Gazdaság

Jó hír érkezett az eurózónából

MTI
Váratlanul nagy, a várakozásokra messze rácáfoló mértékben javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben januárban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján. A németországi mutató négy és fél éves, az euróövezeti pedig közel két éves csúcsot ért el.

A németországi gazdasági hangulatindex januárban az előző havihoz képest 16,0 ponttal 26,7 pontra, 2015 júliusa óta a legmagasabb értékre emelkedett. A piac kisebb mértékű emelkedést várt, 15,0 pontot a decemberi 10,7 pont után. A mutató sorban a harmadik jelentősebb mértékű emelkedése volt a januári. Októberben még mínusz 22,8 ponton, novemberben pedig mínusz 2,1 ponton állt az értéke. Az aktuális üzleti környezet megítélésének mutatója szintén jelentős mértékben, 10,4 ponttal emelkedett a decemberihez képest mínusz 9,5 pontra. A piac csekélyebb javulást várt, mínusz 13,5 pontot a decemberi mínusz 19,9 pont után. A mutató tavaly július óta tartózkodik negatív tartományban. Akkor mínusz 1,1 ponton állt a júniusi 7,8 pont után.

A gazdasági szereplők aktuális helyzetről és jövőbeni kilátásokról alkotott véleménye alapvetően az amerikai-kínai ellentétek rendezése felé tett jelentős előrelépés, az első fázisú megállapodás megkötésének köszönhetően javult

- foglalta össze a felmérés eredményét Achim Wambach, a ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) elnöke.

Hasonló okból javultak az euróövezet hangulati mutatói is a ZEW felmérésében. Az euróövezet gazdasági hangulatindexe januárban 14,4 ponttal 25,6 pontra emelkedett az előző hónaphoz képest, 2018 februári 29,3 pont óta a legmagasabbra. A piac csökkenést, 5,5 pontot várt januárra a decemberi 11,2 pont után. Decemberben a piac mínusz 17,7 pontot várt az októberi mínusz 1,0 pont után. Az eruóövezeti gazdasági hangulatindex a 2018 júniusi mínusz 12,6 pont óta - egy hónap, az áprilisi plusz 4,5 pont kivételével - októberig negatív tartományban tartózkodott. Az aktuális helyzet megítélése is javult az euróövezetre vonatkozóan: a mutató januárra a decemberihez képest 4,8 ponttal mínusz 9,9 pontra emelkedett.

EU csucs koltsegvetes Charles Michel Emmanuel Macron Antonio Costa
wall_street_shutterstock_1089431897-20180518
koronavírus vuhan kína járvány
koronavírus maszk ruha
scarlet lady_virgin
moszkva_shutterstock-20170929
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
balatonshutter