A gyorsan változó munkavállalói környezet miatt záros határidőn belül változtatni kell mindenen, amit ma oktatáson és képzésen értünk. Ebben van feladata az államoknak, a képzési intézményeknek az közneveléstől az egyetemekig és maguknak a munkáltatóknak is. Az alapprobléma, hogy az oktatási és képzési rendszerek sokkal lassabban reagálnak az ipar, a kereskedelem és a többi ágazat igényeire, mint amilyen gyorsan ezek a területek változnak. Emiatt a munkáltatók nem találnak maguknak az igényeik szerint képzett munkaerőt, miközben a munkaerő jelentős részének nehézségei vannak az elhelyezkedéssel és ez a szakadék egyre csak mélyül és szélesedik.
Mindez munkavállalói szemmel is riasztó. A WEF tanulmánya szerint a jelenlegi tudás és képzettség 20-50 százaléka belátható időn belül gépekkel helyettesíthető, az ezekből élő embereknek valamilyen új tevékenység után kell nézniük. Ahhoz, hogy az igények és képzettség közötti szakadékot áthidaljuk, az oktatásnak és a képzésnek sokkal jobban hatékonyabbnak kell lennie, ehhez azonban több ma is élő paradigmával kell leszámolni.
A jövő oktatása nem lehet epizódszerű, ehelyett folyamatos és rugalmas tanulásra van szükség a teljes életpályán. Ez nem azt jelenti, hogy felnőttként is az iskolapadot kell koptatnunk, sokkal inkább egyfajta mikro-tanulásról van szó, ami jellemzően a folyamat közben, azaz a munkahelyen történik.
Le kell számolni azzal a gyakorlattal, hogy a tudás megszerzése annak használatától függetlenül történik térben és időben.
Ez már ma sem triviális, egyre inkább kirajzolódik az a tendencia, hogy az oktatásban és a képzésben együtt kell működnie az intézményeknek és vállalatoknak, és a képzés színtere sokszor már az onboarding folyamat szükséges velejárója. A képzések eszköz igénye alacsony, a mikro-tanulás moduláris szerkezetű, nagyobb központokra építő lokális szervezetekkel működik, és kombinálja az online tanulást a frontális tanítással.
Megdőlni látszik az a modell is, hogy az idősebbek tanítják a fiatalokat, mivel az ifjabb generációk láthatóan jobban boldogulnak a digitális kihívásokkal és ezt a tudást gyakran ők adják át az idősebbeknek, a néhány év alatt megjelenő és elterjedő technológiák mentén az életkor és a munkában töltött évek nem jelentenek előnyt. Sőt, a régebben megszerzett tudás és a hozzájuk való ragaszkodás sokszor hátráltatja a fejlődést és előrelépést, ezért felértékelődik a felejtés képessége is.
Bár rengeteg munkát automatizálnak gépekkel, a képzési programoknak arra kell fókuszálniuk, amit a negyedik generációs ipari forradalom gépei nem tudnak elvégezni.
Ez a kreatív gondolkodás, az emberi érzelmekre is alapozó tárgyalási és problémamegoldó képesség. Valószínű az is, hogy az automatizált és rutin feladatokra épülő új világban megnő az igény az intuitív gondolkodás, a bölcsesség és az empátia és a kreativitás iránt, mert ezek az emberi élményeken alapuló tulajdonságok felértékelődnek.
A magánszektor a világ legtöbb részén mindeddig többnyire passzívan szemlélte az oktatást, de itt az ideje, hogy a legelső pillanattól bekapcsolódjon ebbe a folyamatba, meghatározza a célokat és felügyelje azok teljesítését, és ezzel növelje a foglalkoztathatóságot. Ezzel párhuzamosan a kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy az ilyen típusú képzések megkapják a megfelelő akkreditációkat és támogassák a minőség növelését. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a magánszektor kifejezze igényeit, és aktív szerepet játsszon a jövő lehetőségeinek meghatározásában.
A szerző a KPMG India vezérigazgatója.
