Gazdaság

Egyre hevesebbek a zavargások Ecuadorban

MTI
A korábbiaknál is hevesebb zavargások voltak szerdán Ecuadorban a kormány megszorító intézkedései ellen. A fővárosban, Quitóban az üres kormányzati épületek környékén több ezer erőszakos tüntető kövekkel dobálta a rohamrendőröket, akik viszont könnygázzal próbálták meg szétoszlatni a tömeget. A randalírozók megpróbáltak eljutni a kormány székházához, a Carondelet-palotához, de nem sikerült nekik, mert a rendőrség nagy erőkkel védi. A vöröskereszt bejelentette, hogy a veszélyes körzetekben felfüggeszti a mentőszolgáltatást. A napokban több mentőorvost és ápolót is támadás ért.

María Paula Romo ecuadori belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az elmúlt napok erőszakos tüntetésein több mint négyszáz ember, köztük 86 rendőr sérült meg, de senki sem vesztette életét. A hatóságok által őrizetbe vettek száma 714-re nőtt, de sokakat elengedtek. Romo szerint a zavargások idején több tucat elítélt szökött meg Portoviejo város börtönéből. Több mint ötven szökevényt elfogtak, és a hatóságok most ellenőrzik, hogy szökésben van-e még valaki.

Lenín Moreno elnök és kormánya szerdán visszaköltözött Quitóba, mindössze egy napig volt a székhelyük Guayaquilben. A vezetés az egyre erőszakosabbá váló tüntetések miatt menekült a tengerparti városba. Az elnök szerdán közölte, hogy tárgyal az elégedetlenkedőkkel, de miután több csoportra oszlanak, ez nem könnyű. A politikai válság egyelőre szemmel láthatóan nem csillapodik.

Kedd este Moreno éjszakai kijárási tilalmat rendelt el azokban a kerületekben szerte az országban, amelyek "stratégiai jelentőségűek", miután kormányellenes tüntetők rövid időre behatoltak a törvényhozás - akkor már üres - épületébe is. Az éjszakai kijárási tilalom párhuzamosan van érvényben a múlt héten kihirdetett 30 napos szükségállapottal.

A politikai válság a múlt héten kezdődött Ecuadorban annak hatására, hogy a kormány egy sor megszorító intézkedést jelentett be, köztük az üzemanyagár-támogatás megszüntetését.

mnb jegybank hungary
BMW
Autógyár robotokkal
Alteo klub
20191003_0003_MOR
Frankfurti tőzsde
Coaching
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
mnb jegybank hungary