Bedühödtek a csehek a korrupció miatt: 300 városban tüntettek Babis lemondásáért
Gazdaság

Bedühödtek a csehek a korrupció miatt: 300 városban tüntettek Babis lemondásáért

Portfolio
Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelő tüntetések voltak kedd este háromszáz csehországi városban - közölte a cseh média. A legtöbben Morvaország legnagyobb városában, Brünnben gyűltek össze, ott mintegy hatezren demonstráltak. Más településeken jellemzően néhány száz fős tiltakozások voltak.
A demonstrációkat meghirdető Millió pillanat a demokráciáért nevű civil szervezet ezúttal nem tartott tiltakozást Prágában, ahol egy héttel ezelőtt becslése szerint 120 ezer ember vonult az utcákra Babis, illetve Marie Benesová igazságügyi miniszter távozását követelve. A következő tüntetést a fővárosban június 23-ára tervezik.

A demonstrációknak alapvetően két okuk van. Az első a Gólyafészek nevű szabadidőközponttal kapcsolatos ügy, amelyben az európai uniós pénzekkel, támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják a cseh kormányfőt. A rendőrség az eset kivizsgálása után áprilisban vádemelést javasolt Babis ellen.

A másik ok pedig az, hogy az Európai Bizottság ellenőrzései alapján készült könyvvizsgálói jelentések szerint Andrej Babis politikai és vállalkozói tevékenysége összeférhetetlen. Bár Babis az Agrofert holdingot 2017 februárjában két vagyonkezelő alapba helyezte, az uniós ellenőrök szerint a kormányfő továbbra is befolyással van a - jelentős uniós támogatásokhoz is jutó - cégeket érintő döntésekre.

A demonstrálók azért követelik Marie Benesová távozását is, mert szerintük kinevezésének legfőbb célja tulajdonképpen az volt, hogy nyomást gyakoroljon Pavel Zeman főügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni vádemelésről a Gólyafészek-ügyben. Benesová április végén lett az igazságügyi tárca új vezetője, miután elődje saját kérésére távozott.
máv0921
Autóbaleset
online bolt_shutter
orvosi kamara0921
palkovicslászló0921
shutterstock_1100688464_rugalmas
brexit0115
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
máv0921