Varga Mihály, Orbán Viktor és Matolcsy György az MKIK évindító konferenciáján
Gazdaság

Matolcsy György keményen nekiment Varga Mihálynak

Portfolio
Varga Mihály pénzügyminiszter szavaira reagált Matolcsy György MNB-elnök egy most megjelent cikkében. A kettejük közötti ellentét már a közgazdász-vándorgyűlésen is érzékelhető volt, ezzel az írással viszint minden eddiginél látványosabbá vált.

"Aranykor: nincs vége, még csak most kezdődik…" címmel írt cikket Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Növekedés.hu-n, reagálva Varga Mihály pénzügyminiszter szombati szavaira.

Matolcsy az MKT 57. Közgazdász-vándorgyűlésének megnyitóján hangsúlyozta, hogy új konjunktúra-élénkítő programra van szükség a versenyképesség javítása mellett, valamint különböző iparágak bajba is kerülhetnek, amelyeket támogatni kell. Matolcsy felhívta a figyelmet, hogy végig kell gondolni ezeknek a költségvetési kérdését, mert a német ipar lassulása begyűrűzhet Magyarországra is.

Varga Mihály az MKT vándorgyűlésén szombaton számos tekintetben ellentmondott Matolcsynak, és úgy vélekedett, hogy vége annak az aranykornak, amely az elmúlt éveket jellemezte, és fiskális fegyelem szükséges.

Matolcsy erre most a Növekedés.hu-n reagált. "Aranykor: nincs vége, még csak most kezdődik… Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek?" - írja a jegybankenök.

Matolcsy kiemelte: Varga Mihály pénzügyminiszter az idei Közgazdász-vándorgyűlésen szombaton három kihegyezett állítással hívta fel magára a figyelmet.

Bár ne tette volna.

Szerinte vége van az új magyar Aranykornak, ennyi volt, hét évig tartott, de most vége van, mint a botnak. 

Jó hírem van: nincs vége, még évtizedekig tart, és a végén sikeresen felzárkózunk a nyugati fejlettséghez és életminőséghez

- írta Matolcsy.

Miért? Mert képesek vagyunk folytatni a már 7 éve tartó felzárkózást, amikor az átlagosan 3,5 százalékos gazdasági növekedés révén évente átlag 2 százalékkal közeledtünk az uniós átlaghoz. Az Európai Unió leggyorsabb és legjobb válságkezelése (2010-2012 között) után dinamikusan közeledünk (2013-2019) a déli államokhoz, az északiakhoz, a franciákhoz, a hollandokhoz, Ausztriához és Németországhoz egyaránt. 

Miért tudjuk folytatni? Mert rátaláltunk a receptre és kreatívan megújítjuk a magyar modellt. Azért, mert nálunk a politika versenyelőny és nem versenyhátrány. Azért, mert jól ötvözzük az állam és a piac eszközeit, a hagyományos és a nem-hagyományos megoldásokat.

A miniszter másik állítása szerint a német gazdasági lassulás nem gyűrűzik be a magyar gazdaságba. Tényleg? Ezt már hallottuk az 1970-es évtized két kőolaj árrobbanásánál: a tényeket ismerjük. Nem kellene inkább felkészülni, ha esetleg mégis hatna ránk a német gazdaság megtorpanása?

- teszi fel a kérdést Matolcsy, kiemelve: "a harmadik miniszteri állítás azonban ezeken is túltesz, ez már valami más". Miniszterünk szerint a forint árfolyamának stabilnak kell lennie. Mi lenne a miniszter szerint a stabil árfolyam: 330/320/310 vagy 300 forint/euró, esetleg 240 forint/euró, mint 2008 tavaszán?

Ha van a miniszternek árfolyamcélja, akkor az elmúlt években is bizonyára volt: akkor miért nem érte el? Nem akarta, nem tudta, esetleg csak mondta, de nem csinálta?

- írja Matolcsy.

Szemben a pénzügyminiszterrel, a magyar jegybanknak nincs árfolyam célja, mert tartja magát az MNB törvény előírásaihoz. A teljes árstabilitást őrzi, ráadásul másokkal szemben eléri inflációs célját. Nem a benzin, gázolaj, forint, részvények, lakások, az alma vagy a körte árának a változatlan szintjét próbálja megtartani, ha megpróbálná, abból nagy baj lenne.

Kérdezzük meg a minisztert, ha már van – helytelenül – valamilyen kedvenc árfolyam szintje, amit stabilan akar tartani, akkor mit kíván tenni ennek elérése érdekében?

- folytatja a jegybankelnök.

Ugye nem kezdeményezi az árfolyam rögzítését? Nem hiszi, hogy a forint árfolyamát mozgató török, dél-afrikai, argentin és egyéb eseményeket irányítani tudja? Ugye nem gondolja, hogy a forintot támadókat egy dicsérő oklevéllel megfékezheti? 

Ugye azt sem hiszi, hogy használ Magyarországnak, ha – nem először – meggondolatlanul beszél a forint árfolyamáról?

Matolcsy javasolja, hogy hallgasson az ősi bölcsességre /Talmud, Ószövetség/:

Vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőlük, vigyázz a szavakra, mert tettek lesznek belőlük, vigyázz a tetteidre, mert a személyiséged lép elő belőlük és vigyázz az egyéniségedre, mert a sorsod lesz belőle.

(Címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Roska Botond
Ader Janos 2050 Magyarorszag klimasemlegesseg GettyImages-810451352
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693
unios tagsag visszaforditas Emmanuel Macron GettyImages-1187821001
Motor app Continental
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
kinagyar