FrankfurtiTőzsde
Gazdaság

Nagyot emelkedett hétfőn a Mol

Portfolio
Emelkedtek az irányadó európai részvényindexek a hét első napján, a hangulatot az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseit övező optimizmus javította. A magyar tőzsde is nagyobb emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést, míg a hazai blue chipek közül az OTP és a Mol teljesített a legjobban. A tengerentúli tőzsdék is emelkedtek a hétfői piacnyitás után: a Dow, az S&P500 és a Nasdaq is új történelmi csúcsra kapaszkodott a hétfői kereskedés első felében.

Nagy emelkedéssel zárta a hét első napját a BUX

Nagy emelkedéssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde, a BUX 658 pontos plusz mellett 1,6 százalékkal került feljebb, míg a blue chipek felemásan zártak. A Magyar Telekom 0,9 százalékos esés után 435 forinton zárt, míg a Richter 5 460 forinton stagnált. Az OTP 2,1 százalékos erősödés után 13 850 forinton zárta a hét első napját, míg a Mol valósággal szárnyalt, az olajcég részvényei 3,2 százalékos erősödés után 3 004 forinton búcsúztak a hétfői kereskedéstől.

Új történelmi csúcson a tengerentúli tőzsdék

Az irányadó európai részvényindexek emelkednek a hétfői kereskedés második felében, a piaci kommentárok szerint a hangulatot az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseivel kapcsolatos pozitív hírek javították, a tengerentúli tőzsdék is erősödéssel vágtak neki a hét első napjának, bár az S&P500 és a Nasdaq új csúcsokon zárta a pénteki kereskedést, az emelkedés hétfőn is folytatódott, így a Dow, az S&P500 és a Nasdaq is új történelmi csúcsára emelkedett a hétfői piacnyitás után. A mai piacnyitástól távolodva a Dow 0,5 százalékkal került feljebb, az S&P500 0,5 százalékot erősödött, míg a Nasdaq 0,7 százalékot emelkedett.

Nagyot emelkedett az OTP

Emelkednek az európai tőzsdék hétfőn, a piaci kommentárok szerint a hangulatot az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseit övező optimizmus javította, a befektetők egy része abban reménykedett, hogy hamarosan sor kerülhet a részleges kereskedelmi megállapodás aláírására. A CAC40 1 százalékos erősödése mellett a DAX 1,1 százalékkal került feljebb.

A magyar tőzsde is emelkedik, a BUX 2,8 milliárd forintos forgalom és 141 pontos plusz mellett 0,3 százalékkal került feljebb, a blue chipek közül egyedül az OTP képes emelkedni, a bankpapír 2 százalékkal került ma feljebb. A Mol 0,3 százalékkal került lejjebb, a Magyar Telekom 1 százalékot esett, míg a Richter árfolyama 1 százalékkal került lejjebb.

Közel 500 milliárd forintért szerez részesedést olajmezőben a Mol

A Mol-csoport és a Chevron ma szerződést írt alá azerbajdzsáni nem operált kutatási-termelési eszközök és csővezeték megvásárlásával kapcsolatban. A megállapodás értelmében a Mol tulajdonába kerül az Azeri-Chirag-Gunashli (ACG) olajmező 9,57%- os illetve a Baku-Tbilisi-Ceyhan (BTC) vezeték 8,9%-os részesedése. A megállapodás értéke 1,57 milliárd dollár, mely a záráskor módosulhat.

Tovább a cikkhez

2000 milliárd dolláros világbirodalmat építettek az arabok

Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a szaúdi állami olajcégról, a Saudi Aramcóról, a vállalat messze a legnagyobb olajcég, elképesztő kitermeléssel és készletekkel, brutális profittal, de ezek mellett hamarosan azzal is büszkélkedhetnek a szaúdiak, hogy övék a világ legnagyobb értékű tőzsdei vállalata is. A tőzsdei bevezetés folyamata elindult, még idén tőzsdére bocsáthatják a vállalat részvényeit. A szaúdi koronaherceg akkor lenne elégedett, ha 2000 milliárd dolláros árazás mellett menne tőzsdére az Aramco, a legfrissebb becslések alapján azonban kevesebbel kell majd beérniük.

Tovább a cikkhez

Érdemes eljönni a Portfolio befektetői klubjára

Az elmúlt időszak folyamán több jó hír is érkezett az Alteotól, a társaság a korábbi befektetési programjának lezárása után újat indított, amelyhez csaknem 3,5 milliárd forint friss tőkét vont be a tőzsdén keresztül és nemrégiben az is eldőlt, hogy a cég a Növekedési Kötvényprogram keretében 9 milliárd forintnyi forrást tervez bevonni. Annak érdekében, hogy a befektetők részletesen megismerjék az Alteo jövőbeni terveit, a Portfolio befektetői klubot szervez, érdemes eljönni!

Emelkedéssel indult a hét első napja az európai tőzsdéken

A vártnál kedvezőbb októberi, amerikai munkaerőpiaci adat, valamint az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseivel kapcsolatos pozitív kommentárok nyomán nagy emelkedéssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, míg az S&P500 és a Nasdaq is új történelmi csúcson fejezte be a pénteki kereskedést. Ázsiában is emelkedtek a tőzsdék hétfőn, a hongkongi részvényindex 1,7 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 0,6 százalékot emelkedett, míg a Nikkei zárva tartott.

Európában is erősödéssel indult a hét első napja, a hétfői piacnyitástól távolodva a CAC40 0,6 százalékkal került feljebb, míg a milánói börze 0,6 százalékot emelkedett. A DAX 0,8 százalékkal került feljebb, ami a német tőzsde esetében 16 hónapos csúcsot jelentett.

Lassul a Ryanair - A Boeing botrányos gépe a hibás

Legkorábban márciusban kaphatja meg az első Boeing 737 MAX-gépét a Ryanair, két hónappal később, mint amit eredetileg tervezett. A késlekedés hatással van a növekedési tervekre is, a vállalat legfrissebb előrejelzései szerint az utasforgalom növekedési üteme évek óta nem volt olyan gyenge, mint ami jövőre várható.

Tovább a cikkhez

Erősödéssel vágott neki a hétfői kereskedésnek a magyar tőzsde

Emelkedéssel indult a hét első napja a magyar tőzsdén, a BUX 205 pontos plusz mellett 0,5 százalékkal került feljebb, míg a blue chipek felemásan teljesítenek ma reggel. A Richter és a Magyar Telekom árfolyama stagnál, az OTP 0,9 százalékkal került feljebb, míg a Mol 0,5 százalékot erősödött.

Emelkedéssel indulhat a hét első napja Európában

Mi történt pénteken a tőzsdéken?

Emelkedtek az amerikai részvénypiacok a hét utolsó napján, a piaci kommentárok szerint a jó hangulatot a vártnál kedvezőbb októberi munkaerőpiaci adat és kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos jó hírek is támogathatták, miután a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 128 ezer fővel bővült októberben, felülteljesítve az elemzői várakozásokat. A kínai, állami hírügynökség pénteki beszámolója szerint az USA és Kína konszenzusra jutott az alapelvekről, a két ország kereskedelmi tárgyalóinak pénteki egyeztetése után. A Dow végül 301 pontos emelkedés után 1,1 százalékkal került feljebb, az S&P500 1 százalékos erősödés után ismét új történelmi csúcson zárt, míg a Nasdaq 1,1 százalékos emelkedéssel zárta a hét utolsó napját, ami a Nasdaq esetében is új történelmi csúcsot jelentett.

Nagy eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde, a BUX 637 pontos mínusz mellett 1,5 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek kivétel nélkül eséssel zárták a hét negyedik és a pénteki szünnap miatt egyben utolsó napját. A Magyar Telekom 0,6 százalékos esés után 439 forinton zárt, a Richter 0,2 százalékkal került lejjebb, a gyógyszergyártó papírjai 5 460 forinton fejezték be a csütörtöki kereskedést. A Mol 2,2 százalékos esést követően 2 912 forinton búcsúzott a hét negyedik napjából, míg az OTP 2,1 százalékot esett, a bankpapír 13 570 forinton fejezte be a csütörtöki kereskedést.

Mik az előjelek mára?

A japán tőzsde hétfőn zárva tartott, míg Ázsia más részein emelkedtek a tőzsdék, a piaci kommentárok szerint a hangulatot az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi tárgyalásait övező optimizmus javította, miután Wilbur Ross kereskedelmi miniszter a hétvégén a Bloombergnek kiemelte, hogy az egyeztetések jól haladnak és nem lát okot arra, hogy a részleges kereskedelmi megállapodást miért ne érhetnék el ebben a hónapban. A hongkongi tőzsde 1,4 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 0,5 százalékkal került feljebb, míg a Nikkei zárva tartott. Ázsia más részein is emelkedtek a tőzsdék, a szingapúri tőzsde 0,1 százalékos erősödése mellett a dél-koreai Kospi 1,4 százalékot erősödött. Az amerikai határidős részvényindexek feljebb kerültek ma reggel, míg a határidős DAX 59 pontos plusza 0,5 százalékos emelkedést vetíthet előre a hétfői piacnyitásra.

Mi mozgatja a tőzsdéket?

Hétfőn a beérkező makroadatok és vállalati gyorsjelentések mellett az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseivel kapcsolatos új hírekre fókuszálnak majd a befektetők.

Hétfőn nem érkezik kiemelt vállalati gyorsjelentés.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép forrása: Hannelore Foerster/Bloomberg via Getty Images

Roska Botond
Ader Janos 2050 Magyarorszag klimasemlegesseg GettyImages-810451352
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693
unios tagsag visszaforditas Emmanuel Macron GettyImages-1187821001
Motor app Continental
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Roska Botond