Előfizetői tartalom

Egyre nagyobb bajban a koronavírus egyik gócpontja, ahol az elnök csak olajat önt a tűzre

Brazíliában még javában tombol a koronavírus-járvány, miközben Jair Bolsonaro elnök feltűnően nem akar tudomást venni róla. A szakértők szerint viszont ezzel a még nagyobb gazdasági visszaesést kockáztatja a formálódó politikai válság mellett, miközben fontos strukturális reformokra lenne szüksége a gazdaságnak. A „trópusok Trumpjának” szeme előtt már a 2022-es választások lebeghetnek, ezért igyekszik a lehető legtöbbet kisajtolni a gazdaságból.

Egy ország, ahol az elnök nem akar tudomást venni a koronavírusról

Brazília az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány egyik gócpontja lett, a 200 milliós dél-amerikai ország az egész világon a hatodik a regisztrált fertőzöttek számát illetően, közel 14 ezren pedig már meghaltak a betegségben. Ráadásul a WHO szerint Amerika lehet a járvány központja a jövőben is, így Brazília sem lélegezhet még fel.

Nagyon aggasztó a helyzet, a média a koronavírusról beszél folyamatosan, miközben a gazdaság nagy része áll, és emelkedik a hajléktalanság

 - érzékeltette a helyzetet a CNBC-nek Raphael Boechat Barros, az University of Brasilia pszichiátere.

Van egy ország, amelyiknek nem elég a járvány

  • Az elnök elbagatellizálja a vírust
  • Politikai csatározások terepe lett az ország
  • Pedig komoly gazdasági reformokra lenne szükség

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés