forma1
Gazdaság

Kiderült, mikor jön a Forma-1 Magyarországra

MTI
Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.

Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.

A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

A közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése a FIA-val, a 10 csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országos illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére. Hozzátették, a koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben történhet meg, és a Liberty Media reményei szerint 15-18 futamra sor kerülhet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget.

Kiemelték, egyelőre zárt kapus eseményekre készülnek, de bíznak abban, hogy a nézők visszatérhetnek a pályákra, amint ezt biztonságosnak bizonyul.

Mivel Magyarországon legalább augusztus közepéig nem lehet tömegrendezvényeket tartani, ezért az idei Magyar nagydíj szinte biztosan zártkapus lesz. 

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hungaroring.hu-n olvasható közleményben azt mondta, végig rugalmasan álltak hozzá az egyeztetésekhez, mert a pálya készen áll, bármikor lehet rajta versenyt rendezni és mindenképpen szerették volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A futam eredetileg augusztus 2-i dátummal szerepelt a 2020-as naptárban.

"A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát" - jelentette ki Gyulay.

"Szeretném megköszönni minden partnerünknek és az összes promóternek a támogatást és az elkötelezettséget a Forma-1 irányába" - idézte a Liberty Media közleménye az F1-et irányító Chase Carey-t.A Forma-1 2020-as módosított versenynaptára (első 8 forduló):-------------------------------------------------------------július 3-5.: Osztrák Nagydíj, Spielbergjúlius 10-12.: Stájer Nagydíj, Spielbergjúlius 17-19.: Magyar Nagydíj, Mogyoródjúlius 31-augusztus 2.: Brit Nagydíj, Silverstoneaugusztus 7-9.: 70. Évforduló Nagydíja, Silverstoneaugusztus 14-16.: Spanyol Nagydíj, Barcelonaaugusztus 28-30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsszeptember 4-6.: Olasz Nagydíj, Monza

Címlapkép: Getty Images

Tőzsde
koronavirus_strand
etterem
horvátország tengerpart shutter
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Nehéz részvényt választani? Kereskedj akkor a legnagyobb tőzsdeindexekkel!
koronavirus usa