hotel szoba
Gazdaság

Bezárja vidéki szállodáit a Hunguest Hotels a koronavírus miatt

Portfolio
Szállodákat zár be az Opus konszolidációs körébe tartozó Hunguest Hotels a koronavírus miatt – tette közzé a cég. A budapesti szállodákat nem érinti az intézkedés.

A Hunguest Hotels a koronavírus-járvány (Covid-19) kapcsán kialakult helyzetre tekintettel, figyelembe véve a vonatkozó jogszabályokat, valamint a rendelkezésre álló, nyilvános információkat, a szállodák működésének határozatlan időre történő felfüggesztéséről döntött 2020 március 22. napjától kezdődő ütemezésben.

A döntés a Budapesten működtetett szállodákat nem érinti, azok továbbra is működnek – áll a társaság közleményében. A helyzet gyors változására jellemző, hogy két héttel ezelőtt a Hunguest Hotels a Portfolionak még így értékelte a helyzetet:

Február utolsó hetének szobafoglaltsága a tavalyi év felett zárt. A márciusi hónap foglalásai minimálisan a tavalyi év hasonló időszaka alatt vannak, viszont április hónap közel 3%-kal fölötte

A Hunguest Hotels azért hozzátette, hogy náluk is előfordultak lemondások, elsősorban a külföldről érkező vendégek részéről, mind az egyéni utazók, mind az üzleti szektor esetében.

A hotellánc az Opus konszolidációs körébe tartozik. Az Opus árfolyama 2,7 százalékot esett ma, idén pedig lefeleződött a papír.

Kereskedés OPUS-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén! Kedvező feltételek, profi ügyfélszolgálat. Start

Címlapkép: Getty Images

Ez a magyar boltok nagy trükkje: erre érdemes figyelni
moszkva_voros_ter_shutter
koronavírus coronavirus virus
Drámai fordulat Amerikában - Sokan már a következő válságra készülnek?
szíria háború
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavírus fertőtlenítő maszk covid járvány