európai uniós zászló európai bizottság
Gazdaság

Kövér László szerint vége lehet az Európai Uniónak, mert világméretű összecsapás zajlik

MTI
Portfolio
Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke, Kövér László szerdán, ami miatt szerinte vége lehet az EU-nak.

Az egyik oldalon állnak, akik azt gondolják, létezhet olyan demokrácia, amely a korlátlan szabadságra épül, a másik oldalon azok, akik szerint a demokrácia a rend és a szabadság egyensúlyára épülhet csak - mondta Kövér László. Közölte: a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, már pedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend.

A házelnök kérdésesnek nevezte az Európai Unió jövőjét. Úgy fogalmazott:

nem merne nagy téteket feltenni arra, hogy 2030-ban még lesz Európai Unió.

Az elemzők különböző forgatókönyveiben manapság nem az szerepel a kockázati pályák között, hogy megszűnik-e az EU, sokkal inkább az kezdett el megjelenni, hogy Magyarország tagja lesz-e a közösségnek. A Saxo Bank idei meghökkentő jóslatai (kis valószínűségű, de nagy piaci hatású esemény) között szerepel, hogy Magyarország lépéseket tesz az uniós kilépés irányába, miközben az euró/forint kurzus 375-re zuhan. A Saxo Bank a demokrácia-jogállamiság kérdését tekinti a lehetséges szakítás alapjának. Az EU szerint ugyanis a magyarországi folyamatok gyengítik a demokráciát, nincsenek összhangban a jogállamisági kritériumokkal és uniós értékekkel - hívta fel a figyelmet korábban Steen Jakobsen, a bank vezető közgazdásza.

Az EU jövője szempontjából tehát jelenleg nem a megszűnés a fő kérdés, hanem leginkább abban a kontextusban merül fel, hogy kik lesznek a tagjai a közösségnek. Vlagyimir Putyin orosz elnök például azt gondolja, hogy 2028 határán Kelet-Európa egyes országai a gazdasági fejlődés olyan szintjére jutnak majd el, amikor már nem kapnak szubvenciókat és különféle támogatásokat az európai büdzséből, hanem fizetniük kell majd, mint Nagy-Britanniának, ekkor pedig ki is léphetnek a közösségből.

Címlapkép: Getty Images

orban varga penzugyi akciocsoport koltsegvetes
koronavirus
maradj ottho
sebastian kurz ausztria
koronavirus franciaorszag
traders
tanker_olaj_shutter
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
2020. június 9.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior portfoliókezelő

Junior portfoliókezelő
Online előadás
Piaci trendeket és extrém árfolyammozgásokat azonosítunk.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
new york amerika usa koronavírus járvány