covid koronavírus ellenszer gyógyszer
Gazdaság

Operatív törzs: szabadon utazhatunk Horvátországba, de a hazaérkezés már nem olyan egyszerű

Portfolio
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a tudósok és járványügyi szakemberek is szeretnék tudni, hogy lesz-e második hullám, és jelenleg többen vélik úgy, hogy így lesz - a magyar egészségügy viszont felkészült erre a helyzetre. Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a horvát fél járványügyi előírásait betartva szabadon utazhatunk az országba, hazaérkezésünkkor azonban két hetes hatósági házi karanténba kell vonulni a jelenlegi szabályok szerint.

Ezzel véget ért a sajtótájékoztató

A holnapi napon délben lesz az operatív törzs sajtótájékoztatója.

Ha jön a második hullám, fel kell szabadítani a kórházi kapacitásokat?

Müller Cecília szerint folyamatosan vizsgálják a helyzetet, több forgatókönyvre fel kell készülni - mondta el. Az első hullámmal úgy is megbirkóztunk, hogy nem volt róla tapasztalatunk, most sokkal több eszköz és lehetőség áll rendelkezésre - mondta Müller, így például a védőeszközöket már be lehetett tárazni. A járványügyi éberséget fenn kell tartani.

A szolgáltató bemehet a karanténban levő emberhez

A karantén személybe vonatkozik, de a szolgáltatás az szükséges, így olyan helyzetek esetén, amely nem várathat magára, ott be kell menni a karanténba vonult emberhez. A kérés azonban az, hogy a szakember ekkor vegyen kesztyűt és maszkot - mondta Müller Cecília. Látogatót azonban a karanténban levő ember nem fogadhat.

Május 28-tól mehetünk Horvátországba

Ehhez be kell tartanunk a horvát fél járványügyi ajánlásait - mondta el Kiss Róbert. De azt elmondta Kiss Róbert, hogy hazautazásnál a magyar állampolgároknak hatósági házi karanténba kell vonulniuk.

Valószínű, hogy lesz második hullám, de nem biztos

Ez a kérdés mindenkit foglalkoztat - mondta Müller. A kutatókat, tudósokat is ez foglalkoztatja. Több hipotézis van jelen egyszerre, a legtöbbjük szerint valószínűleg ez a vírus köztünk marad valamilyen alacsony szinten, és elképzelhető, hogy a téli szezonban az influenzavírussal együtt egy "többletmegjelenést" fog produkálni. Mindenképpen készülünk rá - mondta Müller.

A legidősebb gyógyult beteg 102 éves

Mondta Müller Cecília egy kérdésre.

A felsőoktatási vizsgákról beszélt Müller

A vizsgákkal kapcsolatban fontos, hogy a teremben csak 3 ember legyen, és a vizsgáztatón legyen maszk. Azt is kéri, hogy minden vizsgázó saját eszközt vigyen magával.

Arra kéri a vizsgázókat, hogy "ne verődjenek össze".

Az országos tisztifőorvos értékeli a nemzetközi helyzetet

A vírus itt van velünk, és itt van a nagyvilágban is - mondta el Müller. A nagyvilágban még számos területen szaporodik a koronavírusos fertőzöttek száma, ezzel együtt a halálozások száma is. Jelenleg 6 millió 400 ezer fertőzöttet tartanak nyilván Müller szerint, és napról napra nő a számuk, és 100 ezer fővel emelkedik naponta.

Elmondta azt is, hogy Európában alig több mint 2 millió ilyen fertőzött van, Egyesült Államokban 1,8 milliót.

Még nem lélegezhet fel a világ, a pándémia nem rövid idő alatt rendeződik, az összes földrészt megjárja, és ahol még esendő szervezetet talál, azt meg is fogja betegíteni

- mondta.

Az új esetek alakulása a világban arról tanúskodik, hogy merre terjed a járvány. A hazai járványhelyzet nagyon kedvező,mi az első járványhullám végén vagyunk, ezért tudunk lazítani.

Müller Cecília beszél a járványügyi helyzetről

Az országos tisztifőorvos szerint a ma reggeli 10-es adat kedvező, és kedvező a gyógyultak száma is. Jelenleg 1207 fő aktív fertőzött van Magyarországon, 41%-uk budapesti lakos.

414-en vannak jelenleg kórházi ápolás alatt, ők azért vannak ott, mert valamilyen veszélyeztető körülmény miatt biztonságosabb őket ott kezelni. Jelenleg 24-en vannak lélegeztetőgépen, ez tegnaphoz képest nem változott.

Müller kedvező tendenciát lát az idősotthonok vonatkozásában: már egy ideje az érintett idősotthonok száma 33, azaz új intézményt már egy ideje nem ért el a járvány, és a dolgozók is rendre gyógyulnak. Így azt mondhatjuk, hogy 5991 főből, amely ebben a 33 idősotthonban lakik, összesen 899-en váltak pozitívvá összesen.

Már kijelenthetjük azt is, hogy 468-an gyógyultak, az intézményekből visszakerülhettek. Az összképet látva kijelenthető Müller szerint, hogy a szociális intézményekben kedvező tendenciát látunk.

Kórházainkban még vannak kezeltek, és ahol találnak esetet, azt zárlat alá helyezik - mondta Müller, tehát ott nem fogadnak beteget. Ott csak akkor van lehetőség nem koronavírusos betegek fogadására, ha a kórház már nem érintett.

Kiss Róbert ismerteti az adatokat

A mai napon 770 házi karantént rendeltek el eddig - mondta Kiss Róbert, a házi karanténok száma így 11 ezer fölött van. Azt is elmondta, hogy 418 esetben kezdeményeztek a járványüggyel kapcsolatban büntetőeljárást, 80 embert gyanúsítottként hallgattak ki.

Elmondta azt is, hogy Hegyeshalomnál kilépő oldalon 1 órás várakozással kell számolni.

Mai nap is ülésezik a kormány

A döntésekről a holnapi napon ad tájékoztatás Gulyás Gergely - mondta Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

Ma is kamerák elé áll a törzs

Jelenleg 507 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Budapesten, vidéken ez 722. A gyógyultak száma összesen 2160, míg házi karanténban 11 159-en tartózkodnak. A tegnapi fejleményeket ma 11 órakor ismerteti a törzs, az eseményről ma is élőben tudósítunk.

Címlapkép: Getty Images

Íme az a 9 ország, amelyért most komolyan aggódhatunk a koronavírus rohamos terjedése miatt

Argentína, Bangladesh, Brazília, Egyiptom, India, Irán, Irak, Mexikó, Pakisztán az a kilenc ország, ahol ezekben a napokban rohamosan (újra) terjed a koronavírus-járvány, így aggódhatunk értük és bizony a svédek napi 500-800 közötti új esetszáma sem megnyugtató, ahogy az amerikaiak napi 20 ezer feletti esetszáma sem. Mindezek közül talán a legaggasztóbb a brazil helyzet napi 30 ezer körüli új esettel, de a pakisztáni és bangladeshi is nagyon rosszul néz ki, hiszen már napi 4, illetve 3 ezer igazolt eset közelében járnak a gyorsulás során.

Tovább a cikkhez
egeszsegugy adatok shutter1500-20170418
Frankfurti tőzsde
samsungshutterstock
DunaHouse
Lemondott a Visa vezére
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Díjmentes grafikonelemzők, megbízástípusok, hasznos praktikák.
Online előadás
Stratégiaépítés legfontosabb elemei, lépései, szempontjai.
egeszsegugy adatok shutter1500-20170418