GettyImages-1177258908
Gazdaság

Súlyos zavargások törtek ki Chilében

MTI
Nyolcra nőtt vasárnap a chilei fővárosban kitört zavargások halálos áldozatainak száma, a hatóságok az ország több régiójára és városára kiterjesztették a rendkívüli állapotot.

Öt ember vesztette életét vasárnap Santiago de Chile egyik kerületében egy ruházati áruházban, amelyben tűz keletkezett, miután a randalírozó tüntetők kifosztották. Korábban három ember lelte halálát két másik áruház feldúlását követően kiütött tűzben.

A fővárosban pénteken bevezetett rendkívüli állapotot vasárnap kiterjesztették az ország északi részén fekvő Antofagastára és a déli Valdiviára is, ahol - mint a rendőrségi közlemény megállapítja - "számos rendbontás volt és támadás történt az állami és magántulajdon ellen".

Sebastián Pinera elnök vasárnap a parlamenti képviselők és szenátorok előtt hangsúlyozta: "A demokráciának nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédenie önmagát minden eszközzel, hogy szembeszálljon azokkal, akik el akarják pusztítani." Santiago de Chilében és az ország több más településén immár napok óta tartanak a zavargások, összecsapások.

Alberto Espina chilei védelmi miniszter bejelentette: ezerötszáz katonát vezényeltek az utcákra vasárnap hajnalban, hogy helyreállítsák a rendet. Velük együtt a hadsereg összesen csaknem tízezer tagja áll szolgálatban a fővárosi régióban.

Chilében pénteken kezdődtek az összecsapásokkal és gyújtogatásokkal kísért zavargások a metrójegy árának emelése miatt.

Santiago de Chile metróhálózata 140 kilométer hosszú, és a legmodernebb Dél-Amerikában. Pinera jelezte: felfüggeszti a tömegközlekedéssel kapcsolatos népszerűtlen politikáját, és nyugalomra intette a lakosságot. Az elnök vasárnap összeült a parlament két házának, valamint a legfelsőbb bíróságnak az elnökével, hogy megvitassák, milyen sürgős lépéseket kell tenni a nyugalom helyreállítása érdekében. Pinera ezenkívül törvénytervezetet küldött a parlamentnek, amelynek értelmében érvénytelenítik a metrójegy árának emeléséről hozott döntést. A képviselőház vasárnap este meg is szavazta a tervezetet.

Hírügynökségek felhívják a figyelmet, hogy a metrójegy árának emelése csupán a "jéghegy csúcsa", a zavargások a lakosság általános elégedetlenségét tükrözik a rossz életkörülmények, a gazdasági problémák és a rendkívül nagy társadalmi különbségek miatt. Chile Latin-Amerika egyik leggazdagabb, de egyben legegyenlőtlenebb országa.

Címlapkép: Sebastian Brogca/Anadolu Agency via Getty Images

GettyImages-505440596
Veszélyben a K&H ügyfelei: itt a csalók új módszere
DLAPE20190501316
csapatépítő_greenfield hr
digitalis jolet tokeprogram GettyImages-1048727098
Frankfurti tőzsde
shutterstock_239067772
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
GettyImages-505440596