koronavírus vírus maszk
Gazdaság

Koronavírus: a szájmaszk nem az egészséges emberek védőeszköze

MTI
A szájmaszk nem az egészséges emberek védőeszköze, hanem arra való, hogy a betegek ne fertőzzenek - mondta a kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Szentkirályi Alexandra hozzátette, több mint egymillió szájmaszk áll rendelkezésre, az ellátás is biztosított, s bár előfordulhat, hogy adott pillanatban valamelyik patikában nincs, ennek megoldásán is dolgozik már a Belügyminisztérium. Az álhírek mellett azt is károsnak nevezte, ha a politikai pártok egymásra licitálnak a koronavírus ügyében, hogy kinek vannak előrelátóbb ötletei.

A szóvivő szerint mindenre fel vannak készülve, s az Operatív Törzs olyan szakemberekből áll, akiknek minden eshetőségre van forgatókönyvük. Emlékeztetett, jelenleg tizennyolc magyar van karanténban, de ha további fertőzésgyanús esetek jelennek meg, akkor nemcsak a Szent László Kórház áll majd rendelkezésre, hanem más intézményeket is bevonnak.

Kiemelte, még mindig nem tudnak koronavírussal fertőzött emberről Magyarországon. A vírus Magyarországon való megjelenése azonban nem zárható ki, hiszen Észak-Olaszország a legközelebbi gócpont, ahol nagyon sok megbetegedés van, s a vírus már szomszédos országokban is megjelent - fűzte hozzá.

"Számolnunk kell, és számolunk is azzal a ténnyel, hogy előbb-utóbb Magyarországra is be fog gyűrűzni, vagy meg fog jelenni a megbetegedés." Önmagában azt, hogy néhány megbetegedéssel találkozunk, nem szabad egy járvánnyal összekeverni - fogalmazott.

A korábban ismertetett tízpontos felhívásról szólva Szentkirályi Alexandra elmondta: egyik legfontosabb pontja, hogy az a legjobb, ha az emberek nem utaznak olyan területekre, amelyeken már megjelent a vírus. Ha valaki mégis utazik, akkor fontos lenne, hogy a konzuli szolgálatnál regisztrálja magát, így a kormány is értesülhet róla, hogy mennyi magyar lehet kitéve a fertőzésnek, és így könnyebb elérni őket. 

Annak, aki fertőzött területekről érkezik haza, azt tanácsolják, hogy ha tünetet észlel magán, keresse meg a háziorvosát telefonon, vagy hívja a népegészségügyi központ éjjel-nappal működő zöldszámát - közölte Szentkirályi Alexandra.

Címlapkép: Getty Images

koronavirus, mikroszkop
15 tőzsdei összeomlást okozott a Bank of America, most megfizeti az árát
kórház
kórház
kórház getty
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus, mikroszkop