Gazdaság

Düböröghet a magyar gazdaság

MTI
A márciusi előrejelzéséhez képest növelte a gazdasági növekedésre, és az inflációra vonatkozó előrejelzését is kedden kiadott konjunktúra jelentésében Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.
Az előző jelentésben prognosztizált 4,0 százalékos GDP növekedés helyett 4,5 százalékot vár erre az évre az intézet, 2020-ra vonatkozó előrejelzését viszont változatlanul 3,2 százalékon hagyta.

A Kopint-Tárki erre az évre 3,5 százalékos éves átlagos inflációt vár a korábbi 3,0 százalék helyett, és a jövő évi várakozását is emelte 3,5 százalékról 3,7 százalékosra.

Új prognózisában az intézet emelte a bérkiáramlásra vonatkozó várakozásait: a bruttó keresetek idén 8,5 százalék helyett 9,7 százalékkal, jövőre 8,0 helyett 8,5 százalékkal emelkednek, az inflációs várakozás módosulásával azonban a reálkeresetek 5,3 százalék helyett 6,0 százalékkal, jövőre 4,7 helyett csak 4,6 százalékkal emelkednek.

A kutatóintézet várakozása szerint tovább csökken a munkanélküliség a tavalyi 3,7 százalékosról idén 3,5 százalékosra - a korábban várt 3,6 százalék helyett -, jövőre pedig 3,3 százalékos is lehet, ami szintén 0,1 százalékponttal alacsonyabb a márciusi prognózisnál.

A júniusi prognózis szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya a tavalyi 2,2 százalékról idén nem 2,4 százalékosra emelkedik, ahogy márciusban még feltételezték, hanem 1,7 százalékosra csökken. Jövőre még nagyobbat igazított az intézet, 2,6 százalékosra növekvő deficit helyett 1,5 százalékosra csökken a hiány az előrejelzés szerint. A GDP-arányos államadósságra vonatkozó prognózis változatlanul 68,0 százalék erre az évre és 67,0 százalék 2020-ra.
mexikói katonák
wall street_shutterstock
Kiadta újabb hard-Brexit felkészítő anyagát Brüsszel: ez vár az emberekre és cégekre
Alteo klub
boeing 737NG
LONDON, ENGLAND - OCTOBER 03: British Prime Minister Boris Johnson leaves 10 Downing Street on October 3, 2019 in London, England.
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
mexikói katonák