kassza_pf
Gazdaság

140 ezer forintért teszem kockára a saját és a szeretteim életét - kereskedelmi dolgozók vallottak

Portfolio
Az elmúlt hetekben megrohamozták a vevők az élelmiszer-láncokat, a kereskedelemben dolgozók teljesen kimerültek. A kereskedelmi láncok is bajban vannak, ugyanis hiába szeretnének új alkalmazottakat felvenni, ez most problémás egy hatályos kormányrendelet megnehezíti a dolgot. Kíváncsiak voltunk, az élelmiszerüzletek dolgozói hogyan élték, élik meg a koronavírus okozta helyzetet, milyen intézkedéseket tett munkáltatójuk az egészségük védelme érdekében.

"Ezen a héten már láthatóan mérséklődött a felvásárlási láz, kevesebb vevő jött, ráadásul sokan közülük gumikesztyűben, szájmaszkot viselve vásárolt, aminek nagyon örültem" - mondta a Pénzcentrumnak egy vidéki kisvárosban működő Coop dolgozója, Sára, akinek nevét a cikkben kérésére megváltoztatták. Sárával együtt öten dolgoznak az üzletben, rengeteg a munka, és miközben kimerült, nagyon aggódik az idős szüleiért is, ugyanis míg ő dolgozik, ők vigyáznak most a kisfiára. Elárulta, nettó 140 ezer forintot keres.

Ennyi pénzért teszem kockára a saját és a szeretteim életét. Mert nincs mit tenni, mindenkinek élelmiszerhez kell jutnia, nekünk is, a családomnak szüksége van a fizetésemre

- mondta.

Egy fővárosi Tescóban dolgozó lány is megosztotta a lappal a tapasztalatait, valamint Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke is beszélt a lapnak arról, milyen tárgyalásokat folytatnak jelenleg az áruházláncokkal, hogyan próbálja a szakszervezet segíteni a kereskedelmi dolgozókat.

A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Címlapkép: Getty Images

Ez a magyar boltok nagy trükkje: erre érdemes figyelni
moszkva_voros_ter_shutter
koronavírus coronavirus virus
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus, mikroszkop