Váratlanul rossz adat jött Amerikából is
Gazdaság

Váratlanul rossz adat jött Amerikából is

Portfolio
A várt 185 ezer fő helyett csak 75 ezer új nem-mezőgazdasági új munkahely jött létre májusban az Egyesült Államokban és a megelőző két hónap adatát is összesen 55 ezer fővel lefelé módosították. A munkanélküliségi ráta ezzel a csalódással együtt is 3,6%-on stagnált, az aktivitási ráta pedig továbbra is alacsony szinte, 62,8%-on stagnált.
A vártnál gyengébb foglalkoztatás-növekedési adatra megütötték a dollárt, amelyben részben annak is lehetett szerepe, hogy az átlagos órabérek májusban csak 0,2%-kal, nem pedig a várt 0,3%-kal emelkedtek. Így az éves béremelkedés üteme is "csak" 3,1% lett a várt 3,2% helyett.

Váratlanul rossz adat jött Amerikából is
A 75 ezer fős nem-mezőgazdasági új munkahely-teremtési adat úgy jött össze, hogy a magánszektorban a várt 175 ezer helyett csak 90 ezer új munkahely jött létre a magánszektorban, a kormányzatiban pedig 15 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság. A ledolgozott átlagos munkaórák száma egy héten 34,4 óra maradt a várt 34,5 óra helyett. Amint az alábbi ábrán látszik: a 3,6%-os munkanélküliségi ráta évtizedek óta a legalacsonyabb.

Váratlanul rossz adat jött Amerikából is
A gyáripari foglalkoztatottság 3 ezer fővel emelkedett, az árutermelő ágazatoké 8 ezerrel, a szolgáltatási szektoré 82 ezerrel, míg a kiskereskedelmi szektorban 8 ezer fős leépítés volt.

Címlapkép forrása: Chip Somodevilla/Getty Images
A GDPR-nál is nagyobb kihívás vár a vállalkozásokra - Jön az ePrivacy
kórház állami egészségügy
brexit getty
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
m3as