Kína már egy válságba is belemenne, csak, hogy megbuktassa Trumpot?
Gazdaság

Kína már egy válságba is belemenne, csak, hogy megbuktassa Trumpot?

Portfolio
Egyre erősebbek azok a vélemények, melyek szerint a kínai vezetés akár egy komolyabb gazdasági visszaesést is elfogadna, hogy azzal megelőzze Donald Trump újraválasztását - véli a Nomura elemzője. Az ázsiai ország célja, hogy egy demokrata elnökkel könnyebben meg tudjon majd állapodni a kereskedelmi kérdésekről.
Az utóbbi napokban megint eldurvult az amerikai-kínai kereskedelmi háború miután Donald Trump újabb vámokat jelentett be a múlt héten, amire válaszul Kína ismét leértékelte a jüant. Most a CNBC arról ír, hogy ez még csak az igazi háború kezdete lehet. A kínai vezetés ugyanis azt mérlegeli, hogy inkább elfogad egy átmeneti lassulást a gazdaságban, ha annak globális hatásai miatt veszélybe kerül Trump 2020-as újraválasztása.

A Nomura elemzője szerint egyre több befektető realizálja, hogy Kína a korábban gondoltnál tovább mehet a kereskedelmi háborúban. Matsuzava Naka szerint az ázsiai ország tovább csökkentheti az amerikai mezőgazdasági termékek vásárlását, amivel alááshatja a jelenlegi elnök támogatottságát a farmerek körében.

Az elemző szerint a kínai viselkedés akár vissza is üthet, hiszen senki nem garantálja, hogy a következő amerikai elnök puhább lenne velük szemben. Ráadásul a további lépésekhez Trumpnak is biztosan lenne néhány szava, igyekezne megkeseríteni a kínai vezetés életét a következő egy évben.

(CNBC)
Boris Johnson Brexit igeret beszed1500
facebook libra szablyozás
Westminster brexit brit kilepes tortenelmi dontes
lemairegetty
barabasialbertlaszlocimlapkep-20181130
elektromosroller
Brexit london tuntetes1500
GettyImages-1167008922
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
lemairegetty