Gazdaság

Két nap alatt még 200 ezer magyar autós léphet

MTI
Január utolsó két napján még közel 200 ezer vásárlóra számít a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., mivel a tavalyi éves országos, illetve megyei e-matricák érvényessége január 31-én, pénteken éjfélkor lejár - közölte a NÚSZ szerdán az MTI-vel.

A közlemény idézte Bartal Tamást, a NÚSZ vezérigazgatóját, aki elmondta, a legfrissebb, január 28-i adataik azt mutatják, hogy a 2020-ra szóló megyei e-matricából több mint 740 ezer, az országosból pedig mintegy 280 ezer talált gazdára. Sokan az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást, a társaság azonban felkészült az ügyfelek rohamára - tette hozzá.

A NÚSZ tapasztalatai szerint az egész évben eladott éves jogosultságok több mint a felét az év elején, döntően január végéig veszik meg az autósok.

Bartal Tamás jelezte, pénteken 2,5 millió 2019-es éves e-matrica jár le, továbbá a mentességek és a kedvezmények megújításának is 2020. január 31., péntek éjfél a határideje.

A nagycsaládosoknak is január 31-ig kell bejelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet, amennyiben élni szeretnének az őket megillető kedvezménnyel.

A rendvédelmi szervek által üzemben tartott vagy a megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek után nem kell útdíjat fizetni, amennyiben a jármű forgalmi rendszámát a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkársága nyilvántartásba vette.

A NÚSZ Zrt. a matricák megvásárlásához az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, mivel ez az egyetlen olyan elektronikus felület, ahol külön kényelmi díj fizetése nélkül lehet e-matricát vásárolni.

A társaság azt ajánlja, hogy a viszonteladóinál (például üzemanyag-töltőállomáson) e-matricát vásárlók még a fizetés előtt ellenőrizzék le a megadott járműadatokat, főként a rendszámot, a felségjelzést, a díjkategóriát, amelybe a jármű tartozik, az érvényességi időt, valamint megyei matrica vásárlásánál a megyét.

Az országos éves matrica ára 2012 óta változatlan, és a megyei matricák ára sem változott a 2015-ös bevezetésük óta. A 2020-ra szóló éves matricák 2021. január 31-ig érvényesek - olvasható a NÚSZ közleményében.

wall_street_shutterstock_1089431897-20180518
koronavírus vuhan kína járvány
koronavírus maszk ruha
scarlet lady_virgin
EU csucs koltsegvetes Charles Michel Emmanuel Macron Antonio Costa
moszkva_shutterstock-20170929
Frankfurti tőzsde
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
kordás lászló_mti_bruzák noémi