Gazdaság

Valami nagy dologra készül Macron és Trump a koronavírus járvány megfékezése érdekében

MTI
Emmanuel Macron francia elnök péntekre virradóra jelezte, hogy amerikai hivatali kollégájával és más országokkal "új fontos kezdeményezést" készítenek elő a Covid-19 világjárvány megfékezése terén.

Macron Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy "rendkívül jó eszmecserét" folytatott telefonon csütörtökön Donald Trump elnökkel a koronavírus-válságról, s hogy együttesen készülnek előállni egy új kezdeményezéssel a világjárvány leküzdése érdekében.

A Covid-19-válságra válaszként más országokkal együtt új komoly kezdeményezésre készülünk a következő napokban

- olvasható a francia elnök Twitter-üzenetében.

A Fehér Ház a telefonbeszélgetésről kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a két vezető a világjárvány gazdasági következményeiről is tanácskozott. Eszerint Macron és Trump ebben a helyzetben rendkívül fontosnak nevezte a szoros együttműködést a G7 és a G20 keretében, valamint az ENSZ BT öt állandó tagja között, ezáltal segíthetik az olyan szervezetek munkáját, mint az Egészségügyi Világszervezet, a Nemzetközi Valutaalap, vagy a Világbank, hogy rövid időn belül véget lehessen vetni a világjárványnak, és a lehető legalacsonyabb szintre lehessen szorítani gazdasági következményeit.

balaton udul nyaral koornavirus veszeleyztet jaras200404
orban varga penzugyi akciocsoport koltsegvetes
koronavirus
maradj ottho
sebastian kurz ausztria
koronavirus franciaorszag
traders
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
2020. június 9.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfoliókezelő

Junior portfoliókezelő
Online előadás
Piaci trendeket és extrém árfolyammozgásokat azonosítunk.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
balaton udul nyaral koornavirus veszeleyztet jaras200404