dizelauto
Gazdaság

Rengeteg budapesti autóst büntetne a dízelek tiltása

MTI
Portfolio
Ha a Fővárosi Közgyűlés úgy döntene, hogy bizonyos zónákból kitiltja a dízelüzemű személyautókat, az a Budapesten közlekedő autós társadalomnak mintegy 30 százalékát érintené - ismerteti a hétfői Világgazdaság. A gazdasági napilap összeállítása  szerint a Budapesten és Pest megyében tavaly nyilvántartott majdnem 1,2 millió személyautóból akár 373 ezer dízeles is a tilalom alá esne, ha a rendelet már most érvényben lenne.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke a lapnak azt mondta, hogy évente 150 ezer új gépjárművet vásárolnak Magyarországon, a dugódíj semmilyen befolyással nem lesz a mennyiségre és az árra. Az elnök úgy látja, a dugódíjnak nincs sok értelme környezetvédelmi szempontból, hiszen bizonyára sok engedményt tartalmaz majd, például behajthat az, aki a belvárosban lakik vagy ott dolgozik, ezért inkább egy újabb adóról, mintsem valós környezetvédelmi intézkedésről van szó. Azt azonban érdemes lenne tisztázni, milyen autók behajtását korlátoznák, ugyanis az új dízelek a legtisztább járművek közé tartoznak - hangsúlyozta a szakember.

Szerinte a probléma inkább ott van, hogy régi dízelautók tömege áramlik be az országba. A válság előtt az importautók 70-75 százaléka hat évnél fiatalabb volt, most ugyanekkora az aránya a 12 évnél idősebb autóknak. Véleménye szerint ezzel kellene kezdeni valamit, megfékezni az öreg autók mértéktelen beáramlását, vagy motiválni a fiatalabbak vásárlását.

Forrás: Budapesti Mobilitási Terv. A piros vonal a dugódíj tervezett határa.

Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy évente nagyjából 800 ezer használt autó cserél gazdát, a volumenre és az árakra a dugódíj bevezetése nem lenne hatással. Az összetételük viszont vélhetően változna, elvégre már most is kevesebben vásárolnak dízelautót, annak ellenére, hogy ezek lényegesen kisebb fogyasztásúak. Szerinte a dugódíj bevezetése csak néhány évvel később fejtené ki hatását a használtautó-piacon, de egyúttal a fővárosnak is le kellene cserélnie a régi környezetszennyező dízelbuszokat.

Dorosz Dávid, Budapest klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettese korábban azt mondta, Bevezetik a dugódíjat, és öt éven belül korlátozhatják a dízelautók behajtását a budapesti belvárosba.

Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a dízelautók korlátozása még annyira sem konkrét, mint a dugódíj tervezett bevezetése, erre vonatkozóan csak távlati tervek vannak. Mire bevezetésre kerülne egy korlátozás, addigra a mostani 30%-hoz képest valószínűleg jóval kevesebb autót érintene a tiltás.

Címlapkép: Getty Images

kórház
Frankfurti tőzsde
koronvavirus
cimlap_kina_szel
forint mnb épület sötét magyar jegybank
Mark Rutte Sebastian Kurz
Magyar Telekom
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Esti szeminárium
Ne engedd, hogy az infláció megegye megtakarításod! Ismerd meg, a tőzsdei befektetés erejét.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
kórház