nemet autoipar autogyartas
Gazdaság

Leépítéseket és tovább zuhanó autóeladásokat jósol a német autóipari szövetség

MTI
A globális autópiac visszaesésének folytatódására és Németországban több tízezer ágazati munkahely megszűnésére számít a német autóipari szövetség (VDA) a Die Welt című német lapban smertetett előrejelzése szerint.

A világszerte értékesített új autók száma a tavalyi 84,2 millióról 80,1 millióra csökkenhet az idén, jövőre pedig a 80 milliós határt is jóval alulmúlhatja, 78,9 millió lehet, ami nagyjából a 2015-ös szintnek felel meg. A visszaesés legfőképpen annak tulajdonítható, hogy a három legnagyobb piacon egyszerre csökken a kereslet az új autók iránt.

Így Kínában az idén a tavalyihoz képest mintegy 10 százalékkal 20,9 millióra, jövőre további 2 százalékkal 20,5 millióra csökkenhet az eladott új kocsik száma. Az Egyesült Államokban az idén 2 százalékos csökkenéssel 16,9 millióra, jövőre további 3 százalékos csökkenéssel 16,5 millióra süllyedhet az értékesítési darabszám. Európában - az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagországaiban - az idén 15,6 millió darabnál stagnál az értékesítés, jövőre pedig 2 százalékkal 15,3 millióra csökkenhet a VDA előrejelzése szerint.

Az ágazat németországi foglalkoztatottainak száma az idén csak kismértékben csökken, a tavalyi 835 300-ról 834 ezerre, de a folyamat a belsőégésű motorral szerelt autók gyártásához képest kevesebb munkaerőt igénylő elektromos autók gyártásának előretörése, a digitalizáció, az automatizáció és a kereslet csökkenése miatt jelentősen gyorsulhat a következő években.

Így egyedül a motorból és a motor teljesítményének átvitelét biztosító elemekből álló hajtáslánc gyártását tekintve 2030-ig 70 ezerrel csökkenhet a németországi autóipari munkahelyek száma az ágazat vezető érdekképviseleti szövetségének előrejelzése szerint.

Arról, hogy az autógyártásban új korszak kezdődött és a sokasodó kihívások, valamint az új technológiákra történő átállás rengeteg munkahelyet sodor veszélybe az iparágban, alábbi cikkünkben írtunk részletesen:

Címlapkép forrása: Jens Büttner/picture alliance via Getty Images

bkk_busz_bkv
dzsudzsak balazs focista
Nagy bejelentés készülhet: délután megszólal Matolcsy György
forintka191126getty
Történelmi csúcson az Európai Unió támogatottsága
Váci úti felüljáró
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
dzsudzsak balazs focista