gilead_remdesivir_koronavirus
Gazdaság

Az országos tisztifőorvos feloldotta a látogatási tilalmat a szociális intézményekben

Portfolio
Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a járványügyi helyzet lehetővé tette, hogy az idősotthonokban a látogatási tilalmat részlegesen feloldják, így ismét látogathatóak lesznek a bentlakók. A felvételt is lehetővé teszik azok számára, akik 4 napnál nem régebbi negatív tesztet tudnak felmutatni. Június 20-tól emellett kinyitnak a mozik és a színházak is.

A sajtótájékoztató véget ért

Holnap ismét élőben jelentkezünk az eseményről.

Folyamatosan zajlanak egyeztetések a szomszédos országokkal

Folyamatosan egyeztetnek a szomszédos országok rendvédelmi szerveivel a szabályok enyhítéséről. Már Szerbiából és Szlovéniából hatósági házi karantén elrendelése nem szükséges a visszatérésnél. Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa elmondta: folyamatosan nézik a járványügyi adatokat, és a döntéseket ennek megfelelően hozzák meg.

Már nem létezik járványkórház

Mondta Müller Cecília, hiszen a kijelölt intézményekbe helyezik el a betegeket. Szűkül azon intézmények köre, akik a koronavírusos esetek ellátásában részt vesznek, de nem csak ebben vesznek részt - mondta Müller. Mindenféle ellátás zajlik ezekben az országokban is.

Mire figyeljenek a nyári táborok választásánál?

Hangzott a kérdés. Müller Cecília nem tesz különbséget a táborok között, mert a szabályokat valamennyi tábor be fogja tartani. Bármelyik tábort választják, különösen nagy figyelemmel lesznek a táborvezetők a higiénás elvárások betartására.

Lehetővé teszik a látogatást az idősotthonokban

A változtatásokat lassan lehet meghozni Müller Cecília szerint, és az intézkedések után mindig szorosan nyomon követik a számokat.

Kitért a szociális intézményekre is: eddig 33 intézmény érintett, és ez napok óta nem nőtt. A június 20-án történő veszélyhelyzet megszűnésével egyidőben jelentős mértékben változnak azok az intézkedések, amiket korábban bevezettek. A kedvező járványügyi helyzet teszi ezt lehetővé.

"Részleges látogatási tilalmat feloldó határozatot hoztam" - mondta Müller.

Ez a teljes vertikumra kiterjed, valamennyi szociális ellátási formát érinti. Ez úgy kell, hogy megszerveződjön, hogy továbbra is maximális biztonságot lehessen garantálna. Csak az a látogató menjen két méternél belülre, akihez ő megy látogatni (ismerős, rokon, családtag). A többiektől legalább 2 méteres távolságot kell tartani. Müller azt javasolja, hogy ez a látogatás történjen az udvaron. A látogatók részére biztosítani kell a szappanos kézmosási lehetőséget, de jobb, ha van érintésmentes kézfertőtlenítő. Maszk viselése mellett az intézménybe a fodrász, pedikűrös és manikűrös is fogadható.

Ha a gondozott ágyban fekvő, akkor csak a szobájában, zárt térben tudják látogatni. Ha egyedül használják a szobát, akkor nincs probléma, de ahol több fekvőbeteg van, ott egyszerre egy látogató mehet be maszk viselése mellett. Ezeket a szabályokat fontos betartani, hogy védjük az intézmény lakóit. Élelmiszer, csomag, használati tárgy bevihető, ahogy eddig is.

Azokat lehet felvenni az intézménybe, akinél 4 napnál nem régebbi mintavétel igazolja, hogy a beteg negatív. Aki pozitív személyként elkülönítve van az itnézményben, számára a látogatás nem biztosított.

Müller Cecília szerint kiegyenlítettek a járványügyi adatok

Az új fertőzöttek száma kiegyenlített, a 23 fő beleilleszkedik az elmúlt időszakban látott adatsorba - mondta Müller Cecília. Elmondta,a  gyógyultak száma majdnem duplája az aktív fertőzöttekének. A kórházban ápoltak 408-an vannak, és változatlanul 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Az adatok kiegyenlítődnek, 10 és 20 körüli az újonnan felfedezett betegek száma. Ők általában kontanktszemélyek, vagy valamilyen szűrés során kerülnek felfedezésére - mondta az országos tisztifőorvos.

Ha Ausztriából utazunk be, akkor igazolni kell a negatív állapotot

Kiss Róbert rendőr alezredes azt is elmondta, hogy Ausztria ugyan megszüntette a határellenőrzést a magyar határátkelőkön, de ha Ausztriából érkezik haza egy magyar állampolgár, akkor csak abban az esetben nem kell házi karanténba vonulni, ha dokumentummal tudja igazolni, hogy nem fertőzött.

Magyarország sikeresen és eredményesen védekezett a járvány első szakaszában

Június 16-án fog az Országgyűlés szavazni fog a veszélyhelyzet megszüntetéséről, június 20-án megszűnhet a különleges jogrend, így nyithatnak a

  • fürdők
  • mozik
  • színházak

- mondta el Kiss Róbert rendőralezredes. De az egészségügyi intézményrendszer működése a járványhelyzethez igazodik, és megmarad az operatív törzs is. Fennmarad az idősek számára a vásárlási idősáv is.

Gulyás Gergely: június közepén kinyithatnak a színházak és mozik is

A parlament trianoni emlékülése miatt szokatlanul korán, reggel kilenc órakor tart Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az eseményen szokás szerint a kormány aktuális döntéseiről lehet szó, továbbra is a járvány a legfontosabb téma.

Tovább a cikkhez

Koronavírus Magyarországon: megérkezett a csütörtök reggeli jelentés

Újabb 23 embernél mutatták ki a koronavírust Magyarországon, ezzel 3954 főre nőtt a magyar fertőzöttek száma. Ismét elhunyt 5 idős beteg, ezzel 539-re nőtt a járvány áldozatainak száma. Az aktív fertőzöttek száma 1210 főre csökkent.

Tovább a cikkhez

Délben beszélnek Müllerék, szóba kerülhet a mozik, színházak újranyitása is

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón bejelentette, hogy június közepétől újra kinyithatnak a mozik és a színházak. A használatnak viszont vélhetően lesznek feltételei - az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján ez is szóba kerülhet.

Az operatív törzs is szokatlan időben 12 órakor áll kamerák elé, mindkét eseményről élőben tudósítunk.

Címlapkép: Getty Images

brazilia_riodejaneiro
tőzsde, sp500
onlineshopvásárlás
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Nehéz részvényt választani? Kereskedj akkor a legnagyobb tőzsdeindexekkel!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
kórház getty