koronavírus vírus labor
Gazdaság

WHO: döntő ponthoz érkezett a koronavírus-járvány

MTI
Portfolio
"Döntő ponthoz" érkezett a COVID-19 koronavírus-járvány, és ezért a kórokozó terjedésének feltartóztatására irányuló erőfeszítések megkettőzésére lenne szükség - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója csütörtökön.

"A vírus esetleges világjárvánnyá is válhat. Szó szerint fatális hiba lenne bármelyik országnak is azt feltételeznie, hogy őt nem fogja érinteni a koronavírus" - figyelmeztetett genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. Hozzátette, a magukat biztonságosabbnak gondoló, gazdag és fejlett államok is kerülhetnek váratlan helyzetbe, és példaként Olaszországot hozta fel.

Elmondta azt is, hogy egyeztetések zajlanak a júliusi japán olimpiai játékok szervezőivel a lehetséges forgatókönyvekről, annak elhalasztásáról azonban szerinte nem várható döntés a közeljövőben.

"Most azonban nem a félelemnek van itt az ideje, hanem a fertőzés megelőzését és az életek mentését célzó intézkedéseknek" - szögezte le a főigazgató, rámutatva, hogy a járvány iráni, olaszországi és dél-koreai terjedése "döntő ponthoz" érkezett.

Kiemelte, hogy az iráni járványhelyzet súlyosabb lehet, mint azt hiszik jelenleg. Iránból eddig 245 megbetegedésről és 26 halálesetről érkezett jelentős, így a perzsa állam számít a második leginkább érintett országnak Kína után a haláleseteket tekintve.

Címlapkép: Getty Images

koronavirus, mikroszkop
15 tőzsdei összeomlást okozott a Bank of America, most megfizeti az árát
kórház
kórház
kórház getty
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus, mikroszkop