busz vasarlas beszerzes
Gazdaság

A kormány 36 milliárd forintot fordítana döntően elektromos buszok vásárlására

MTI
A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében  az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton Debrecenben.

Schanda Tamás az ITK Holding Zrt. új buszgyártó csarnokának alapkőletételén a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy a hazai közösségi közlekedést főként hazai gyártásból tudják megoldani.

A vállalat által bemutatott iskolabusszal kapcsolatban elmondta: a nemzetközileg elismert, külföldi cég által megalkotott alapra, magyar tervezők ötleteinek és magyar szakemberek munkájának köszönhetően készül el a biztonságos jármű. Kiemelte, hogy ez az iskolabusz is egy magas hazai hozzáadott értékkel bíró termék.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: társaságuk a mobilitás terén 26 milliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéseket és beruházásokat hajtott végre az elmúlt években, az új debreceni gyártócsarnok kétmilliárd forintba kerül.

Ahogy arról tavaly júliusban beszámoltunk, a Mol vásárolta meg a budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK Holding Zrt. többségi részesedését, ezzel az autóbuszos közösségi közlekedés piacára lépett:

Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

100 forint shutter
onlinevásárláse-kereskedelem
mexikói katonák
wall street_shutterstock
Kiadta újabb hard-Brexit felkészítő anyagát Brüsszel: ez vár az emberekre és cégekre
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
imf_kristalinageorgeieva