FONTOS Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa
 
Előfizetői tartalom

Koronavírus: elmondták a tudósok, hogy mit kell tennie Magyarországnak

Portfolio
Egy "gyors és kiterjedt tesztelés eredményei alapján csoportokat lehetne felállítani a népességen belül, megfelelő adatvédelemmel ellátott nyilvántartási rendszerben". Ezen alapulhatnának aztán azok a szelektív intézkedések, amelyek a fogékony csoport tagjait a mostaninál is jobban védik, a védett csoport tagjait pedig jogosultságokkal (és esetleg hatósági igazolással) ruházza fel, a munkába való visszatérés céljából. Elemzések alapján a szelektív járványügyi intézkedések költséghatékonyabbak a „húzd meg, ereszd meg” típusú intézkedéseknél, áll a Magyar Tudományos Akadémia ajánlásában. Az alábbiakban beszámolunk arról, hogy az MTA tudósai szerint mit kellene tennie Magyarországnak.

A döntéshozóknak, a kormánynak és a társadalom széles körének kíván tájékoztatást nyújtani az az ajánlás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia készített, és április 22-én eljuttatott az EMMI, az ITM és a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőinek. Az immunológusok, orvosok és biológusok által összeállított szöveg konkrét szakmai javaslatokat tesz a kormányzat...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés