Itt a válaszcsapás Kínától a kereskedelmi háborúban!
Gazdaság

Itt a válaszcsapás Kínától a kereskedelmi háborúban!

Portfolio
Összesen 5078 amerikai importtermék kapcsán 5-10%-ra emeli Kína a vám mértékét, amely lépések szeptember 1-től, illetve december 15-től lesznek hatályosak és összesen 75 milliárd dollárnyi amerikai importterméket érintenek - jelentette be a napokban már meglebegtetett lépés után a konkrét döntést a kínai kormány vám- és adóügyekért felelős bizottsága. A hírre azonnal megütötték a tőzsdéket és a forintot is.
A kínai jelzés szerint (megemelt) vámot vetnek ki az amerikai járművekre és alkatrészekre, az agrártermékekre, a kis méretű repülőgépekre és a nyersolajra is. Utóbbi kapcsán szeptember 1-től lép hatályba a kínai döntés és 10%-os lesz a vám.

Az egyes vámemelések hatályba lépésének időzítése nem véletlen, ugyanis az Egyesült Államok is éppen szeptembertől, illetve december közepétől tervezni 10%-ra emelni a kínai importtermékek maradékának, 300 milliárd dollárnyi volumennek a vámtételét. A legutóbbi amerikai lépésben időközben volt egy "finomítás", amire akkor néhány óráig tartó részvénypiaci szárnyalás volt a reakció, de aztán a globális recessziós félelmek gyorsan felülkerekedtek ezen:Az ázsiai ország ma azzal indokolta a döntést, hogy az amerikaiak egyoldalúan és protekcionista módon léptek, így meg kellett ezt torolni. Mindez tehát tényleg afelé mutat, hogy egyelőre nem lesz vége a kereskedelmi háborúnak, sőt a 2020 novemberi amerikai elnökválasztás előtt még kevesebb az esély a megállapodásra - amint azt tegnapi anyagunkban vázoltuk is:Donald Trump amerikai elnök ma sem hagyta szó nélkül a kínai lépést és az általa generált kereskedelmi háború gazdasági hatásainak enyhítése érdekében ismét a Fed-re mutogat, hogy csináljanak már valamit:




Az amerikai-kínai kereskedelmi háború durvulása azonnal rontani kezdte a nemzetközi befektetői hangulatot, a német DAX-index bő 100 ponttal 11680 pontig esett, az amerikai határidős indexek is mínuszba csúsztak és a feltörekvő piaci devizák között a forinton is tovább ütöttek. Az euróval szemben 328,8-ig ugrottak a jegyzések, a dollárral szemben 296,8-nál jár a kereskedés, azaz előbbivel szemben csaknem egyéves, utóbbival szemben pedig 2,5 éves mélyponton jár a forint.A címlapkép forrása: Qilai Shen/Bloomberg via Getty Images

Itt a válaszcsapás Kínától a kereskedelmi háborúban!
A címlapkép forrása: Qilai Shen/Bloomberg via Getty Images
máv0921
Autóbaleset
online bolt_shutter
orvosi kamara0921
palkovicslászló0921
shutterstock_1100688464_rugalmas
brexit0115
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
trump1205