Gazdaság

Kész lemondani Merkel kiszemelt utóda a CDU vezetéséről

Portfolio
MTI
A személyi viták lezárását és egységet sürgetett Annegret Kramp-Karrenbauer, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pénteken Lipcsében, a párt kongresszusán, ahol kijelentette: a nyugalom helyreállítása érdekében akár távozni is hajlandó. Ez azért érdekes, mert az AKK-nak is becézett vezetőt tekintik sokan Angela Merkel potenciális utódának a kancellári poszton is.

Annegret Kramp-Karrenbauer beszédében azt mondta: ha a párt nem olyan Németországot szeretne építeni, amilyet ő felvázol, akkor "beszéljük meg", és talán "fejezzük is be az egészet még ma".

A tanácskozás elején az 1001 küldött percekig tartó tapssal köszöntötte a párt előző elnökét, Angela Merkel kancellárt, aki napra pontosan 14 éve kezdte meg kormányfői munkáját. Ezzel kapcsolatban Annegret Kramp-Karrenbauer aláhúzta, hogy Angela Merkel kormányzása 14 jó év volt Németországnak.

A kancellár és a CDU vezetésével szembeni bírálatokra utalva hozzátette: nem lehet sikeres választási stratégia annak folyamatos hangoztatása, hogy minden rossz, amit a CDU és a kormány csinál, de a szavazók legyenek szívesek ennek ellenére is a pártra voksolni.

donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
donaldtrump