parlament MTI
Gazdaság

Megszavazták a családvédelmi akcióterv legújabb elemét

MTI
Portfolio
Az Országgyűlés kedden - a kormány családvédelmi akciótervének részeként - lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.

A képviselők 189 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el az emberi erőforrások miniszterének erről szóló, május végén benyújtott javaslatát.    

A Ház döntése alapján a szülők akkor tudják átadni a gyedre való jogosultságukat a nagyszülőknek, ha maguk is rendelkeznek ilyennel, és keresőtevékenységet végeznek. További feltétel, hogy a gyedre készülő nagyszülőknek legalább 365 napon át biztosítottnak kell lenniük az unoka születését megelőző két évben. Előírták azt is, hogy a gyermeknek a szülőkkel kell élniük, a gyedet igénybe vevő nagyszülő pedig csak otthoni munkavégzés mellett dolgozhat.    

A nagyszülői gyed a gyermek 2 éves koráig (ikrek esetén 3 éves korig) vehető igénybe, amíg a nagyszülő fizetés nélküli szabadságra jogosult.        

Rögzítették, hogy a nagyszülők több unoka esetén annyiszor kaphatják meg a gyermekgondozási díj összegét, ahány gyermeket gondoznak egy időben.    

A kabinet szándékai szerint a nagyszülői gyed újabb segítséget jelent majd a gyermeket nevelő családoknak. Számításaik szerint a nagyszülői gyed átlagfizetés esetén 208 ezer forint havi támogatást jelent unokánként.    

Orbán Viktor miniszterelnök februárban jelentette be kormány hétpontos családvédelmi akciótervét, amelynek a nagyszülői gyed is része volt.

Mit okoz ez?

A gyermekgondozási díjat (gyed) 2020-tól a dolgozó nagyszülő is átveheti. A gyermekgondozási díj nagyszülőknek való átadása várhatóan nem jár érdemi többletkiadással. Az édesanyák a gyed extra keretében 2014 óta megkapják a gyedet, amennyiben visszatérnek a munkaerőpiacra. A nagyszülői gyed igénybevétele mellett nem az anya, hanem a nagyszülő számára fogják folyósítani az ellátást - írták korábbi értékelésükben a Magyar Nemzeti Bank elemzői.

Címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi

üvegház - Getty-169030923
bkk_busz_bkv
dzsudzsak balazs focista
Nagy bejelentés készülhet: délután megszólal Matolcsy György
forintka191126getty
Történelmi csúcson az Európai Unió támogatottsága
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
dzsudzsak balazs focista