nemetotrszag ifo index konjunktura gazdasag
Gazdaság

Meglepően gyengére sikerült a német Ifo-index

Portfolio
A várt 97 pontra emelkedéssel ellentétben 95,9 pontra süllyedt a decemberi 96,3 pontról januárban a német gazdaság legfontosabb konjunktúra-indexe, az Ifo intézet által közölt üzleti környezet mutató.

A főindexet a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatos megítélés alindexe húzta le, hiszen a Reuters elemzői konszenzusában várt 95 pont helyett ez a mutató 92,9 pontra esett a decemberi 93,9 pontról. A jelenlegi helyzetmegítélés alindexe 99,1 pontra emelkedett a decemberi 98,8 pontról, míg a piaci konszenzus 99,2 pontra emelkedést valószínűsített.

Clement Füst, az Ifo Intézet vezetője az adatokat kommentálva azt hangsúlyozta a Reuters-nek, hogy a jelek szerint a német gazdasági szereplők óvatos hangulati hozzáállással kezdték az újévet, és hangsúlyozta, hogy a koronavírusnak időbeli okok miatt még semmiféle hatása nincs a friss adatokra, hiszen az még nem éreztette hatását a német gazdaságon. A kilátások alindexének esése annak ellenére történt, hogy a Brexit körüli bizonytalanság kissé enyhült (legalább kiderült, hogy január végén kilépnek és elindul az átmeneti időszak), illetve az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás első fázisát aláírták.

Címlapkép forrása: Krisztian Bocsi/Bloomberg via Getty Images

koronavírus coronavirus virus
Budapest
franklin templeton_getty_editorial
Palkovics Laszlo Gunter Oettinger kinevezes
Frankfurti tőzsde
Benzin
cimlap_paksII
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
koronavírus coronavirus virus