amerika_valasztas_demokrata_elovalasztas_usa
Gazdaság

Sanders húzta be az amerikai előválasztást

MTI
Bernie Sanders vermonti szenátor megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében, az első részeredményekből ugyanis az derült ki, hogy több mint 40 százalékos támogatottsággal ő a várható győztese a szombaton Nevadában megtartott demokrata párti jelölőgyűléseknek (caucusoknak). Bár helyi idő szerint szombat este még nem született meg a végeredmény, Sanders győzelme egyértelműnek tűnik.

Az első részeredmények szerint a második hely Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke és Pete Buttigieg, egy indianai kisváros korábbi polgármestere között dől el. Mindketten messze lemaradtak azonban Sanderstől. Az első adatok szerint Biden a voksok 19, míg Buttigieg a 17 százalékát szerezte meg. A negyedik helyen várhatóan Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végez.

Az exit pollok - vagyis a voksolás után, a szavazóhelyiségekből kilépők körében végzett felmérések - szerint a 79 esztendős vermonti politikusnak sikerült maga mellé állítania az államban élő nagy lélekszámú spanyol ajkú közösséget. Az első elemzések - még a pontos végeredmény ismerete nélkül is - azt emelték ki, hogy Sanders győzelmével tovább nő az aggodalom a Demokrata Párt vezető köreiben. A pártelit ugyanis úgy véli, hogy a magát demokratikus szocialistának valló Sanders a demokraták elnökjelöltjeként túlságosan gyenge lenne Donald Trump elnök legyőzéséhez a novemberi választáson.

Címlapkép: Getty Images

koronavirus, mikroszkop
15 tőzsdei összeomlást okozott a Bank of America, most megfizeti az árát
kórház
kórház
kórház getty
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus