vakcina__koronavirus
Gazdaság

Koronavírus: decemberre már lehet az Egyesült Államoknak vakcinája

Portfolio
Elképzelhető, hogy decemberre lesz az Egyesült Államoknak koronavírus-vakcinája – nyilatkozta ma a Fehér Ház járványügyi tanácsadója, Anthony Fauci.

Ha nem lesznek váratlan visszalépések, akkor elképzelhető, hogy még ebben az évben, 2020 decemberére, vagy 2021 januárjára lesz vakcinája az Egyesült Államoknak – mondta el a járványügyi szakértő. De hozzátette, hogy erre nem tud ígéretet tenni.

Januárban Fauci azt jósolta, hogy 12-18 hónapon belül készülhet el a vakcina. Most azt állítja, hogy ez még mindig megállja a helyét, de arra figyelmeztetett, hogy lehetnek akadályok. Nagyon sok minden a vakcinafejlesztés útjába kerülhet, például ha nem lesz eléggé hatékony. És senki nem akar olyan vakcinát felmutatni, ami nem elég hatékony, olyat meg még annyira sem, ami esetleg nem biztonságos - nyilatkozta Anthony Fauci.

A napokban az amerikai biotechnológiai cég, a Moderna publikált biztató adatokat a tesztelés alatt álló vakcina-jelöltjéről és közölte, hogy az egészségügyi minisztérium egyik intézetével dolgozik együtt, hogy felgyorsítsa a vakcinafejlesztést. A vakcinát szimultán vizsgálják a különböző fázisokban, így az is elképzelhető, hogy mindez felesleges, amennyiben kiderül, hogy nem hatékony, vagy nem biztonságos a vakcina.

„Békeidőkben” a Modernához hasonló vállalatok nem kockáztatják a befektetéseiket azzal, hogy a hármas fázisú teszteléseket megkezdik, sőt, hogy elkezdik legyártani a vakcinát azt megelőzően, hogy az első fázis eredményeit kiértékelnék. De most vészhelyzet van, így jelentős pénzügyi kockázatot vállalnak. De Fauci szerint ez az ára annak, hogy hónapokat spóroljanak.

Múlt hónapban a BARDA (fejlett orvosbiológiai kutatási és fejlesztési hatóság) 483 millió dollárral támogatta meg a Moderna vakcinakutatását. Az amerikai biotechnológiai cég a svájci gyógyszergyártóval, a Lonza-val kötött egy 10 éves megállapodást, aminek segítségével évente 1 milliárd dózist gyárthatnak le.

A Moderna vakcináját az elsők között kezdték el embereken tesztelni, már márciusban. Jelenleg világszerte 100 különböző vakcinát fejlesztenek a koronavírus ellen, ebből legalább 8 jár már az emberi teszteléseknél.

(CNBC)

Címlapkép: Getty Images

cimlap_olaj0602_3
Frankfurti tőzsde
Koronavírus
forma1
cimlap_olaj0602_2
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. június 3.
Financial and Corporate IT: Digital UX a bankoknál
2020. június 4.
Járműipar: Az új technológiák átrendezik az erőviszonyokat
2020. június 11.
Tudatos felkészülés a generációváltásra
2020. június 25.
Járműipar: Korszakváltás a beszállítóknál koronavírus idején
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior modellező, pénzügyi modellező

Junior modellező, pénzügyi modellező
Online előadás
Grafikonelemzési fortélyok aktuális tőzsdei helyzetekben.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Koronavírus