Van egy ország, amelyik az év végéig 4 milliárd fát akar ültetni
Gazdaság

Van egy ország, amelyik az év végéig 4 milliárd fát akar ültetni

Portfolio
Több mint 200 millió fát ültettek el egyetlen nap alatt Etiópiában - adta hírül a BBC News. A hétfői faültetéssel a szárazság sújtotta kelet-afrikai ország ellensúlyozni akarja az erdők kivágásának hatásait és a klímaváltozást. Az Abiy Ahmed kormányfő vezette projekt megvalósításának idejére számos közintézményt és iskolát bezártak, hogy minél többen részt vehessenek a faültetési programban.
Az ENSZ adatai szerint a 20. században Etiópia területének 35 százalékát borították erők, ez azonban négy százalékra zsugorodott a 2000-es évekre. A faültetést az országban mintegy ezer helyszínen végezték. Illetékesek számolták, hogy hány facsemetét ültetnek el. Getahun Mekuria innovációs és technológiai miniszter hétfői Twitter-üzenete szerint több mint 220 millió fát ültettek.

A kormányzati program célja négymilliárd fa ültetése az év végéig.

Illetékesek szerint a több mint kétmillió fa elültetése világrekord. A Guinness rekordok könyvében India tartja az egyetlen nap alatt elültetett fák rekordját több mint 50 millió fával, amelyet 800 ezer önkéntes ültetett el 2016-ban a dél-ázsiai országban.

Van egy ország, amelyik az év végéig 4 milliárd fát akar ültetni
Harenna Forest, Bale or Urgoma Mountains National Park, Ethiopia. (Photo by DeAgostini/Getty Images)
Az etióp program bírálói szerint Abiy miniszterelnök a zöldítési kampányt arra használja fel, hogy elvonja a közvélemény figyelmét a kormány előtt álló kihívásokról, köztük az etnikai konfliktusokról, amelyek mintegy 2,4 millió embert kényszerítettek otthonaik elhagyására. (MTI)
japan01
koronvavirus
bkv troli
sme kkv csomag laptop
kínai jüan
A lány, aki végrehajtotta a világ egyik legnagyobb hackertámadását, majd ezzel hencegett
zöld környezet levél
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
japan01