Gazdaság

Brexit: megkapta az első ütéseket Johnson, ami a kinti magyaroknak is fontos

Portfolio
Hétfőn három helyen is leszavazta a brit felsőház (Lordok Háza) a Boris Johnson kormányfő által az alsóházon már átvitt Brexit-törvényt, így megkapta az első három szimbolikus ütését a miniszterelnök.

Az egyik ezek közül a kint élő magyar állampolgároknak is fontos, mert ha a Lordok Háza akarata érvényesül (nem biztos), akkor nem kell 2021. június 30-ig regisztrálniuk a Belügyminisztériumnál azért, hogy a Brexit után is az Egyesült Királyságban maradhassanak tartózkodási engedéllyel, hanem automatikusan járna ez a jog uniós állampolgárként nekik és erről egy kinyomtatott dokumentumot is kaphatnak – írja a BBC.

A Lordok Háza által 270-229 arányban megszavazott javaslat tehát

azt jelenti, hogy ha valaki elmulasztja a határidőt a regisztrálásra, az is maradhatna az Egyesült Királyságban, papírt is kapna róla és így elkerülhető lenne az esetleges későbbi kriminalizálásuk és kitelepítésük.

A brit kormányfő hivatala régóta azt szorgalmazza, hogy ne kapjanak az uniós állampolgárok automatikusan jogot a tartózkodásra a Brexit után, hanem regisztrálniuk kelljen a belügyi tárcánál (már 80 ezer magyar meg is tette ezt, összesen pedig 2,7 millió uniós állampolgár, közülük pedig 2,5 millióan már meg is kapták a letelepedett jogi státuszt, azaz tartósan dolgozhatnak és élhetnek kint). A kormányfő hivatala azt szeretné, hogy ha valaki elmulasztja a határidőt a regisztrációra, akkor az egy digitális kódot kaphasson, amellyel igazolni tudja a tartózkodási jogát.

Múlt héten egyébként a brit hatóságok azt a jelzést küldték az Európai Parlament Brexit-ügyi koordinátorának, hogy humánusan igyekeznek eljárni azokkal szemben, akik 2021. június végéig mégsem regisztrálnak, azaz nem lesznek automatikus kitoloncolások.

A Lordok Háza hétfőn egyébként két másik témában is leszavazta (módosította) az alsóház felől érkezett Brexit-törvényt, mégpedig olyan területeken, hogy megvonták a miniszterek jogát arra, hogy az Európai Bíróság által hozott ítéleteket figyelmen kívül hagyják, illetve ugyanezt tehessék a brit bíróságok.

A Lordok Háza lépései után a Brexit-törvény visszakerül az alsóház elé, ahol Boris Johnson pártjának kényelmes, 80 fős többsége van, így elvileg újra visszaírhatják a fenti passzusokat a szövegbe. Törvény viszont csak akkor lesz a szövegből, ha mindkét ház azonos szöveget fogad el, így tehát a „pingpongozás” folytatódhat. Lényeges, hogy a Lordok Házában nincs meg Johnsonék pártjának többsége, ez tehát akár komolyabb szembenállást is hozhat a következő napokban.

forint200117
koronavírus coronavirus virus
Budapest
franklin templeton_getty_editorial
Palkovics Laszlo Gunter Oettinger kinevezes
Frankfurti tőzsde
Benzin
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
koronavírus coronavirus virus