az irreguláris migráció elleni küzdelem, a harmadik az EU bosznia-hercegovinai békefenntartó művelete (EUFOR Althea), amely március óta francia parancsnoksággal működik, a negyedik pedig az igazságügyi rendszer fejlesztése és a gazdasági bűnözés elleni fellépés.

Emmanuel Macron elmondta, hogy a berlini kancellári hivatalban rendezett tanácskozáson részletesen ismerteti elképzeléseit. A csúcstalálkozó másik fő témája Szerbia és Koszovó viszonya, amellyel kapcsolatban "nem az a szándékunk, hogy előírjuk a megoldást Belgrádnak és Pristinának" - fogalmazott.

Először is minden lehetséges megoldási módozatot meg kell vizsgálni, és törekedni kell a vita hevességének csökkentésére, és arra, hogy ne keletkezzenek az egész térségre kisugárzó feszültségek - fejtette ki a francia államfő.

A német kancellár és a francia elnök egyaránt hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkán gondjainak megoldása nem lehetetlen vállalkozás, ezt jelzi, hogy Észak-Macedónia és Görögország 27 évig tartó vita után megállapodott az egykori jugoszláv tagköztársaság hivatalos nevéről.Angela Merkel az estére egy közös vacsora keretében tervezett csúcstalálkozó előtt kétoldalú megbeszélést folytatott Zoran Zaev észak-macedóniai kormányfővel, Edi Rama albán miniszterelnökkel és Emmanuel Macronnal. Mellettük Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Montenegró, Szerbia és Szlovénia állam-, illetve kormányfője és az Európai Unió kül-, és biztonságpolitikai főképviselője vesz részt a találkozón.

A tanácskozásról a német sajtóban megjelent elemzések egyik közös pontja, hogy Angela Merkel a "hagyatékáért", a végéhez közeledő politikusi pályafutása nyugat-balkáni eredményeinek megőrzéséért küzd. A 2005 óta hivatalban lévő német kancellár mindig is kiemelt figyelmet fordított a térségre, és egyik fő elve a balkáni háborúk végeztével meghúzott határok sérthetetlensége. Az elv érvényesülését fenyegeti az a felvetés, hogy a Szerbia és a belgrádi vezetés által független országként el nem ismert Koszovó közötti feszültséget területcserével vagy határmódosítással lehetne enyhíteni. Ez Angela Merkel szerint túlságosan kockázatos megoldás volna, újabb területi vitákhoz, a konfliktusok elmérgesedéséhez és akár újabb háborúkhoz is vezethetne az egész régióban.
Frankfurti tőzsde
Bejelentették a nagy megállapodást az Intesa és az Intrum között
vitézy dávid
brexit
coronavirus
Gázolaj
wall street
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

értékesítési vezető

értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
coronavirus