koronavírus
Gazdaság

Könnyebben terjed a koronavírus, mint gondolták: az influenzához hasonlóan viselkedik

Portfolio
Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél.

Egy esetben arra is felfigyeltek a kutatók, hogy bár a betegnek nem voltak tünetei, a vírus jelen volt a szervezetében, ami megerősíti azt, hogy a betegség jellemző tüneteit nem mutató emberek is terjeszthetik az új koronavírust.

Bár a New England Journal of Medicine című tudományos folyóiratban szerdán közzétett eredményeikről a szakemberek hangsúlyozzák, hogy azok előzetesek, tanulmányuk új bizonyítékkal szolgál arra, hogy az új koronavírus, amely már több mint 2100 halálos áldozatot követelt Kínában

nem olyan, mint a koronavíruscsalád más tagjai.

A kutatók Kanton tartományban vizsgálták meg 18 beteg szervezetében a koronavírus mennyiségét. Bár a betegség tüneteit nem mutatta, egy beteg orrában és garatában mérsékelt mennyiségű vírust találtak. A másik 17 beteg esetében kimutatták, hogy a vírus szaporodott rögtön azután, hogy az első tünetek megjelentek. Amikor az orrban több vírus van jelen, mint a garatban, az inkább az influenzához hasonlít, mint a SARS-vírushoz - írták a szakemberek. 

A tünetet nem mutató beteg esetében is hasonló mintázatot mutattak ki.

Ez azt mutatja, hogy vírus a felső légúti szervekből terjed, és tünetmentesen is terjeszthetik emberek

- magyarázta Gregory Poland, a rochesteri Mayo Klinika virológusa, oltóanyagkutatója, aki nem vett részt a tanulmányban.

A SARS-vírussal szemben - amely mélyen az alsó légutakban okoz fertőzéseket és tüdőgyulladást - a Covid-19 úgy tűnik, hogy mind a felső,mind az alsó légutakban jelen van. Ezért lehet képes nemcsak súlyos tüdőgyulladást okozni, hanem az influenzához vagy a náthához hasonlóan könnyebben terjedni.

Ez a vírus jóval inkább képes emberek között terjedni, mint más új koronavírus. Ez az influenzavírus terjedéséhez hasonló

- erősítette meg Kristian Andersen, a  La Jolla-i Scripps Kutatóközpont immunológusa.   A kutatók szerint ezért más megközelítés szükséges a megfékezéséhez, mint amit alkalmaztak a SARS-járvány esetén.

Amerikai kutatók felvázolták az új koronavírus egyik kulcsfehérjéjének a háromdimenziós atomméretű szerkezetét, ami áttörést jelenthet a vírus elleni oltóanyag, terápiás antitestek fejlesztésében,  a betegség diagnosztizálásában.

A Science című tudományos folyóirat honlapján bemutatott tanulmányukban az Texasi Egyetem és az Amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet kutatói kriogenikus elektronmikroszkóppal térképezték fel a Covid-19 tüskés fehérjéjét a után, hogy kínai kutatóktól megkapták a vírus genomjának szekvenciáját.

A kutatók azt találták, hogy a Covid-2019 új koronavírus a SARS-vírussal azonos ACE2 receptorhoz kötődik, de az új koronavírus esetében az ACE2 kötődése tízszer, hússzor magasabb, mint a SARS-vírus esetében. Ez adhat magyarázatot az új koronavírus emberek közötti könnyebb terjedésére - magyarázta Jaso McLellan, az egyetem professzora, a tanulmány vezetőszerzője.

Címlapkép: Getty Images

koronavirus, mikroszkop
15 tőzsdei összeomlást okozott a Bank of America, most megfizeti az árát
kórház
kórház
kórház getty
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
koronavirus