vilnius
Gazdaság

Észország és Litvánia is megnyitotta a határait

MTI
Észtország és Litvánia hétfőn megnyitotta határait azon európai országok előtt, ahonnan alacsony számú koronavírus-fertőzöttet jelentettek.

A tallinni és vilniusi kormányok döntése értelmében az uniós tagállamok, a schengeni övezethez tartozó országok és Nagy-Britannia állampolgárai utazhatnak be.

A kötelező kéthetes karantén csak azon országok állampolgáraira vonatkozik, ahol a fertőzöttek száma meghaladja a százezer emberre jutó 15 esetet.

A litván és az észt külügyminisztérium közlése szerint jelenleg 24 ország állampolgárai esetében nem áll fenn karanténkötelezettség. A listát hetente frissítik.

A két balti ország állampolgárai is további lazításoknak örvendhetnek a nyilvános tömegrendezvényekre vonatkozó szabályok és a vendéglátóipari egységek, éttermek, bárok és éjszakai szórakozóhelyek hosszabb nyitvatartása szempontjából. Június elsejével ugyanis engedélyezték a legfeljebb százfős beltéri rendezvényeket a távolságtartásra és higiéniára vonatkozó szabályok betartásával. Litvániában ezen felül 300-ban maximalizálták a kültéri rendezvények résztvevőinek számát a kötelező maszkviselés mellett.

A balti országok a pandémiára hivatkozva március közepén lezárták határaikat. A járványügyi intézkedésekkel mindhárom országban sikerült alacsonyan tartani az új fertőzöttek számát. Litvánia, Lettország és Észtország először egymás között, később a szomszédos Finnországgal és Lengyelországgal közös határait is megnyitotta.

A 2,8 millió lakosú Litvániában eddig 1678 fertőzöttet jelentettek, akik közül 70-en hunytak el. A csaknem kétmillió lakosú szomszédos Lettországban 1066 az azonosított fertőzöttek és 24 az elhunytak száma. Az 1,3 millió lakosú Észtországban 1870 a regisztrált fertőzöttek száma és a járvány 68 ember életét követelte.

Címlapkép: Getty Images

GettyImages-1212189650
gorogorszag nyaralas koronavirus
oroszorszag valasztasi csalas vlagyimir putyin
jogallamisag igazsagugyi miniszterek tanacskozasa 200706
norilszk olajomles oroszorszg
ausztria koronavirus jarvany becs200706
ugrik forint erosodik arfolyam 2020 julius
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Díjmentes grafikonelemzők, megbízástípusok, hasznos praktikák.
Online előadás
Stratégiaépítés legfontosabb elemei, lépései, szempontjai.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
GettyImages-1212189650