koronavírus coronavirus virus
Gazdaság

BBC: Legalább 210 halottja lehet a koronavírus-járványnak Iránban

Portfolio
MTI
Kínában egyre kevesebben veszítik életüket a járványban, és a Hupej tartományon kívüli helyzet meglepően jó. Eközben a világban terjed az koronavírus, Dél-Koreában különösen gyorsan növekszik a regisztrált fertőzöttek száma, és egyre több európai országban bukkan fel a betegség. A koronavírus-járvány hírei percről percre.

Legalább 210 halottja lehet a járványnak Iránban

Legalább 210 ember életét követelte eddig Iránban a koronavírus-járvány - közölte pénteken a BBC iráni egészségügyi forrásokra hivatkozva. A teheráni egészségügyi minisztérium szóvivője - röviddel annak közzétételét követően - cáfolta az értesülést. A BBC fárszi nyelvű híradása hangsúlyozta, hogy ez az adat jóval magasabb az iráni hatóságok által hivatalosan közöltnél. Kianus Dzsahánpúr egészségügyi szóvivő előzőleg ugyanis arról számolt be, hogy csütörtök estig bezárólag 34-re nőtt az országban a koronavírus halálos áldozatainak a száma, s 388-ra a fertőzötteké.    

A legtöbb halottat a fővárosból, Teheránból, illetve a fertőzés helyi gócpontjának számító Komból jelentették. A BBC megjegyezte, hogy a fővárosban mindemellett aránytalanul magas számban betegedtek meg tisztségviselők: egy alelnök, egy miniszter-helyettes, és legalább két parlamenti képviselő. 

Egy parlamenti képviselő Komból a héten azzal vádolta a teheráni vezetést, hogy próbálja elleplezni a vírus terjedésének valós méreteit, míg az Egyesült államok aggodalmát fejezte ki, hogy az iszlám köztársaság nem oszt meg fontos információkat a járvánnyal kapcsolatban. Szakértők attól tartanak, hogy az iráni kormány nem biztos a dolgában, hogy miként kellene kezelni a ragály rohamos terjedését.    

Az iráni kormány kiállt az eddig foganatosított járványügyi intézkedései mellett, és tagadta, hogy információkat tartana vissza a fertőzöttek számáról. A pénteki imák Teheránban és 22 másik városban elmaradnak, az iskolákat és egyetemeket határozatlan ideig bezárták. Emellett számos légijáratot is töröltek, ami viszont azt eredményezte, hogy irániak ezrei ragadtak külföldön és az országon belül különböző repülőtereken.    

A nap folyamán Abbasz Muszavi iráni külügyi szóvivő nevetségesnek nevezte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ajánlatát a koronavírus elleni harcban nyújtandó segítségről. "Nevetséges és egy politikai-pszichológiai játszma, hogy olyan ország, amely gazdasági terrorizmussal széles körben gyakorolt nyomást az iráni népre és elzárta a gyógyszerek és egészségügyi felszerelések vásárlásának útját, azt állítsa, hogy segít a koronavírussal szembeni harcban" - hangsúlyozta Muszavi. (MTI)

Nagyon magas a globális veszély

Magasról nagyon magasra emelte koronvírus-járvány globális veszélyének szintjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - közölte pénteken Genfben az ENSZ-szervezet vezérigazgatója. Tedrosz Adamon Gebrejeszusz szerint aggasztó a megbetegedések és az érintett országok számának növekedése. Péntekig az új koronavírus több mint 83 ezer embert fertőzött meg, és Ázsia, Európa, Amerika után megjelent Afrikában is és immár csaknem hatvan országot érint. Michael Ryan, a WHO sürgősségi programjainak igazgatója újságíró Kína példájára hivatkozva újságírók előtt kijelentette, hogy korlátozó intézkedésekkel határozottan meg lehet állítani a járványt. (MTI)

WHO: tesztelik az új vakcinákat, magas a koronavírus terjedésének kockázata

Világszerte több mint 20 vakcinát fejlesztenek a koronavírus ellen, és több esetben már zajlanak a klinikai kísérletek. Az első eredmények néhány héten belül elérhetőek lesznek – derült k ia WHO jelentéséből.

A koronavírus terjedésének kockázata nagyon magas globális szinten – közölte a WHO. Az elmúlt napok esetszámainak növekedése és az egyre több érintett ország komoly aggodalommal tölti el az Egészségügyi Világszervezetet.

Mindazonáltal Kína az elmúlt 24 órában 329 esetet jelentett, ami több mint egy hónapja a legalacsonyabb száma. Ugyanakkor a világ más országaiban túl gyorsan terjed a koronavírus.

Megalakult a fővárosi operatív törzs

Megalakult a koronavírus elleni védekezéssel foglalkozó fővárosi operatív törzs - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a testületet Karácsony Gergely főpolgármester hívta össze.    

Az önkormányzati döntések előkészítéséért felelős operatív törzset Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezeti, tagja - a feladatkörében érintett - Dorosz Dávid és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, Havasi Gábor, a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi tanácsnoka, László Imre XI. kerületi polgármester mint a Fővárosi Közgyűlés orvos tagja, valamint a testület titkára, Számadó Tamás főjegyző.    

Kiemelték: a Fővárosi Önkormányzat már korábban felvette a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) budapesti irodájával és több európai nagyvárossal, hogy egyeztessen a felkészülésről.    

Hozzátették, hogy a fővárosi operatív törzs szoros napi kapcsolatban van a budapesti cégekkel és felvette a kapcsolatot a koronavírus elleni védekezésért felelős kormányzati operatív törzzsel. Ezzel egy időben a főváros a BKK és a BKV felületein tájékoztató kampányba kezd, és a cégekkel együttműködve járványügyi tervet állít össze a betegség járványos megjelenése esetére, hogy biztosítsa a város működőképességét és lassítsa a vírus terjedését.    

A fővárosi operatív törzs folyamatosan egyeztet a budapesti kerületekkel, és a korábban összehívott Budapesti Egészségügyi Fórumnak is napirendi pontja lesz a koronavírus elleni védekezés, megkezdve ezzel a rendszeres egyeztetést a polgármesterekkel, az egészségügyi szakértőkkel és a szakmai szervezetekkel - áll a közleményben.

A csehek is elkezdtek vásárolni

Andrej Babis kormányfő szerint Csehország a koronavírussal kapcsolatban minden eshetőségre fel van készülve, ezért pánikra nincs semmi ok, és indokolatlan az utóbbi napokban rendkívüli módon megugrott élelmiszer-felvásárlás.

"Minden eshetőségre fel vagyunk készülve. Pánikra nincs semmi ok, indokolatlan, felesleges a tartós élelmiszerek felvásárlása" - jelentette ki a kormányfő Adam Vojtech egészségügyi miniszterrel közösen péntek délután Prágában tartott rendkívüli sajtóértekezleten.    

A nagy csehországi élelmiszertbolt-láncok jelentései szerint a héten legalább napi 30-40 százalékkal megnövekedtek a lakossági élelmiszer-vásárlások. Sok tartós élelmiszer, egyebek között rizs, bab, húskonzervek, téliszalámik, étolajak, liszt stb., gyorsan eltűnik a boltok polcairól. A cégek azt állítják: áruhiány nem fenyeget, de problémák vannak az üzletek kiürülő polcainak folyamatos feltöltésével.    

Babis szerint Csehországban eddig 154 személyt vizsgáltak ki koronavírus-fertőzés gyanújával, és mindegyik vizsgálat negatív eredménnyel zárult.    

A cseh kormányfő szerint folyamatosan figyelik a koronavírus-járvány nemzetközi fejleményeit is, és ahol szükséges, reagálnak. Babis megjegyezte: a négy visegrádi ország illetékes képviselői várhatóan a jövő héten Prágában találkoznak, hogy megvitassák a koronavírus ellen szükséges egyeztetett fellépést, intézkedéseket.    

Andrej Babis azt mondta: a cseh hatóságok mérlegelik, hogy megtartsák-e a jövő hétvégén Dél-Morvaországban a biatlon világbajnokságot, amelyre több mint százezer nézőt várnak, köztük több ezret például Olaszországból. Megjegyezte: az, hogy Genfben lemondták az idei nemzetközi autószalont, óvatosságra int.    

Hétfőn Prágában ülést tart a cseh nemzetbiztonsági tanács, amelyen Adam Vojtech egészségügyi miniszter konkrét részletes javaslatot terjeszt elő a koronavírus-járvány elleni további védekezéssel kapcsolatban.

Lemondták a Genfi Nemzetközi Autókiállítást

Három nappal a sajtómegnyitó előtt lemondták a szervezők a 90. Genfi Nemzetközi Autókiállítást.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, mivel a svájci hatóságok egy igazolt koronavírus-fertőzés miatt megtiltották az ezer főnél nagyobb rendezvények megtartását, a szervezők lemondták a kiállítást.    

A kiállítók a standjaikkal már 90-95 százalékban készen voltak, az autók többségét a hétvégén szállították volna Genfbe. A kártérítésről a szervezők tájékoztatása szerint azonnal megkezdik a tárgyalást. A betervezett autóbemutatók sorsáról a gyártók döntenek.    

A Genfi Nemzetközi Autókiállítás a világ egyik legnagyobb autóipari rendezvénye, egy hét alatt közel félmillió látogatót fogad.

Erdélyben is megjelent a fertőzés

Két újabb koronavírusos betegről számoltak be péntek délután a romániai egészségügyi hatóságok. Egy 45 éves Máramaros megyei férfit a kolozsvári, egy 38 éves Temes megyei nőt a temesvári járványkórházban kezelnek.

Amint Nelu Tataru, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára egy bukaresti sajtótájékoztatón elmondta: a Máramaros megyei férfi február 25-én, kedden tért vissza Olaszországnak egy olyan vidékéről, amelyiket az olasz hatóságok nem tartanak fertőzöttnek. Itthon rosszul érezte magát, ezért Máramaros megyében kórházba utalták, onnan légzési elégtelenség miatt szállították át Kolozsvárra.    

A Temes megyei nő február 17-én járt az olaszországi Bergamoban, ahonnan hazatérve 25-én belázasodott. Csütörtökön ment orvoshoz, és azóta otthon várta a vírusteszt eredményét.    

Mindkét beteg esetében pénteken mutatták ki a koronavírusos fertőzést a temesvári laboratóriumban. Az államtitkár elmondta: a temesvári nő állapota jó, a máramarosi férfi állapota péntekre javult.    

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára a sajtótájékoztatón pontosította, mindkét fertőzött Olaszország olyan településéről érkezett, ahol nincsenek érvényben a fertőzés terjedését akadályozó intézkedések.    

Az államtitkár azt is megemlítette, hogy a két érintett megye egészségügyi hatóságai megvizsgálják, hogy a két fertőzött személy kikkel érintkezett az elmúlt napokban, és meghozzák a szükséges intézkedéseket.    

Romániában eddig egy 20 éves Gorj megyei férfinél mutatták ki szerda este a koronavírust, akit a bukaresti Matei Bals kórházban tartanak orvosi felügyelet alatt. A fiatalember egyelőre tünetmentes.    

A román hatóságok péntek délelőtt azt közölték, hogy az országban 182 személy van karanténban, és 8231 személyt a lakásukban tartanak megfigyelés alatt. Ezek a számok azonban folyamatosan változnak.    

Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki fokozott aggodalmat. Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.

A kormány ellenőrzi, hogy a boltok emelik-e a tartós élelmiszerek árát

Már meg is kezdte a kormány a tartós élelmiszerek és kézfertőtlenítők árának vizsgálatát, hogy a megnövekedett kereslet miatt az áruházak mihez kezdenek az árakkal - jelezte sajtótájékoztatóján Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár.

Tovább a cikkhez

Így terjed a járvány a világban

A megbetegedések és a halálozások száma is gyorsuló ütemben növekszik a világban - ezt mutatják a hivatalos adatok. 

Bár a hírekben az új országokban való megjelenés szokott kiemelt helyet kapni (50 ország felett járunk), valójában a vírus terjedése szempontjából az egy-egy kósza fertőzésnél fontosabb a gócokban történő, kontroll nélküli terjedés mértéke. E szempontból csak Japán helyzete tűnik megnyugtatónak, Dél-Koreában és Olaszországban gyorsan növekszik a regisztrált megbetegedések száma, a legsúlyosabb Iránban lehet a helyzet, de onnan nem érkeznek valós adatok.

Rendkívüli állapot japán egy részén

Rendkívüli állapotot hirdettek ki pénteken az ötmillió lakosú Hokkaidó japán prefektúrában, ahol a legtöbb fertőzéses eset van a koronavírus-járványban.

A legészakibb japán prefektúrában a kormányzó már szerdán azt tanácsolta az önkormányzatoknak, hogy csütörtöktől kezdődően határozatlan időre zárjanak be minden olyan általános és középiskolát, amely nem magánkézben van. A döntés 1600 oktatási intézményt érint. A kormányzó akkor hozzátette: a következő 1-2 hét kulcsfontosságú lesz a járvány elleni küzdelemben. Pénteken pedig már kihirdette a rendkívüli állapotot március 19-ig. Ez azt jelenti, hogy a lakosok hétvégeken nem mozdulnak ki otthonukból, ha eleget tesznek a kérésnek, ugyanis az intézkedés nem kötelező érvényű.    

Japánban általában felháborodást váltott ki a szülőkből, hogy a kormány előző nap arra kérte az ország általános és középiskoláit: jövő hétfőtől a hónap végén kezdődő tavaszi szünetig ne nyissanak ki, megakadályozandó a vírus terjedését. A szülők ugyanis nem tudják megoldani a gyerekek felügyeletét, miután nekik továbbra is munkába kell járniuk. Az oktatási intézmények csak áprilisban nyitnának ki újra. Több elemző szerint az általános iskolabezárásnak nem sok értelme van, és politikailag motivált. Legalább egy prefektúra és több város megtagadta a kérést.    

A koronavírus-járvány Kínában tört ki, és a megbetegedések túlnyomó részét továbbra is onnan jelentik; az országban már közel 79 ezren kapták el a vírust. Japánban a fertőzöttek száma 930 volt pénteken, közülük 705-en a korábban két hétig Jokohama partjainál karantén alá vont Diamond Princess üdülőhajón fertőződtek meg. A halálos áldozatok száma pedig 10-re nőtt péntekre.    

Felhívást tett közzé az orvostechnikai egyesület

Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) arra kéri tagjait, hogy a koronavírus miatt, szükség esetén, szállítsanak több orvosi eszközt az egészségügyi intézményeknek.

Az egyesület közleményében azt írta: csatlakoznak a kormány felhívásához, és egyetértenek abban, hogy valódi összefogásra van szükség az egészségügyi szektorban, de az egész társadalomban is.    

A közlemény idézi a szervezet igazgatóját, Rádai Tamást, aki hangsúlyozta: a jelen helyzetben minden érintettnek együttműködésre kell törekednie. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra: a beszállítók jelentős részének helyzetét nehezíti, hogy meg kell küzdeniük a hónapok óta kifizetetlen kórházi tartozások miatti finanszírozási gondokkal.    

Az ETOSZ hangsúlyozta: a vírus terjedésének megelőzése, valamint az esetleges hazai vírusfertőzéses betegek hatékony kezelése mindenek felett álló össztársadalmi érdek. Ennek kulcsfontosságú eleme, hogy az egészségügyi intézmények rendelkezzenek a megfelelő eszközökkel - írták.

A Volánbusz soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, az országos tisztifőorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai alapján a Volánbusz soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be utasai és munkavállalói védelmében - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Tudatták: fokozottan takarítják az autóbusz-állomásokat és a járműveket, vírusölő szerrel mossák le a kapaszkodókat, kézfertőtlenítő szerrel látják el a munkahelyi mosdókat, tisztálkodóhelyiségeket.    

A Volánbusz Zrt. folyamatos kapcsolatban áll a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzzsel, a társaság szakemberei pedig figyelemmel kísérik a helyzet alakulását, gondoskodnak a fertőtlenítőszer-készletek többletigényeknek megfelelő feltöltéséről, és felkészülnek a várható intézkedések zökkenőmentes végrehajtására - írták.

Ketten hazamehettek a budapesti kórházi karanténból

Ketten hazamehettek azok közül a magyarok közül, akiket a Dél-pesti Centrumkórházban tartottak karantén alatt koronavírus-fertőzés gyanúja miatt - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A házaspár két hete került a Dél-pesti Centrumkórház erre kijelölt épületébe, miután kiderült: azon a holland óceánjárón utaztak, amelyen egy  koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak.    

Jelenleg tizenhatan vannak karanténban a Dél-pesti Centrumkórházban.

Nem találtak olyan fertőzést, amelyet gyógyult, de ismét pozitív betegek okoztak volna

A kínai egészségügyi hatóságok nem találtak olyan fertőzést, amit a Covid-19 koronavírus okozta megbetegedésből meggyógyult, de ismét pozitív betegek okoztak volna - közölték egy pénteki pekingi sajtótájékoztatón.

Guo Jan-hung, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság illetékese közölte, hogy egyes területeken olyan gyógyult betegekről számoltak be, akiket a kórházból hazaengedtek, majd a bizottság által előírt újabb vizsgálaton ismét kimutatták a szervezetükben az új koronavírust.    

Nem találtak olyan esetet, amely esetében a fertőzés ilyen pácienstől származott volna, a későbbi szűrések pedig sokuknál negatív eredményt hoztak - tette hozzá Kuo.    

Csütörtökön az ENSZ Egészségügyi Világszervezete vészhelyzeti programigazgatója, Michael Ryan közölte, hogy a Kínában és más területeken folytatott kiterjedt kutatások nem utalnak arra, hogy a tünetmentes emberek állnának a járvány terjedése mögött.    

A fertőzések túlnyomó többsége olyanoktól származik, akiknek tüneteket produkálnak, noha tudományosan lehetséges, hogy már a tünetek megjelenése előtt fertőzzön valaki - mondta napi tájékoztatóján Ryan.    

A Hszinhua hírügynökség tudósítása szerint egy Covid-19 vírussal fertőzött hongkongi páciens kutyájánál gyenge vírusjelenlétet mutattak ki. A házi kedvenc orr- és szájüregi mintáján végezték a tesztet - mondta el pénteken a hongkongi mezőgazdasági minisztérium szóvivője. Hozzátette, hogy a vírus jelenlétét további mintákkal kell még alátámasztani, hogy kiderüljön, nem csak a kutya orrára-szájára került szennyeződésről van-e szó.    

Az állatot szerda este szállították egy állatokat befogadó intézménybe szerda este, miután gazdája megfertőződött a vírussal. A kutya karanténban van, nincsenek más állatok a társaságában. A hongkongi minisztérium azt tanácsolta, más fertőzöttek is vitessék házi emlőseiket állati karanténba, állatorvosi felügyelet alá 14 napra.

Minden a koronavírusról szól a Portfolio-n - De mégis miért?

Sokan kérdezik tőlünk, hogy a Portfolio a vezető üzleti-gazdasági hírportálként miért foglalkozik ilyen mértékben és mélységben a koronavírussal. Van számukra egy rövid magyarázatunk.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: 30-40 magyar van karanténban Mexikóban

Harminc-negyven magyar utas tartózkodik a koronavírus gyanúja miatt Mexikóban vesztegzár alá helyezett turistahajón - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.

Tovább a cikkhez

Végre egy optimista vélemény: semmi pánik: két hónap, és nem is emlékszünk a koronavírusra

Egyre többen beszélnek világgazdasági recesszióról a koronavírus miatt, ilyen környezetben pedig üdítő érzés egy optimistább forgatókönyvet olvasni. A friss előrejelzésében az Amundi alapkezelő azt prognosztizálja, hogy a koronavírus okozta lassulás csak átmeneti lesz, és a második negyedében már csak részben érezzük majd a hatásait. A globális növekedésre vonatkozó kilátásait mindemellett lerontotta az alapkezelő, főleg Európa és a feltörekvő piacok kitettsége miatt.

Tovább a cikkhez

Wales-ben is megjelent a vírus

A wales-i kormány pénteken hivatalosan is megerősítette az első koronavírus-megbetegedést. A beteg Észak-Olaszországban járt korábban. Ezzel az Egyesült Királyság területén már 17-re nőtt a koronavírussal fertőzött betegek száma. (BBC)

Magyarországon influenzajárvány van

Önmagukban a betegség tünetei vagy a beteg utazási előzményei nem elegendők a koronavírus-fertőzöttség gyanújához, mindkettő szükséges ahhoz, hogy egy esetet gyanúsnak minősítsenek - mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Müller Cecília megjegyezte: Magyarországon influenzajárvány van, valószínűleg sok ember jelentkezik háziorvosánál lázzal és száraz köhögéssel, vagyis a koronavírushoz hasonló tünetekkel.    

Kiemelte: nem elégendők önmagukban a tünetek és nem elegendők önmagukban a beteg utazási előzményei sem a gyanúhoz, a kettő csak együtt vélelmezi a gyanút.    

Hozzátette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) azokat az eseteket minősíti gyanúsnak, amelyekben a magas láz és az influenzaszerű tünetek elsősorban száraz köhögéssel járnak, a beteg rosszul érzi magát és olyan területen járt, ahol megvan az esély a betegség közösségi terjedésének, vagy pedig annyira beteg, hogy mindenképpen kórházi ápolásra szorul.    

Mint mondta, ha valakinél a tünetek fennállnak és a beteg korábban fertőzött területen járt, akkor fel kell hívnia a háziorvosát. A háziorvos az eljárási rendnek megfelelően - a prevenciós szempontot is figyelembe véve - nem hívja be a beteget a rendelőbe, hanem megfelelő védőeszközzel kimegy hozzá és ott megerősíti vagy elveti a gyanút. Ha megerősíti, akkor a beteg bekerül a legközelebbi fertőzőbeteg-osztályra, ahol biztosított az elkülönítése. Az ott levett minta alapján a laboratórium vagy megerősíti a fertőzöttséget, vagy elveti a gyanút. Ha a minta pozitív, a beteg bekerül a Dél-pesti Centrumkórházba, ahol adottak a gyógykezelés feltételei.    

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, az elmúlt időszakban több mint 70 laborvizsgálatot végeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, és a mai napig nincs kimutatott vírus Magyarországon.    

Müller Cecília szólt arról is, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a WHO-val és az ECDC-vel, a járvány miatt szükséges eljárási rendet pedig fokozatosan, a helyzetnek megfelelően, ugyanakkor megelőző jelleggel alkalmazzák. Megjegyezte: Magyarországon a járványügyi intézkedés területén hosszú évtizedekre visszanyúló, kiváló rendszer működik, a népegészségügyi szakemberek, járványügyi szakemberek, klinikusok, orvosok és az egészségügyi személyzet is tisztában van azzal, mi a teendő, ha egy gyanús eset felbukkan.    

Az országos tisztifőorvos a fertőzött területekről érkező csomagokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a vírus érzékeny, a tárgyakon rövid ideig marad meg.

Kéthetes karanténba zárták a mongol elnököt

Kéthetes karanténba helyezik Mongólia elnökét, Khaltmaagiin Battulgát és delegációját, miután Kínában jártak tárgyalni. Az elnök Xi Jinping kínai vezetővel találkozott csütörtökön. 

Mongóliában egyelőre nem mutattak ki egy megbetegedést sem, az ország mindenesetre felkészült a járványra, több iskola is zárva tart például egész márciusban.

(CNN)

A totális megfigyelés segített megfékezni a vírus terjedését Kínában

Kína propagandájáért felelős intézet kiadott közlése szerint Peking megnyerte a „népek háborúját” a koronavírus ellen. A kiadványt hat nyelvre fordították le, így nagy nemzetközi publicitást kapott. Kína a vírus terjedésének csúcspontjakor 780 millió embert zárt el, és a kiterjedt megfigyelési rendszer miatt könnyedén meg tudta figyelni a potenciális vírushordozókat – írja a CNN. A kormány emellett több ezer egészségügyi dolgozót küldött Vuhanba, és számos kórházat épített pár nap alatt, hogy felvegye a harcot a vírussal.

A lap kiemeli, hogy a legtöbb ország nem tudná Kína példáját követni, mert nincsenek meg számukra a jogi eszközök, Kínában például nem akadályozta az intézkedéseket az alapvető emberi jogok védelme. Ezek az intézkedések a kínai kiadvány szerint létfontosságúak voltak a vírus visszaszorításában, a legtöbb országnak azonban nem állnak rendelkezésre. Még az olyan intézkedések, mint a határellenőrzések, utazási korlátozások, elrendelt vagy önkéntes karantén kivitelezése is nehézségbe ütközhet más helyeken, mert nem állnak rendelkezésre az ehhez szükséges eszközök.

A Kínai Kommunista Párt teljes ellenőrzése alatt tartja a társadalmat, a médiaapparátusával könnyen és gyorsan tudja kommunikálni a szükséges intézkedéseket, és nem kell az ellenzéki politikai erők kritikájára sem reagálni. A koronavírus ezzel szemben az Egyesült Államokban már kampánytémává vált.

Újabb német tartományokat ért el a járvány

Újabb német tartományokat ért el a koronavírus-járvány, péntekre virradóra Bajorországból, Hamburgból, Hessenből és Rajna-vidék-Pfalzból jelentettek új fertőzéseket.

A hivatalos adatok péntek reggeli összesítése alapján 32 vírushordozót tartanak számon Németországban.    

Jellemző, hogy a fertőzöttek a vírus jelenlétének kimutatása előtti két héten - a lappangási időben - jártak Olaszországban, vagy kapcsolatba kerültek Németországban olyan olaszokkal, aki később fertőzöttnek bizonyultak.    

Az esetek száma kedden indult növekedésnek, néhány nappal azután, hogy Olaszország északi részén kialakult a járvány európai gócpontja.    

A 16 német tartomány közül hatban van legalább egy fertőzött, a négy újabb tartomány mellett Észak-Rajna-Vesztfáliában és Baden-Württembergben. A keleti tartományokat, a volt NDK területét egyelőre nem érinti a járvány.    

A szövetségi kormány válságstábja pénteken tárgyal további óvintézkedésekről. El kell dönteni a többi között azt, hogy meg lehet-e tartani a szerte a világból tízezreket vonzó berlini Nemzetközi Turisztikai Börzét (ITB), a világ legnagyobb idegenforgalmi szakmai vásárát, amely az eredeti tervek szerint március 4-én kezdődik.

Rejtegetni kezdték a kínai bankok a hiteleiket a koronavírus miatt

A kínai bankok mindent megtesznek azért, hogy elrejtsék a rossz hiteleiket és megvédjék magukat, valamint a készpénzhiányos ügyfeleiket a koronavírus-járvány gazdasági hatásaitól – írja a Bloomberg.

Tovább a cikkhez

Régen látott drámai esés a tőzsdéken, nem látszik a zuhanás vége

Rég nem látott eladási hullám söpört végig tegnap a világ tőzsdéin, a koronavírus negatív gazdasági hatásai miatt aggódnak a befektetők, és bár a WHO még mindig nem mondta ki, hogy globális járványról lenne szó, most már 53 országból jeleztek koronavírusos eseteket, és csak az elmúlt 24 órában 10 újab országban találtak koronavírusos betegeket. Gyorsan, sokat estek a világ tőzsdéi, így rég nem látott túladottság alakult ki, előbb-utóbb jöhet egy nagyobb felpattanás, ennek ma reggel semmi nyoma.

Tovább a cikkhez

Orbán Viktor megszólalt a koronavírusról

Nagy a valószínűsége annak, hogy a koronavírus megjelenik Magyarországon is, "mi erre készülünk, akkor is, ha most még nem tudunk ilyen megbetegedésről". Fel kell készülni a védekezésre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában.

Tovább a cikkhez

A vírus eredetét keresik Franciaországban

Franciaországban a korábbi 18-ról csütörtökön 38-ra emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma - közölte esti sajtótájékoztatóján Olivier Véran egészségügyi miniszter. Közülük 12-en annak a Párizstól északra található Oise megyében élő férfinak a környezetéből valók, aki előző nap hunyt el egy párizsi kórházban. A tárcavezető elmondta: több ellenőrzés is folyamatban van a kedden és szerdán észlelt esetek miatt, ami jelentősen növelheti a fertőzöttek számát.

A koronavírusteszt által szerdán pozitívnak bizonyult két beteghez köthető 12 fős csoporton kívül három megfertőződött katonát is találtak, az ő kapcsolataikat is feltérképezik jelenleg a hatóságok. A szerda hajnalban elhunyt első francia áldozat egy 60 éves tanár volt. Az első hírek arról szóltak, hogy Kínában kaphatta el a vírust, de később kiderült, hogy nem járt az új koronavírus által érintett országokban, sem Kínában, sem Olaszországban.

A fertőzöttek számának hirtelen növekedése elsősorban azzal magyarázható, hogy az egészségügyi hatóságok jelenleg megpróbálják feltérképezni, hogy a február 10-e óta beteg férfi - akiről csak a halála előtt pár órával derült ki, hogy az új koronavírus okozta megbetegedésben szenved - hol és kitől kaphatta el, illetve kinek adhatta át a kórokozót.

Egy 55 éves férfit ugyanabból a Párizshoz közeli megyéből, ahol a szerdán meghalt beteg élt, válságos állapotban kezelnek kórházban, s róla is úgy tudni, hogy nem járt sem Kínában, sem Olaszországban. A két férfi egymástól negyven kilométerre lakott és dolgozott, de nem ismerték egymás.

Franciaországban a járvány kezdete óta ketten vesztették életüket, a tanáron kívül egy héttel ezelőtt egy nyolcvanéves kínai turista, 12-en meggyógyultak, 24-en vannak kórházban, akik közül két beteg állapota súlyos, a többiek jól vannak.  A francia kormány szerint Franciaország készen áll a járvány leküzdésére, és az esetek gyors feltérképezésével "időt nyert". A legfontosabb jelenleg megtalálni azt, hogy kitől indulhatott el a kórokozó.

Meddig él a koronavírus?

Az Egyesült Államokban intenzíven vizsgálják a kórokozó túlélési és fertőzőképességének időtartamát különféle felületeken - erről számolt be a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója csütörtökön a kongresszusban.

Tovább a cikkhez

53 ország érintett

Pénteken Nigéria után Litvániából is jelentettek egy bizonyítottan koronavírusos megbetegedést. Immár több mint 83 ezer ember betegedett meg szerte a világban a kórokozótól. A halálos kimenetű esetek száma meghaladja a 2800-at. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai az 53 érintett ország kormányainak közlése alapján: 

  • Kína: 78824 megbetegedés, 2788 elhalálozás
  • Hongkong: 92 megbetegedés, 2 elhalálozás
  • Makaó: 10 megbetegedés
  • Dél-Korea: 2022 megbetegedés, 13 elhalálozás
  • Japán: 918 megbetegedés, 8 elhalálozás
  • Olaszország: 650 megbetegedés, 15 elhalálozás
  • Irán: 254 megbetegedés, 26 elhalálozás
  • Szingapúr: 96 megbetegedés
  • Amerikai Egyesült Államok: 60 megbetegedés
  • Kuvait: 43 megbetegedés
  • Thaiföld: 41 megbetegedés
  • Bahrein: 33 megbetegedés
  • Tajvan: 32 megbetegedés, 1 elhalálozás
  • Ausztrália: 23 megbetegedés
  • Malajzia: 23 megbetegedés
  • Németország: 21 megbetegedés
  • Franciaország: 38 megbetegedés, 2 haláleset
  • Spanyolország: 17 megbetegedés
  • Vietnam: 16 megbetegedés
  • Egyesült Királyság: 15 megbetegedés
  • Egyesült Arab Emírségek: 19 megbetegedés
  • Kanada: 14 megbetegedés
  • Irak: 6 megbetegedés
  • Oroszország: 5 megbetegedés
  • Svájc: 5 megbetegedés
  • Omán: 6 megbetegedés
  • Fülöp-szigetek: 3 megbetegedés, 1 elhalálozás
  • India: 3 megbetegedés
  • Horvátország: 3 megbetegedés
  • Görögország: 3 megbetegedés
  • Izrael: 3 megbetegedés
  • Libanon: 3 megbetegedés
  • Pakisztán: 2 megbetegedés
  • Finnország: 2 megbetegedés
  • Ausztria: 2 megbetegedés
  • Svédország: 7 megbetegedés
  • Egyiptom, Algéria, Afganisztán, Észak-Macedónia, Georgia, Észtország, Belgium, Hollandia, Románia, Nepál, Srí Lanka, Kambodzsa, Norvégia, Dánia, Brazília, Nigéria, Litvánia: 1 megbetegedés

A számok természetesen gyorsan változnak, Olaszország és Irán hivatalos számai például már kissé magasabbak a fenti listán szereplőknél. 

Furcsa szekta terjesztette el a kórt Dél-Koreában

A dél-koreai hatóságok tájékoztatása szerint a helyi esetek csaknem fele kötődik a Sincshondzsi keresztény szektához. A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap egy bennfentes forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a kínai hatóságok megkezdték a szekta Kínában tartózkodó tagjainak tesztelését, és vizsgálatot indítottak a Dél-Koreát megjárt tagok ügyében. A SCMP információi szerint a szektának mintegy 200 követője van a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Hupej tartományban és közel 20 ezer Kína-szerte.

A Sincshondzsi keresztény szektát a fővonalas egyházi intézmények titokzatos és unortodox gyülekezetként jellemzik. Li Man Hi, a szekta 89 éves alapítója a közösség korábbi tagjai szerint azt állítja magáról, hogy halhatatlan, és Isten utolsó pásztoraként írja le magát, akinek a státusza Jézuséhoz hasonló - írja a SCMP. A lap egy másik forrása pedig arról számolt be, hogy a közösség Kínában idén további 30 ezer tag toborzását tűzte ki célul.

A szekta egyik vuhani tagja a lapnak elmondta: a gyülekezet decemberben hagyott fel a közösségi tevékenységgel, miután tudomást szereztek egy akkor még ismeretlen betegség megjelenéséről. Az istentiszteleteket és más, közösségi eseményeket azóta az interneten végzik. A kínai hatóságok mindenféle vallási célú gyülekezést felfüggesztettek a járvány megfékezése érdekében.

Koronavírus: Dél-Korea az új Kína

A dél-kínai Kuangtung tartományban, amely az új típusú koronavírus-járvány második leginkább sújtotta területe az országban, kevesebb az összes fertőzött száma, mint Dél-Koreában - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken közölt adataiból.

A hivatalos kínai adatok szerint a 113 millió lakosú Kuangtungban a fertőzöttek száma szerda éjféltől csütörtök éjfélig egyetlen újabb esettel 1348-ra emelkedett, miközben az 51 milliós Dél-Koreából immár 2022 esetet jelentettek. A dél-kínai tartományban ráadásul a fertőzöttek közül már 919-en meggyógyultak csütörtök éjfélig, és 7 halálozásról adtak számot ugyaneddig. Dél-Koreában ezzel szemben már 13 ember veszítette életét a betegségben.

Kínában, ahol az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány január 23. és február 2. között érte el csúcspontját, csütörtök éjfélig 329 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Az összes fertőzött száma ezzel 78 959-re emelkedett, közülük jelenleg 40 011-en állnak kezelés alatt, és csaknem 8 ezer beteg állapota súlyos. A halálos áldozatok száma ugyaneddig 2791-re nőtt.

Brutális esés Amerikában, pánik van a koronavírus miatt

A koronavírus globális terjedése miatt nagyot estek ma az európai és az amerikai tőzsdék is. A befektetők amiatt aggódnak, hogy a koronavírus megbetegedések Kínán kívül növekvő száma visszavetheti a világgazdaság növekedését. A koronavírus tovább terjed, a legfrissebb számok alapján világszerte 82 549 fertőzöttet regisztráltak, és 2 810 haláleset történt. Az európai befektetők az olasz epidémia miatt aggódnak, ott már több mint 450 fertőzöttről és 14 halálesetről tudunk.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: romlik a helyzet Olaszországban, Németországban és Ausztriában is

Közel egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött az új típusú koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma Kínában a csütörtökön közölt adatok szerint. Eközben a világ más részein gyorsan terjed a betegség. Romániában, Dániában és Észtországban is megjelent a kór, az Egyesült Államokban pedig ismeretlen eredetű fertőzésre bukkantak. Az olasz és dél-koreai esetek száma kifejezetten gyorsan emelkedik, este pedig Németországból és Ausztriából érkeztek negatív hírek.

Tovább a cikkhez
Adidas
koronavirusclk
bojár gábor
koronaviruscoronavirus
Frankfurti tőzsde
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Felület, ahol az esésből is profitálhat
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfoliókezelő

Junior portfoliókezelő
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
2020. június 9.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
koronavirusclk