koronavírus
Gazdaság

Tombol a koronavírus-járvány, csak lassan áll helyre a világ rendje

MTI
Portfolio
A világban 6 060 207-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 369 156, a gyógyultaké pedig 2 456 790-re emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 5 927 255, a halálos áldozatoké 364 933, a gyógyultaké pedig 2 493 792 volt. Magyarországon az elmúlt hetekre jellemzőnél jóval alacsonyabb új fertőzési és halálozási adatokat közölt vasárnap reggel a hivatalos koronavírus kormányzati oldal, hiszen csak 9 új fertőzött és 2 új elhunyt lett szombaton.

Pompeo: Kína agresszívabb, és veszélyt jelent a világra

Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában. Az amerikai diplomácia vezetője kifejtette, hogy álláspontja szerint Kína manapság "agresszívabbá vált" a félrevezető információk terjesztésében és a bomlasztásban Hongkongtól az Egyesült Államokig szerte a világban.

Tovább a cikkhez

Kiderült, hány egészségügyi dolgozó lett koronavírusos Magyarországon

Eddig 576 egészségügyi dolgozó fertőződött meg, ami az összes fertőzött 14,8 %-át jelenti - derült ki a Koronavírus Sajtóközpont RTL Híradónak adott válaszából.   

Tovább a cikkhez

A kezdő orvosok annyit keresnek, mint egy gyorséttermi dolgozó

Egy kezdő orvos, akivel ma a sürgősségi osztályon találkoznak a betegek, 170 ezer forintot visz haza egy hónapban. Ebből kellene albérletet fizetnie, ételt vásárolnia, rezsit fizetnie – mondta Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke az RTL híradónak.

Tovább a cikkhez

New Yorkban javul a helyzet

koronavírus fertőzésben 56-an haltak meg New York államban szombaton, ez a pénteki 67-hez képest csökkenésnek számít - közölte Andrew Coumo new-yorki kormányzó vasárnapi sajtótájékoztatóján. A kórházi ápolásra szorulók teljes száma, az újonnan kórházba kerülők száma és a lélegeztető gépre kerülők száma is csökkent, ez mind jó hír - tette hozzá.

(CNN)

Koronavírus: második hullámot és eltitkolt adatokat rebesgetnek Iránban

Iránban vasárnap átlépte a 150 ezret a koronavírusos esetek száma, az ország egy második hullám elkerülése ellen küzd éppen – jelentette az AFP hírügynökség.

Tovább a cikkhez

Brutális koronavírus-tesztkapacitást építettek ki a britek

Az Egyesült Királyságban a legfrissebb, szombat esti adatok szerint összesen 38 489-en haltak meg pozitív koronavírus teszttel, azaz 24 óra alatt 113-an haltak meg – közölte a brit egészségügyi minisztérium a Guardian beszámolója szerint.

Tovább a cikkhez

Figyelmeztetés jött: kifogyhat a pénzből a világ legnagyobb nyugdíjrendszere

Gyenge pénzügyi helyzetben van hét állami nyugdíjprogram Amerikában, félő, hogy 2028-ra kifogynak a pénzből és ezzel több ezer amerikai nyugdíjba készülő és már nyugdíjban lévő megélhetése kerül veszélybe – írja a Financial Times.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: harmadik napja nincs fertőzött Szlovéniában, Horvátország is jól áll

Szlovéniában harmadik napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet, és ötödik napja senki sem hunyt el a Covid-19 betegség következtében - derült ki a válságkabinet vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Tovább a cikkhez

Éledezik a magyar turizmus, de a budapesti szállodáknak gyászos évük lesz

A koronavírus az utazási és turisztikai szektorra mérte a legnagyobb csapást, a bevételkiesés idén tavasszal drasztikus volt az ágazatban. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a járvány lecsengése és ezzel együtt a korlátozások feloldása felpezsdítette a magyarok utazási kedvét, pünkösdkor a magyar szálláshelyek foglaltsága már közel 50 százalékos, és az ágazati szereplők optimistán nyilatkoztak a nyári szezonnal kapcsolatban is.

Tovább a cikkhez

Megindult a forgalom a záhonyi határállomáson

Megindult a forgalom a záhonyi közúti határátkelőhelyen, ahol korábban az ukrán fél fogadóképtelensége miatt szünetelt az átlépés - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap délután.

Azt írták: a ki- és a beléptetés már egyaránt zavartalan és folyamatos, a rendőrség növelt létszámmal és teljes kapacitással működteti a közúti határátkelőt.     A záhonyi közúti határátkelőhelyen vasárnap 10 órától szünetelt az átléptetés, emiatt több mint 16 óra volt a várakozási idő a kilépő személyforgalomban.

A magyar-ukrán határszakaszon a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt csak a záhonyi átkelő működik.

A külföldre tartó utasoknak a rendőrség azt tanácsolja, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről a rendőrség honlapján vagy a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével. (MTI)

Önkéntes pénzbeszolgáltatást vár el a koreai gazdagoktól Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un nagyobb pénzek bevonását tervezi az elitbe tartozó észak-koreaiaktól, hogy így próbálja meg enyhíteni az országra a koronavírus és a gazdasági szankciók miatt leselkedő kockázatokat – írja a Financial Times.

Tovább a cikkhez

Megnyíltak a mecsetek Szaúd-Arábiában

Mecsetek tízezrei nyíltak meg újra Szaúd-Arábiában a koronavírus-járvány miatt elrendelt több mint két hónapos zárva tartás után, de az iszlám legszentebb helyét, Mekkát a nagyközönség továbbra sem látogathatja.

Szaúd Arábia mintegy 90 ezer mecset újranyitására készült fel, fertőtlenítették az imához használt takarókat, kézmosókat és a Korán, az iszlám szent könyv példányainak tárolására használt polcokat.

Az iszlám ügyek minisztériuma több millió példányban több nyelven küldte szét a tájékoztatót a nyilvános imák új rendszabályairól, amelyek szerint ima közben kétméteres távolságot kell betartani, állandóan arcmaszkot kell viselni, és tilos egymást kézfogással vagy öleléssel üdvözölni.

Tizenöt év alatti gyermeket nem engednek be az imára, az időseket és krónikus betegségekben szenvedőket is kérik, hogy otthon imádkozzanak.

A mecsetek csak a napi öt ima előtt negyedórával nyithatnak ki, és tíz perccel az ima vége után be kell zárniuk. A pénteki nagyima is csak 15 percig tarthat.

A mekkai Nagymecset, ahol Kába kő található, továbbra is zárva marad, a város több hete szigorú karanténban van. A medinai mecsetet, ahol Mohammed prófétát eltemették, részlegesen megnyitják, a nagyközönség a mecseten kívül imádkozhat.

A mekkai mecset zárva tartása arra enged következtetni, hogy a királyság feltehetően felfüggeszti az idei zarándoklatot, a háddzst, amely idén július végén esedékes. Egy magas rangú szaúdi illetékes már figyelmeztette a zarándoklatra készülőket, hogy a világjárvány idején idén ne készüljenek a háddzsra.

A járvány megfékezésre meghozott példa nélküli korlátozások ellenére a vahhábita királyságban több mint 83 ezer embert diagnosztizáltak a vírussal, közülük 480 beteg meghalt.

Iránban, ahol a hatóságok április 11-én kezdtek enyhíteni a korlátozó intézkedéseken, ismét gyorsult a járvány üteme, a fertőzöttek száma meghaladta a 150 ezret.

Kianus Dzsahánpur, az egészségügy-minisztérium szóvivője vasárnap elmondta, hogy az új fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában 2516 volt, és az összes fertőzötté pedig 151 466. Az új halálesetek száma 63, a Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma így 7797. A tárca adatai szerint a kórból 118 848 ember gyógyult meg.

Május 2-ig Iránban lassult a vírus terjedése, a hivatalos adatok szerint március 30-án tetőzött a járvány: egy nap alatt 3186-an fertőződtek meg, azóta ez a szám 802-re esett vissza. Május 3. után a mutató ismét nőni kezdett, az utóbbi napokban 2000-2900 között mozgott. (MTI)

Koronavírus: megszólalt a pápa az országok gyors újranyitásáról

Ferenc pápa a Szent Péter téri ablakából beszélt arról, hogy az emberek sokkal fontosabbak, mint a gazdaság, amikor az egyes országok arról döntenek, milyen gyorsan nyissák újra határaikat a koronavírus miatti lezárásokat követően - számol be a hírről a Reuters.

Tovább a cikkhez

Korábban soha nem látott visszaesést hozott a koronavírus-járvány a globális szén-dioxid-kibocsátásb

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) éves World Energy Investment beszámolójából kiderült, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás várhatóan 8 százalékkal a tíz évvel ezelőtti szintekre csökkenhet a koronavírus, és a járvánnyal kapcsolatos korlátozások és leállások következtében. Egy ilyen szintű csökkenés minden eddiginél nagyobb lenne az IEA szerint (év/év alapon), azonban az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy a korábbi válságok után a kibocsátás növekedése nagyobb volt, mint a kezdeti csökkenés. Az IEA beszámolója emellett energiaberuházási aktivitás 2020 első felében látott precedens nélküli visszaesésére is felhívta a figyelmet.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: július 1-jén nyit a máltai reptér

Robert Abela máltai miniszterelnök jelentette be, hogy július 1-jén nyitják meg a máltai repteret  - írja a Reuters.

Tovább a cikkhez

Elképesztő pusztítást végez Brazíliában a koronavírus

Brazíliában megközelíti a 29 ezret az új koronavírus halálos áldoztainak a száma, ezzel a negyedik helyre került a világban a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta halálesetek számát illetően.

Tovább a cikkhez

Mi történt a magyar motor- és autógyártóknál? - Szép csendben bődületes osztalékokat fizetnek

A globális kereslet lassulása és a sokasodó kihívások ellenére összességében jó évet zártak a meghatározó magyar motor- és autógyártók 2019-ben. A közzétett éves beszámolókból kiderült, a győri Audi-gyár és a kecskeméti Mercedes-gyár korábban soha nem látott árbevételt ért el, de nem lehetett oka a panaszra az esztergomi Suzuki-gyár menedzsmentjének sem. A meghatározó költségek megugrása miatt ugyan több helyen csökkent, vagy nem változott a profitabilitás, így is érdemi profitot tudott realizálni a szereplők többsége. Ezt az idilli állapotot zúzta darabokra a koronavírus váratlan megjelenése. A járvány megfékezése érdekében hozott rendkívül szigorú korlátozások fájdalmas hatással voltak a hazai operációk, az egyes cégcsoportok működésére. Vélhetően utóbbiak szorult helyzete is fontos szerepet játszik abban, hogy a korábbi évek gyakorlatával ellentétben hatalmas osztalékot fizet az Audi Hungaria, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary és az Opel Szentgotthárd az anyavállalatának.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: két héttel meghosszabbítják a kijárási korlátozást Spanyolországban

A spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy arra fogja kérni a parlamentet, további két héttel hosszabbítsák meg az országos veszélyhelyzetet – számol be a hírről a Reuters.

Tovább a cikkhez

Új, nagy összegű válságcsomagon dolgoznak a németek a gazdaság talpraállításáért

Lapértesülések szerint Németország 75-80 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagon dolgozik, hogy ezzel segítség  a gazdaság talpraállását a koronavírus után – írja a Reuters a Bild és a Sonntag értesülésére hivatkozva.

Tovább a cikkhez

Indiában és Pakisztánban gyorsan terjed a koronavírus, figyelmeztetnek az egészségügyi szakértők

Indiában és Pakisztánban gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány, Indiában az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 180 ezret, Pakisztánban pedig megközelítette a 70 ezret.

Tovább a cikkhez

Szünetel a forgalom a záhonyi határállomáson

Az ukrán fél fogadóképtelensége miatt vasárnap délelőttől mindkét irányba szünetel az átléptetés a záhonyi határátkelőhelyen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrség-főkapitányság a rendőrség honlapján. Azt írták, amint az ukrán határőrség ismét képes lesz fogadni a forgalmat, a magyar határőrizeti szervek megnövelt létszámmal, teljes kapacitással tudják majd üzemeltetni az átkelőt.

A hatóság Határinfó oldalán vasárnap délben az olvasható, hogy a Magyarországról kifelé tartó személyforgalomban 16 óra a várakozási idő. Vasárnap reggel nyolc órát kellett várakozniuk az Ukrajna felé tartó személyautók utasainak. A magyar-ukrán határszakaszon a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt csak a záhonyi átkelő működik.

A rendőrség azt javasolja, hogy az utazók elindulás előtt tájékozódjanak az aktuális várakozási időről a rendőrségi honlap Határinfó oldalán, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével.

Olaszország az egész világ előtt újranyitja határait

Olaszország június 3-tól az EU-tagállamaiból és Nagy Britanniából érkezők, június 15-től pedig az összes többi beutazó előtt megnyitja határait, miközben az óvintézkedések értelmében továbbra sem engedélyezett a kongresszusok rendezése, valamint a büféreggeli sem.

Tovább a cikkhez

Észak-Macedóniában meghosszabbították a szükségállapotot

Észak-Macedónia két héttel meghosszabbította a szükségállapotot, a többi nyugat-balkáni ország pedig tovább enyhít az intézkedéseken.

  • Szerbiában az utóbbi 24 órában 11 354-ről 11 381-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.
  • Koszovóban egy nap alatt 1064-ről 1070-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.
  • Észak-Macedóniában szombatról vasárnapra 2129-ről 2164-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az ország két héttel, június 13-ig meghosszabbította a szükségállapotot.
  • Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2485-ről 2494-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban vasárnaptól nem kötelező a maszk viselése köztereken.
  • Montenegróban több mint három hete nem regisztráltak új fertőzöttet. A járvány ideje alatt 324 fertőzöttet azonosítottak. (MTI)

Taktikát váltott a négy fukar és ez jó jel Magyarországnak is: összejöhet a nagy EU-s alku

Eddig az volt a fő gondja a négy fukarként becézett uniós tagállamnak, hogy vissza nem térítendő támogatást is kellene adniuk a koronavírus-válság miatt bajba jutott országoknak a nagy EU-s helyreállítási alapból, de most már úgy tűnik, hogy nem ez a fő gondjuk, hanem az, hogy egyszerűen túl sok teher hárulna rájuk.

Tovább a cikkhez

Ennyit a V-alakú kilábalásról: nem túl szép kínai adatok jöttek

A kínai cégek exportrendelései sorozatban az ötödik hónapja mutatnak masszív esést, így a feldolgozóipari cégek tekintélyes részének termelése még mindig jóval elmarad a normálistól, és ezek együtteseként az ágazatban először kezdett zsugorodni a foglalkoztatás – derült ki a vasárnap közzétett kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index májusi eredményekből.

Tovább a cikkhez

Varga: jövőre is elsőbbséget élvez a koronavírus-járvány elleni védekezés

A kormány átcsoportosította az erőforrásokat, a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: újabb mérföldkő Oroszországban, már több mint 400 ezer fertőzött van

Oroszországban megint több mint 9000 beteget regisztráltak egy nap alatt.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: szokatlanul alacsony új számok jöttek Magyarországról

Az elmúlt hetekre jellemzőnél jóval alacsonyabb új fertőzési és halálozási adatokat közölt vasárnap reggel a hivatalos koronavírus kormányzati oldal, hiszen csak 9 új fertőzött és 2 új elhunyt lett szombaton.

Tovább a cikkhez

Szlávik: enyhébbnek tűnik a koronavírus-járvány, ahol kötelező a BCG-oltás

Azokban az országokban, ahol a BCG-oltást már évtizedekkel ezelőtt kötelezővé tették, enyhébbnek tűnik a koronavírus-járvány lefolyása - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Tovább a cikkhez

Saját maszkviselési szabályát sértette meg a román miniszterelnök: 200 ezres bírság lett a vége

Nem viselt maszkot zárt térben, ráadásul dohányzott is, mindez pedig 3000 ezer lejes, 216 ezer forintos pénzbírsághoz vezetett – adta hírül szombat este a román állami hírügynökség a román miniszterelnökről.

Tovább a cikkhez

Már beütött a pusztító munkanélküliség Magyarországon vagy csak most jön a feketeleves?

A világban különböző mértékben emelkedett a munkanélküliség a koronavírus-járvány kitörése óta, Magyarországon (hivatalosan) 3,8%-ra emelkedett áprilisban a munkanélküliség, amivel még viszonylag olcsón megúsztuk. A tényleges munkanélküliség viszont jóval magasabb lehet, sokan ugyanis inaktívvá váltak, a korlátozások miatt munkát sem tudtak keresni. Egyelőre a régió többi országában sem látszik a tömeges leépítési hullám, de ez csak idő kérdése – vélik az Erste Bank szakemberei.

Tovább a cikkhez

Ezrek tüntettek Franciaországban, holott tíznél többen nem lehetnének együtt a járvány miatt

Ezrek tüntettek engedély nélkül Franciaországban szombaton, holott a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása végett legfeljebb tízfős csoportok lehetnek együtt - adták hírül a hatóságok.

A demonstrálók nem a ragály miatti korlátozások ellen tiltakoztak, hanem az illegális bevándorlók jogaiért vonultak az utcára Párizsban. A rendőrség kénytelen volt könnygázt használni a tömeg feloszlatásához; 92 demonstrálót őrizetbe vettek. (MTI)

Rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak Brazíliában

Rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak Brazíliában szombatra: egy nap alatt 33 274-gyel több ember lett bizonyítottan koronavírusos az országban.

A brazil egészségügyi minisztérium közlése szerint az utóbbi 24 órában 956-an hunytak el a ragály miatt, velük együtt 28 834 halottja van a járványnak a latin-amerikai államban. Az összes fertőzött száma csaknem félmillió.

Latin-Amerika egészében a bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek száma megközelíti az egymilliót, a haláleseteké pedig már meghaladta az 50 ezret.

Trump meghívta a világ legnagyobb hatalmait, hogy döntsenek Kína jövőjéről

Elhalasztja a G7-es országcsoport csúcsértekezletét és kibővíti a meghívottak körét az amerikai elnök. Ezt maga Donald Trump közölte Floridából visszatérőben a repülőgépen vele utazó újságírókkal szombat este.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: Meghaladta a hatmilliót a fertőzöttek száma

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztelés, és a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.

A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek továbbra is az Egyesült Államokban van, ahol 1 770 384 a fertőzöttek száma, meghaltak 103 781-en, felgyógyultak 416 461-en.

Brazíliában továbbra is ütemesen nő a fertőzöttek száma: vasárnapra 498 440-re emelkedett. A kórban 28 834-en haltak meg, 200 892-en pedig felgyógyultak. Oroszországban 396 575-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 4555, a gyógyultaké pedig 167 469. Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 274 219 volt, 38 458-an haltak bele a betegségbe, 1182-en gyógyultak ki belőle.

Spanyolországban 239 228 fertőzöttet, 27 125 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak. Olaszországban a fertőzöttek száma 232 664, a halálos áldozatoké 33 340, és 155 663-an gyógyultak fel a Covid-19-ből. Franciaországban 188 752 fertőzöttről, 28 774 halálos áldozatról és 68 386 gyógyultról tudni. Németországban 183 189 a fertőzöttek száma, 8530 a halottaké, és 164 908-an meggyógyultak.

Indiában 181 827 fertőzöttet, 5185 halálos áldozatot és 86 936 gyógyultat jegyeztek fel. Törökországban 163 103 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 4515, a gyógyultaké pedig 126 984. Peruban 155 671 fertőzöttet, 4371 halálos áldozatot és 66 447 gyógyultat regisztráltak. Iránban 148 950 fertőzöttről, 7734 halálesetről és 116 827 gyógyultról tudni.

Chilében 94 858 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 997, a gyógyultaké pedig 40 431. Kanadában 91 909 fertőzöttet, 7159 halálos áldozatot és 48 517 gyógyultat tartottak számon. Mexikóban 87 512 fertőzöttet diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 nevű vírussal, 9779-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 nevű betegség szövődményeibe, a gyógyultak száma 61 247.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 84 128 esetet tartottak nyilván vasárnap reggel, 4638 halálos áldozatot és 79 386 felépültet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.

Címlapkép: Getty Images

Szél- és más erőműveket is ellenőrizhet a MEKH
munkanélküliség
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Nehéz részvényt választani? Kereskedj akkor a legnagyobb tőzsdeindexekkel!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Szél- és más erőműveket is ellenőrizhet a MEKH