A finanszírozási struktúra változása, illetve a tavaly év végén megemelkedett költségvetési kiadások miatt januárban 1000 milliárd forint fölé ugrott a jegybanki O/N betét állománya. Ez a korábbi hónapokhoz képest jelentős likviditásbővülést jelentett, érdemben meghaladva a Monetáris Tanács negyedéves, legalább 300-500 milliárd forintos célértékét is. A jelenségre az MNB a swapállomány óvatos csökkentésével reagált. A jelenlegi likviditásbőség ugyanakkor csalóka, előretekintve már rövid távon is jelentősen változhat a bankok likviditási környezete. Január-februárban csak az állami devizakötvénylejáratok, illetve -visszavásárlások több mint 850 milliárd forintot tesznek ki, amelyek forintból történő refinanszírozása áttételesen ugyan, de tartósan szűkíti a bankrendszer likviditását. A likviditás alakulására egyéb tételek bővítőleg is hathatnak (kiemelten a költségvetési kiadások és az EU-források beáramlása), de összességében mindez mégis azt jelenti, hogy a jelenlegi bőséges bankrendszeri likviditás akkor is érdemben csökken, ha az MNB swapállománya nem mérséklődik, amit a várható likviditási kondíciók előrejelzéseinél fontos figyelembe venni. Az alábbiakban Virág Barnabás és Kolozsi Pál Péter, az MNB munkatársainak cikkét közöljük.
Budapest Economic Forum 2024
Milyen környezetben működhet és hogyan teljesíthet a magyar gazdaság a következő másfél évben? Ezt beszéljük meg szakértőkkel, döntéshozókkal a Budapest Economic Forumon!
Információ és jelentkezés
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 óta olyan monetáris politikai keretrendszert...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés